befőzés , füge , fügelevél , szörp ,

Fügelevél szörp, mert a fügének nem csak a termése finom...

Egy ideje már nagy szerelem nálam a füge. Annyira imádom, hogy tele ültettem vele a kertünket, és vele kapcsolatos teendőkről, tudnivalókról egy fügés blogot is indítottam. Az egész család imádja a finom, friss fügét, és elhatároztam, hogy elkezdek fügés receptek után kutakodni, hogy minél többet kipróbáljak, és megosszak veletek ebben a blogban. A nagy kutakodás közben találtam rá a fügelevél szörpre, ami elsőre megtetszett. Aki ismeri a blogot, az tudja, hogy szeretem a különlegességeket. Főztem már szörpöt sok egyebek mellett levendulából , orgonavirágból , de még fenyőrügyből is. Gondoltam, mindenképpen ki kell próbálnom a fügelevél szörpöt is. A fügelevél egyébként rengeteg jó dolgot tartalmaz, és állítólag hasznos a diabétesz és a magasvérnyomás ellen is – erről egyébként írtam egy összegzést a fügés blogomban . Egy azonban biztos, hogy igazi különlegesség a fügelevél szörp, ami éppen olya finom egy citromkarikával, mint egy-két mentalevéllel. Mindenkinek

Egy ideje már nagy szerelem nálam a füge. Annyira imádom, hogy tele ültettem vele a kertünket, és vele kapcsolatos teendőkről, tudnivalókról egy fügés blogot is indítottam. Az egész család imádja a finom, friss fügét, és elhatároztam, hogy elkezdek fügés receptek után kutakodni, hogy minél többet kipróbáljak, és megosszak veletek ebben a blogban. A nagy kutakodás közben találtam rá a fügelevél szörpre, ami elsőre megtetszett. Aki ismeri a blogot, az tudja, hogy szeretem a különlegességeket. Főztem már szörpöt sok egyebek mellett levendulából, orgonavirágból, de még fenyőrügyből is. Gondoltam, mindenképpen ki kell próbálnom a fügelevél szörpöt is.

A fügelevél egyébként rengeteg jó dolgot tartalmaz, és állítólag hasznