2014. január 20., hétfő

Diós-csokoládés keksz...

Ezzel a diós-csokis finomsággal mi először a feleségem édesanyjánál találkoztunk - ennek okán a jelen receptet is tőle kaptuk -, és azonnal az egyik kedvencünkké vált, mert ennek az omlós csodának az íze egyenesen mámorító, ugyanakkor elkészítése nem egy nagy ördöngösség. Biztos siker lehet akár vendégváráskor is, hiszen nem elég, hogy íze, illata fantasztikus, de ez a keksz már a megjelenésével is azonnal hódít. :-)



Ezért mindenképpen csak ajánlani tudjuk mindenkinek. Aki pedig még nem evett, vagy nem készített ilyet eddig, most eljött az ideje, hogy nekiálljon az elkészítésnek. Biztosan nem fog csalódni. Mi nagyon szeretjük a feleségemmel...

Hozzávalók a diós-csokoládés kekszhez:
- 25 dkg darált dió
- 25 dkg finomliszt
- 25 dkg porcukor
- 20 dkg margarin
- 20 dkg étcsokoládé
- 10 dkg durvára vágott/tört dió
- késhegynyi konyhasó
- késhegynyi sütőpor
- 2 db tojás

Diós-csokoládés keksz elkészítése:
A lisztet, sütőport, sót, porcukrot és az összes diót összekeverjük, majd a tojást és margarint is hozzáadjuk. Ezt jó alaposan összedolgozzuk. Ezt követően hozzáadjuk az apró darabokra vágott étcsokoládét, majd a masszát ismét alaposan összekeverjük. Ha ezzel is megvagyunk, akkor nedves kézzel diónyi gombócokat formázunk belőle. A kis gombócokat egy szilikonos sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk. Ekkor veszünk egy üveg vagy porcelánpoharat - legalábbis az én drágám így szokta -, és az alját lisztbe mártva kicsit kilapítjuk vele a gombócokat. 180-200 fokosra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük. A tepsiben hagyjuk kicsit kihűlni, mert ha azonnal kiszedjük, akkor össze fognak ragadni, mire kihűlnek. Ezért érdemes egyszerre két tepsivel dolgozni: míg az egyikben sülnek a kekszek, a másikban hűlnek, majd fordítva...

Ezzel meg is volnánk a fincsi kekszekkel. Lezárt dobozban elég sokáig eláll. :-)

2014. január 12., vasárnap

Pizza készítése házilag - házi pizza

A pizza - bár nem egy magyar eredetű étel -, de mindenképpen az egyik legfinomabb, ami létezik. Mi legalábbis nagyon szeretjük az én drága feleségemmel, aki már jó ideje rendszeresen kedveskedik nekem a saját készítésű házi pizzáival (tavaly nyáron már írtunk egyszer a pizzáról, akkor éppen gyros-pizzát készített). Én pedig - mérhetetlen hálám jeléül - mindig maradék nélkül fel is falom, miközben szorgosan dicsérgetem. :-) Igen, ez valóban így szokott zajlani, ugyanis valóban nagyon finom az én drágám pizzája. Pedig van összehasonlítási alap bőven, hiszen számtalanszor rendeltünk már házhoz pizzát, amikor  nem volt időnk - vagy épp kedvünk - magunk elkészíteni, de egyik silányabb a másiknál. Hol túl vékony és kemény a tészta, hol túl nyúlós, hol pedig ízetlen. A feltétről már nem is beszélve, mert abból az égvilágon mindent kispórolnak. Az éttermekben felszolgált pizzákkal szintén hasonlóak a tapasztalatok. A boltban kapható gyorsfagyasztott pizzának csúfolt förmedvényekről meg már ne is beszéljünk, hiszen azokban van a legkevesebb anyag (gyártótól és márkától függetlenül). Tele vannak ételfestékkel, tartósítóval, ízfokozóval, és természetesen sok-sok sót és cukrot tartalmaznak... szóval, van összehasonlítási alap, és bizton állíthatom, megéri a fáradtság, hogy az ember otthon készítse el saját maga a pizzáját (a képen látható pizza feltétje: vörös bab, kukorica, szalonna, chili paprika, gomba, paradicsomkarikák, sajt)...

Hozzávalók a házi pizzához (tésztához):
- 2.4 dl csapvíz
- 2 kávéskanál só
- 1 dl étolaj
- 4 dkg élesztő
- 40 dkg liszt

Hozzávalók a pizzaszószhoz:
- diónyi vöröshagymakrém
- 5 evőkanál étolaj
- 3 evőkanál paradicsom sűrítmény (vagy egy kicsi konzerv)
- 2 teáskanálnyi pizza fűszerkeverék (vagy gyros fűszerkeverék)
- a paradicsom sűrítménnyel megegyező mennyiségű víz (3 evőkanál)

A pizzaszósz elkészítése:
Az olajat egy edényben meglangyosítjuk, majd beletesszük az összes hozzávalót, és jól elkeverjük. Ezt követően forrásig melegítjük. Nem kell tovább főzni, ha felforrt, le lehet zárni. Mielőtt a pizzatésztára kennénk, hagyjuk kicsit hűlni, hogy ne legyen már forró.

A feltétről:
A feltétet mindenki magának rakja össze ízlése szerint, mert számtalan dologból számtalan módon lehet összevariálni. Mi most kétféle feltéttel készítettük a pizzát (az alapanyag is duplázott mennyiség volt). Az egyik egy téliszalámis-gombás-kukoricás, míg a másik egy mexikói jellegű chilis-babos-szalonnás-kukoricás változat volt, de tényleg csak a fantázia szabhat határt a feltétnek, ezért arra komolyabb hangsúlyt nem fektetnénk most. :-) Mellékesen azonban megjegyezném, hogy érdemes próbálkozni a különböző feltét kombinációkkal, mert a pizza egy olyan étel, amelynek íze 95%-ban függ a rápakolt feltéttől. A tészta és a szósz csak az alapízt adja meg. A baloldali képen látható pizza feltéte: paradicsomkarikák, gomba, téli szalámi, kukorica, sajt.

Házi pizza elkészítése:
Az élesztőt langyos vízben elkeverjük egy pici cukorral (kb. egy kávéskanál), majd hagyjuk felfutni. Amikor már szép szürkés-barnás hab van a tetején, akkor pont jó. Amikor ez megtörtént, az összes többi hozzávalóval együtt jól összegyúrjuk egy tálban, majd konyharuhával letakarva szoba hőmérsékleten hagyjuk kelni a tésztát nagyjából egy óráig. Ha megkelt, akkor kinyújtjuk, tepsibe tesszük, megkenjük a pizzaszósszal, rápakoljuk az ízlés szerinti feltéteket, majd 25-30 percig sütjük 200 fokra előmelegített sütőben (ekkor végezhetünk tűpróbát). Ha megsült, kivesszük, reszelt sajttal ízlés szerint megszórjuk, és visszatoljuk a sütőbe még 5-10 percre, hogy ráolvadjon a sajt. Ezt követően melegen tálaljuk...

Mindenkinek jó étvágyat kívánunk a házi pizzához... :-)

2014. január 11., szombat

Méteres kalács

Ezt a süteményt még eddig sosem készítettük el, bár már több alkalommal szemeztünk vele. Mivel mára vendégeket vártunk, tegnap úgy döntött az én drága feleségem, hogy ezt a sütit fogja elkészíteni, mert a vendégségbe várt pár női tagjának ez az egyik kedvence. Így hát nekiálltunk elkészíteni ezt a csodaszép, és nem mellesleg finom sütit.



A vendégek azonban ma reggel sajnos lemondták a meghívást egészségügyi okok miatt (innen is kívánunk mielőbbi jobbulást), így az egész megmaradt nekünk. Amellett, hogy borzasztómód sajnáltuk a találkozó meghiúsulását, egy percig sem vacakoltunk, nekiestünk a méteres kalácsnak. Mondanom sem kell, hogy az én egyetlenem ezt is remekre készítette, így nem kellett nagyon unszolni, hogy ugyan már, egyek belőle. Sőt! Csak úgy csúszott le az egyik finom szelet a másik után...

(a recept forrása: Pasch Julianna, Jámbor Mariann: Csábító házi sütemények) - kicsit alakítottunk rajta

Hozzávalók a méteres kalácshoz:
- 25 dkg liszt
- 25 dkg porcukor
- 4 db tojás
- 10 evőkanál csapvíz
- 7 evőkanál étolaj
- 1 csomag sütőpor

Hozzávalók a krémhez:
- 22 dkg margarin
- 20 dkg porcukor
- 2 csomag puncsízű pudingpor
- 8 dl tej

Hozzávalók a csokimázhoz:
- 15 dkg ét tortabevonó
- 3 kávéskanál étolaj

Méteres kalács elkészítése:
A tojások sárgáját jól kikeverjük a porcukorral, majd apránként hozzáadjuk a meleg vizet és az olajat, a liszttel előzőleg elkevert sütőport, végül a kemény habbá vert tojásfehérjét. A masszát kétfelé osztjuk, az egyik felébe még két evőkanál kakaót és egy evőkanál meleg vizet keverünk. Két nagy (28 cm hosszú) kikent őzgerincforma közül az egyikbe a sárga, a másikba a barna tésztát öntjük, előmelegített forró sütőbe toljuk (kb. 180 fokos). Sütés közben a hőmérsékletet mérsékeljük, ha a teteje erősebben sül, alufóliával letakarjuk. Amikor a tészta megsült, deszkára borítjuk, és ha kihűlt, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A krémhez simára keverjük a pudingport a tejjel, felfőzzük, kihűtjük, és legalább 1 órára hűtőbe tesszük, majd a cukorral felhabosított margarinnal összekeverjük. A krémmel egy barna szelet tésztához egy sárgát ragasztunk, majd újra krém, barna tészta, krém, sárga tészta, és így tovább következik. Az így összeállított kalácsot a vízfürdőn megolvasztott, és az olajjal elkevert csokoládéval bevonjuk, hűtőszekrénybe tesszük. Másnapra igazán összeérik, ekkor ferdén szeleteljük, és máris kínálhatjuk a szép tarka süteményt.



Megjegyzések:
  • amikor a masszát kétfelé osztjuk, akkor nagyon figyeljünk arra, hogy pontosan osszuk kétfelé, mert különben az egyik magasabb lesz, mint a másik. Ennek következménye pedig az lehet, hogy amikor illesztjük össze felváltva a barna és sárga szeleteket, akkor magasságbeli különbség lesz közöttük, és a süti hullámos lesz.
  • az őzgerincformát nem kivajaztuk, hanem az egyszerűség kedvéért szilikonos sütőpapírral bélelte ki az én drágám. Így amikor készen lett, csak ki kellett borítani, lehúzni róla a sütőpapírt, és máris mehetett a formába a következő adag tészta.
  • a krém mennyisége nekünk sok lett, megmaradt belőle.
Mindenkinek kellemes nassolást kívánunk... :-)

2014. január 10., péntek

Szezámmaggal, kölessel borított csirkemell tepsiben sült krumplival...

A rántott csirkét próbáltuk újragondolni ebben a kísérletben, ami nem teljes egészében volt saját ötlet. Egyszer egy újságban láttam (nem emlékszem, melyikben), ott csirkecombok voltak különböző bundában. Ott láttam a szezámmagos borítást is. Bár az interneten sok szezámmagos rántott csirke recept van, de majdnem mindegyik alapja a hagyományos zsemlemorzsás megoldás. Mi ezt szerettük volna elkerülni, mert egyrészt nem annyira egészséges, másrészt már kicsit unalmas volt. Ki akartunk próbálni valami újat, ezért úgy döntöttünk az én drágámmal, hogy ma parkolópályára tesszük a zsemlemorzsát, és magokkal fogjuk borítani a csirkehúst. Szétnéztünk a kamrában, és kétféle - erre a célra alkalmasnak tűnő - magot találtunk. Szezámmagot és kölest...

Az egészben a pláne pedig az, hogy több, mint fél kilónyi panírozott csirkemellet fogunk megsütni kevesebb, mint két evőkanál olajban, ugyanis tepsiben fogjuk sütni. Hogy miért? Azért, mert két dolog van a hagyományos rántott húsban, amitől roppant egészségtelen: ez pedig az égett prézli, valamint a túl sok, túlhevített étolaj. Szóval, már csak a köret volt kérdés. A feleségem azt mondta, hogy süssünk tepsiben krumplit. Ez egy roppant egyszerű, de nagyon finom köret. Nem kell hozzá más, csak krumpli és ételízesítő. Esetleg bors, zöld fűszerek ízlés szerint...

Az eredmény: amikor megkóstoltuk, rájöttünk, hogy a kölest nem erre találták ki. :-) Nem mondanám, hogy ehetetlenül rossz lett, de tény, hogy nem ez lesz a kedvencünk. A szezámmagos azonban nekem nagyon bejött, de az én drágámnak az sem tetszett annyira, hogy végleg arra cserélje a zsemlemorzsát. Szóval, a megítélése vegyes lett, de elég nagy rá az esély, hogy a hagyományos prézlis megoldást nem fogja felváltani sem a köles, sem a szezámmag. ;-) A sült krumpli viszont - mint mindig - most is sztár lett...

Hozzávalók:
- 60 gramm köles
- 60 gramm szezámmag
- 60 dkg csirkemell
- 1.5 kg krumpli
- egy tányér liszt
- 2-3 db tojás (mérettől függ)
- konyhasó
- őrölt bors
- 2 x 2 evőkanál étolaj

Elkészítés:
A csirkemellet vágjuk rántani való szeletekre. Sózzuk, borsozzuk, majd félretesszük. Előkészítjük a konyhapultot a panírozáshoz. Minden a szokásos módon történik, azzal a különbséggel, hogy a prézli helyett a magokat fogjuk használni. Tehát a sorrend: liszt, tojás, szezámmag, majd a másik fajtánál liszt, tojás, köles. A bepanírozott húsokat egy szilikonos sütőpapírral kibélelt tepsibe rakosgatjuk szépen egymás mellé, majd egy szilikonecset segítségével megkenjük őket vékonyan étolajjal (kb. két evőkanálnyi). Ha ezzel megvagyunk, akkor mehet az előmelegített sütőbe, ahol 200 fokon 20-25 percig sütjük őket, majd megfordítva még 10-15 percig. Ezt követően kiszedhetjük, és nekiállhatunk a köretnek.

A krumplit hámozzuk meg, mossuk meg. Vágjuk nagyjából 1.5-2 centis kockákra. A tepsibe, amiben a húst sütöttük cseréljük ki a sütőpapírt, terítsük el benne a krumplit. A tetejét szórjuk meg az ételízesítővel (esetleg ízlés szerint őrölt borssal, zöld fűszerekkel), majd keverjük össze, és ha úgy látjuk, még fűszerezzük. Ha megvan, mehet a sütőben, ahol 200 fokon egy órán át sütjük. Nagyjából félidőben egyszer átforgatjuk. Amikor szépen kezd barnulni, kivehetjük.

Melegen tálaljuk. Jó évágyat kívánunk mindenkinek... :-)

2014. január 7., kedd

Epres Charlotte torta, ahogy mi készítjük...

Ennek az epres-krémes csodának az elkészítését régóta tervezgeti az én drága feleségem, de valahogyan sosem jött össze (halkan megjegyzem, hogy miattam, mert én mindig leszavaztam). De addig-addig mondogatta, és addig-addig beszélt róla, míg azt mondtam: jól van, legyen, végül is jól néz ki, biztosan finom is lesz mindazok ellenére, hogy én nem nagyon szeretem a tejszínhabot (főleg nem a halálos dózishoz közelítő mennyiségben :-)). Így történt, hát, hogy az én szemem fénye nekiállt elkészíteni élete első epres Charlotte tortáját. Mint utóbb kiderült, ez egyáltalán nem volt rossz ötlet, mert bár nem vált vitathatatlanul a kedvencünkké, de villámgyorsan elfogyott. A végsó konklúzió pedig ez: szép volt, jó volt, finom volt, de most egy jó darabig nem akarunk ilyet. :-)

Hozzávalók az epres Charlotte tortához:
    Piskótalap:
    - 3 tojás
    - 3 evőkanál porcukor
    - 3 evőkanál liszt
    - fél csomag sütőpor

    Piskótatekercs:
    - 5 tojás
    - 5 evőkanál porcukor
    - 5 evőkanál liszt
    - egy csomag sütőpor
    - 200 gramm (házi) eperlekvár

    Az epres krémhez:
    - 50 gramm kristálycukor
    - 250 gramm eper
    - 150 gramm epres joghurt
    - 500 gramm (növényi alapú) habtejszín

    Továbbá:
    - Olaj és porcukor a forma előkészítéséhez
    - 2 evőkanál (házi) eperlekvár a kenéshez
    - 25 gramm szeletelt mandula

Piskótalap elkészítése:
A tojásokat törjük fel, válasszuk szét a fehérjét a sárgájától. A fehérjéket egy csipet konyhasóval verjük kemény habbá, majd ebbe szórjuk bele az átszitált porcukrot. Ezzel verjük tovább, aztán egyenként keverjük bele a tojássárgákat is. Ha ez megvan, a sütőporos lisztet apránként keverjük bele fakanállal. A masszát szilikonos sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 200 fokon körülbelül 20 percig sütjük. Ha megsült, vegyük ki a sütőből, és tegyük félre, hogy teljesen kihűljön.

Piskótatekercs elkészítése:
A piskóta masszáját az előbbiek szerint készítsük el, de végül ne tortaformába, hanem egy szilikonos sütőpapírral bélelt tepsiben süssük 200 fokon körülbelül 20 percig. Ezt követően szedjük ki a sütőből, vegyük le az aljáról a sütőpapírt, majd még melegében tegyük egy tiszta, száraz, liszttel megszórt konyharuhára, és azzal együtt tekerjük fel. Így tegyük félre, és hagyjuk kihűlni. Amikor ez megtörtént, óvatosan, hogy el ne törjön, tekerjük ki. Az eperlekvárral egyenletesen kenjük meg. Ha ez megvan, ismét tekerjük fel, és vágjuk a tekercset egyforma vastag szeletekre.

A krém elkészítése:
A növényi alapú habtejszínt felverjük, hozzáöntjük az epres joghurtot, az előzőleg összeturmixolt epret, valamint a cukrot. Ezzel együtt tovább verjük, majd amikor már jó kemény a hab, és egyenletesen rózsaszín az epertől, akkor készen van. Tegyük félre pihenni, amíg újból szükségünk nem lesz rá. Itt megjegyeznénk, hogy lehet nem növényi alapú habtejszínt is használni, de ahhoz egyrészt több cukrot kell hozzáadni, másrészt zselatint is kell a krémbe keverni (ebbe a mennyiségbe nyolc lap zselatint és plusz még 50 gramm cukrot).

A torta összerakása:
Ehhez kelleni fog egy tál. Minél inkább közelít a tál alakja a félgömbhöz, annál inkább lesz formás a torta. A jelenlegi arányok egy majdnem teljesen fégömb alakú tálhoz lettek méretezve, de így azért igen csak sok benne a hab. Aki kevesebb habbal szereti, az kevésbé mély tálat válasszon hozzá. Ahhoz azonban kevesebb krém fog kelleni. Szóval, ott tartottunk, hogy kell egy tál. A tál átmérője egyezzen meg a tortaforma átmérőjével, amelyben a piskótalapot sütöttük. Ha nem egyformák, akkor nem fog tökéletesen illeszkedni a torta az alapjára. Ha megvan a tál, akkor egy szilikonecset segítségével kenjük be egyenletesen étolajjal a belsejét. Ezt szórjuk meg egyenletesen porcukorral. Ez a bevonat fogja megakadályozni, hogy a torta benne ragadjon a tálban. Minek után ezzel is megvagyunk, elkezdhetjük a piskótatekercsből vágott szeletekkel kirakni a tál alját és falát. Az utolsó sort (ez van a tál szélénél) érdemes hosszában félbevágott, és fejjel lefelé fordított félszeletekből kirakni. Ezt követően jöhet az epres krém. Ezzel jól töltsük ki a tátongó üreget, majd a tetejét elsimítva ráfektethetjük a tortalapot. Ezzel együtt tegyük három órára hűtőszekrénybe...

Ha letelt az idő, akkor vegyük ki a hűtőből. Tegyünk rá egy tálat, tálcát, és azzal együtt fordítsuk meg az egészet. Egy kanállal óvatosan kocogtassuk a tálat, hogy kicsusszanjon belőle a torta. Ha nagyon makacsul kapaszkodik, akkor érdemes megpróbálni a tál pereménél körben egy késsel elkezdeni elválasztani a tortát az edény falától, ugyanis itt elképzelhető, hogy a krém annyira tapad a tálhoz, hogy abban vákuum képződik, és ezért nem jön ki belőle.

Ha sikerült kiimádkozni a tálból a tortát, akkor máris láthatjuk, mit alkottunk. :-) Gyönyörűséges látvány. A torta alját körben kenjük meg eperlekvárral, és a lekváros részre szórjuk szeletelt mandulát. Ha nem akar magától odatapadni, akkor nyomkodjuk oda kézzel. Ezt követően a torta elkészült, lehet szeletelni és tálalni ezt a habos-krémes-epres élményt... :-)

Mindenkinek jó tortakészítést, és kellemes, kalóriákban gazdag nassolást kívánunk. :-)

2014. január 4., szombat

Vaníliás kivibor - házi bor

Az idei év során már jó néhány házi bort készítettem a legkülönbözőbb alapanyagokból. Mindegyik különleges volt a maga nemében, de gondoltam, milyen jó lenne egy igazán különleges, zöld színű bort készíteni. És mivel amúgy is egyik kedvenc gyümölcsöm a kivi, az alapanyag tekintetében a választás erre a gyümölcsre esett. Vettem két kilogrammot belőle, majd néhány napi érlelődés (a kivi utóérő gyümölcs, azaz ha kiteszem az ablakpárkányra, akkor továbbérik) nekiálltam a feldolgozásnak, hogy elkészítsek egy újabb, különleges házi bort... Mint utóbb kiderült, valóban különleges lett, ugyanis olyan savanyú bor érett belőle, amilyet még soha eddigi életemben nem ittam. :-) Ettől még nem lett rossz, sőt! Kellemes és egyben érdekes az ízvilága a kivinek és a párjául választott vaníliának köszönhetően, de a szokásostól is nagyobb mennyiségű cukor felhasználásának ellenére roppant savanyú és száraz bor lett belőle. Éppen ezért csak azoknak ajánlom az elkészítését, akik szeretik a száraz, savanyú, de mégis ízes borokat...

Hozzávalók a vaníliás kiviborhoz:
- 2 kg kivi
- 65 + 10 dkg kristálycukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 5 gramm szárított sütőélesztő (opcionális)

Vaníliás kivibor elkészítése:
A gyümölcsöket hagytam pár napi utóérni, majd ezt követően megtisztítottam, és apró kockákra vágtam. Paradicsom paszírozón átnyomva (2013.12.09-én történt) finom, rostos lét sikerült kinyerni belőle (sajnos a fényképek minősége nem az igazi, mert egy borongós délután készültek, és a konyhában ilyenkor nem a legjobbak a fényviszonyok). Ezt követően a kivi mustot beleöntöttem egy ötliteres befőttes üvegbe. Felöntöttem annyi vízzel, hogy az üveg tele legyen, majd félre tettem, hogy az ízek és aromák kiázhassanak. Két napig hagytam így ázni. Ezt követte a leszűrés művelete. Ehhez nagyon finom szövésű vásznat használtam négy rét hajtva. Az így nyert lé háromnegyedig sem töltötte az ötliteres üveget. Lemértem a 65 dkg kristálycukrot. Kiszedtem a léből nagyjából két liternyit, azt fellangyosítottam (maximum 30-35 fok), és teljes oldódásig kavargatva feloldottam benne a cukrot. Ebből fél liternyit kiöntöttem egy edénybe, és hozzáadtam a vaníliás cukrot és a szárított élesztőt. A maradék lét visszaöntöttem az üvegbe. Amikor az élesztő már kellően felfutott (legalább fél centi vastag sűrű hab keletkezett a tetején), akkor beleöntöttem azt az ötliteres üvegbe, és langyos (maximum 30-35 fokos) vízzel kiegészítettem, hogy tele legyen az üveg.

Szoba hőmérsékletű helyiségbe (20-24 fok) tettem, ahol alig fél órán belül be is indult a folyamat, elkezdett pezsegni. Az üveg tetejét borászati kotyogó segítségével légmentesen le kell zárni. Lehet házi módszerrel is helyettesíteni a borászati kotyogót, ennek leírása a borászati kotyogóról szóló leírásban található meg, most külön nem részletezném. A kotyogó lényege tömören: kiengedi a felesleges mennyiséget a forrás során keletkező szándioxid gázból, de nem engedi be a levegőt, amelyben olyan mikroorganizmusok vannak, amely a készülő bort tönkretehetné.

Miután lefedtük az üveget nagyjából két hétig fog forrni a bor. Ebből az első 8-10 napban lesz az intezivebb, úgynevezett zajos erjedés, majd ezt követően folyamatosan csendesedni fog a forrás, mígnem végül szinte majdnem teljesen megáll. Ekkor le kell szedni a fedést róla, és borkén hozzáadásával meg kell állítani a folyamatot. Ha ezt nem tesszük, akkor még nagyon sokáig elhúzódhat az utóerjedés, és így leülepedni sem fog egyhamar. Szóval, vegyünk ki egy keveset a borból, kóstoljuk meg, és ha már jónak ítéljük, akkor lekénezhetjük. Ha úgy érezzük, hogy még kicsit gyenge, akkor hagyhatjuk még erjedni, vagy ha az erjedés megállni látszik, de még gyenge, akkor adhatunk hozzá még egy kis cukrot. Mi i est tettük, mivel kilenc napi forrás után (2013.12.18.) hirtelen leállt a folyamat. Az utólagos cukor hozzáadását nagyon tiszta körülmények között kell elvégezni, nehogy káros mikroorganizmusok jussanak a borba. Ehhez vegyünk ki fél liternyit a borból, majd forraljuk fel alaposan. Forrás közben adjuk hozzá a plusz cukrot (hozzávalóknál a plusz jellel jelölve), majd forraljuk további öt percig így. Hagyjuk lassan szoba hőmérsékletűre hűlni, majd öntsük vissza az üvegbe (érdemes a fél literből nagyjából két decilitert leinni, mert különben a cukor okozta térfogat növekedés miatt nem fog visszaférni az üvegbe, ha az nagyon tele volt).

Amint visszaöntöttük a cukros bort az üvegbe, hirtelen fel fog pezsdülni. Ekkor zárjuk vissza a kotyogóval, és a fentiek szerint folytassuk, amíg késznek nem ítéljük. Nálunk ez 2013.12.24-én történt meg. Ekkor kivettünk belőle nagyjából két decilitert, majd egy kielégítő kóstolás után elkevertük benne a borként. Ezt visszaöntöttük a borba, és alaposan felkevertük (nem baj, ha az alján képződött üledék is felkeveredik, majd leülepszik ismét). Immáron nem takartuk le, mert az eddigi borainkat mindig letakarva tartottuk az ülepítés során is, és így mindegyikbe maradt széndioxid (tehát aki szereti a pezsgőborokat, akár azt is készíthet belőle, ha továbbra is takarás alatt tartja). Az ülepedéshez megint csak kell egy kis idő. Ha megakarnánk várni a teljes ülepedést, az több hónap lenne, de nekem nincs ennyi türelmem. :-) Általában egy-két hetet szoktam ülepíteni. Most nyolc napot vártam, majd nekiálltam lepalackozni (2014.01.02.).

A palackozásnál már nincsen különösebb ördöngösség. Egy gumicső segítségével óvatosan fejtsük át egy tiszta üvegbe, majd onnan már biztonsággal palackozhatjuk. Nekünk 6 db 0.75 liter lett belőle. Mindenkinek kellemes borkészítést kívánok. :-)

2014. január 2., csütörtök

Mézbor készítése házilag akácmézből - házi bor

Már jó ideje játszadozom a mézbor gondolatával. A borkészítési láz ez év augusztusában tört rám, amikor azon gondolkodtam, mit is készíthetnék azokból a gyönyörű piros húsú almákból, amelyeket a Gellért-hegyen szedtem. Akkor készítettem el életem első saját erjesztésű házi borát, és az eredmény egy nagyon finom nedű lett. Azóta többféle gyümölcsből, bogyóból (birs, csipkebogyó, galagonya, naspolya) készítettem már bort, de hónapok óta az egyik legkívánatosabb dolog a mézbor volt a számomra. Sokat olvasgattam az interneten a mézborról és annak elkészítéséről, és egyre jobban megtetszett a dolog. El is határoztam, hogy karácsony környékén elkészítem majd...

Azt kellett azonban tapasztalnom a mézbor leírások között kutakodva, hogy ezzel kapcsolatban is sok butaságot, sok tévedés, és sok szemtelen hazugságot képesek leírni. A kedvenceim azok a mézbor receptek, amelyek valamilyen házi vagy bolti bor mézzel történő ízesítésével készülnek. Ezek között vannak fűszerezettek, és nem fűszerezettek is. Na kérem, ez az, ami a szemtelen hazugság kategóriája. Ezek ugyanis nem mézborok, hanem mézzel ízesített borok, azaz mézes borok. Mint ahogyan az is hazugság/átverés, amikor mézbor recepteb valaki azt írja le, hogy tiszta szeszt keverjünk el megfelelő arányban vízzel hígított mézben ("Mézbor: Keverjünk össze egy deci tiszta alkoholt 2 deciliter mézzel meg 2 deciliter almalével."). Na ez az, ami aztán még a legjobb szándékkal sem nevezhető mézbornak. Kipróbálásét egyetlen épp eszű embernek sem javaslom, mert ez már csak pancs...

A mézbor ugyanis nem más, mint a méz vízzel hígított elegyéből alkoholos erjesztéssel előállított ital. Tehát nem egy már elkészült bor, amelyhez utólag adtunk némi mézet is, hanem erjesztett méz. Hogy akkor minek vízzel hígítani? Azért, mert a méz önmagában túl tömény ahhoz, hogy be tudjon erjedni. Ezért a megfelelő arányban hígítani kell vízzel, majd mivel a méznek nincsen megfelelő savtartalma - a bor egészséges erjedéséhez és fejlődéséhez pedig ez is kell -, így ezt borkősav vagy citromsav hozzáadásával pótolni kell. Ezen felül nem kell hozzá más, mint némi fűszer (ízlés szerint), víz, szobahőmérséklet és sok-sok türelem. És higgyétek el, megéri a türelem, mert az alkoholos erjedés során olyan íz és aromaanyagok szabadulnak fel, amelyektől megkapja igazi jellegzetes ízét a mézbor. Ezt pedig semmilyen utólag ízesített lötty nem tudja prezentálni...

A hozzávaló mézet ezúttal is Lendvai Tibor méhész, apiterapeuta méhészetétől, a Tibi Méztől rendeltük, mert kiváló magyar termelői mézet és egyéb méhészeti termékeket kínál emberbarát árakon, és még mennyiségi kedvezmény is van nála. Mi elégedettek vagyunk a Tibi Mézzel, pedig ehhez a recepthez nem keveset használtunk fel belőle. :-)

Hozzávalók a mézborhoz:
- 1.5 kg méz (kb. 1.3 liter)
- fahéj
- 5 gramm szárított sütőélesztő
- 3.7 liter víz (5 liter - a méz űrtartalma)
- 4 g citromsav vagy borkősav
- 1.5 gramm borkén

Mézbor elkészítése:
A mézet keverjük össze a fellangyosított (maximum 30 fok) vízzel és a citromsavval - vagy borkősavval - (ez nálunk 2013.12.01-én történt meg). Az eredeti recept azt írta, hogy a méz és víz elegyét forraljuk fel, majd két órányi forralás alatt többször is szedjük le róla a képződő habot. Erre az eredeti recept szerint azért van szükség, hogy megakadályozzuk a vadélesztők bejutását (valahol azt is olvastam, hogy ettől tisztább, átlátszóbb lesz a végeredmény). Egy baj van csak ezzel: ha a mézet felforraljuk, akkor elvész belőle minden, amitől a méz annyira értékes kincs, és csak egy finom ízű - de egyébként hasztalan - édes szirup marad belőle. Ezért én úgy döntöttem, hogy vállalok minden következményt, és nem fogom a mézet felforralni (mint utóbb kiderült, ez jó ötlet volt). A vadélesztők miatt a hozzáadott élesztő okán nem aggódtam. A működési mechanizmus ugyanis az, hogy ha egy élettérben több faj számára is megfelelőek az életkörülmények, akkor igen nagy a valószínűsége, hogy az a faj fog elszaporodni, majd egyeduralkodóvá válni a többi fajt kiszorítva, amelyiknek elsöprő többséggel nagyobb az egyedszáma. A levegő, a csapvíz bizonyosan nem csírátlan, de egy légmentesen lezárt üvegben egészen biztos, hogy a hozzáadott élesztőfaj lesz egyedei lesznek túlnyomó többségben, így minden más fajt ki fognak szorítani. Feltételezésem be is jött, de erről majd később.

Szóval, ott tartottunk, hogy keverjük össze a mézet a langyos vízzel és a citromsavval - vagy borkősavval - (ez nálunk 2013.12.01-én történt meg), majd dobjunk a tetejére 5-6 darab nagyobb fahéjat, vagy egy egész rúdnak a felét. Az eredeti recept nagyobb mennyiségről szólt, így arányaiban abban kevesebb a citromsav. Nekünk azonban az a tapasztalatunk, hogy ilyen mennyiségbe kell a 4 gramm. A fahéj íze kesernyés felhangot kölcsönöz majd a bornak, így semmiképp se vigyük túlzásba. Öntsük az egészet egy ötliteres befőttes üvegbe, vagy demizsonba. Ha ezzel megvagyunk, vegyünk ki fél liternyit a még langyos mézes léből. Keverjük el benne az élesztőt, és hagyjuk dolgozni úgy 15-20 percig. Amikor már szépen felhabzott, öntsük vissza az üvegbe, majd zárjuk le borászati kotyogó segítségével. Én a borászati kotyogó helyett egy saját találmányú házilagos módszert szoktam használni, amelyről a borászati kotyogóról írott bejegyzésben lehet bővebben olvasni (Eddig ugyanis minden házi borunknál külön leírtuk, de már beleuntam ebben, nincs kedvem folyton magamat ismételni. Ott van, tessék elolvasni ott).

Az erjedés az élesztő hatására nagyon hamar be fog indulni, majd erős habzásba csap át. Ez az erős habzás az úgynevezett zajos erjedési folyamat. Ez néhány nap alatt lezajlik. Ezt követően még legalább kéz hétig - de lehet tovább is - el fog tartani a lassú erjedés. Ennek ideje függ a hőmérséklettől, a méz minőségétől, az élesztő fajtájától, az üvegben kialakult széndioxid párna nyomásától, stb. Szóval, sok mindentől. A lényeg, hogy hetekig tartó folyamat lesz a mézbor elkészítése (is).

Amikor azonban azt látjuk, hogy az erjedés csillapodik, és már nagyon kevés buborék nagyon kis számban emelkedik a bor felszínére, akkor a folyamat a végéhez közeledik. Ilyenkor érdemes már kóstolót tartani, hogy megtudjuk, hányadán áll mézborunk. Ezen a ponton még lehet befolyásolni a végeredmény cukor-, és alkoholtartalmát. Aki az édesebb borokat szereti, annak két lehetősége is van: 1.) már most leállítja a z erjedési folyamatot borkén hozzáadásával. 2.) hagyja teljesen kiforrni, majd az így kapott száraz bort utólag ízesíti mézzel. Mi hagytuk majdnem teljesen kiforrni, mert az alkoholtartalom jelentősen befolyásolja az eltarthatóságot (11% alkoholtartalom alatt nem tartható el a bor valamilyen tartósítási eljárás nélkül hosszabb ideig.). Ha hagyjuk teljesen kiforrni, akkor a jelenlegi arány mellett az eredeti recept 15-16% alkoholtartalma ígér (nem tudtuk megmérni). Ez esetben utólag kell majd ízesíteni plusz méz hozzáadásával, de erről majd később. Aki a száraz borokat szereti, annak semmi dolga, akár a kóstolást is kihagyhatja. Ha így van, akkor egészen addig kell várni, míg végül teljesen megáll az erjedés, és már nem jönnek buborékok a felszínre. Ekkor vegyünk ki néhány decinyit a borból, keverjük el benne a borként teljes oldódásig, és öntsük vissza az üvegbe. Keverjük el ezt is rendesen, majd tegyük hűvös helyre (ez nálunk 2013.12.25-én történt meg). Pár órán belül teljesen le fog állni az erjedési folyamat, és megkezdődik az ülepedés. Ez szintén hetekig is eltarthat. Eközben 2-3 hét elteltével érdemes lefejteni a seprőről, hogy nem befolyásolja károsan a bor ízvilágát. Amikor már szép áttetsző a borunk, palackozhatjuk...

Most térnék vissza az utólagos édesítésre. Azt írtam, hogy lehet utólag mézzel édesíteni a teljesen kiforrt bort. Ez így van, azonban itt szem előtt kell tartani néhány fontos dolgot:
  • utólag már csak forralt, csírátlanított mézet adjunk hozz, ha néhány napnál tovább is tárolni akarjuk
  • az utólag hozzáadott méz nincs kierjedve, abban még átalakuláson át nem ment íz-, és illatanyagok vannak, amelyek a végeredményt is befolyásolni fogják, így az ilyen mézbornak kicsit hamiskás lesz az íze. Ettől ez még mézbor, csak ízesített.
Tehát ha ezt a megoldást választjuk, akkor a következőképpen járjunk el: vegyünk ki a borból néhány decinyit, majd keverjünk el benne annyi mézet arányosan, amennyivel a teánkat is szoktuk ízesíteni. A keveréket forraljuk fel, és hagyjuk lobogni alatta a lángot legalább húsz percig. Közben a képződő habot szedjük le, mert a végeredményben zavarosodást okozhat. Ha kész, hagyjuk visszahűlni nagyjából harminc fokosra, és csak ezután öntsük hozzá a kész borhoz. Ha megvan, adjunk hozzá újabb fél gramm borként, majd hagyjuk még néhány napig ülepedni. Ezalatt a hozzáadott méz saját aromái is tompulnak, az ízek összeérnek. Ezt követően palackozhatjuk...



A palackozás nálunk már nem fért bele Szilveszterig, így átcsúsztunk vele az újévbe (2014.01.02.). Egy gyors kóstolást követően megállapítottuk, hogy elég édes lett, így utólag nem édesítettük már. Gyorsan palackokba töltöttük. 6 db 0.75 literes üveget sikerült teletölteni, és még így is maradt 4 deciliternyi. Igen, ilyen sok lett belőle, ugyanis alig volt egy pár milliméteres seprőréteg alatta. Ezt a megmaradt négy decilitert természetesen a fáradtságos munka megérdemelt jutalmaként megittuk az én drága feleségemmel... mert igen, most sikerült végre egy olyan bort készítenem, ami még neki is ízlett. :-)

Mindenkinek kellemes mézbor készítést kívánunk... :-)
Ezen receptünk (is) - nagy örömünkre - megjelent az Erdélyi Konyha
lapcsalád Boszorkánykonyha című lapjának I. évfolyam, 2. számában.
Google+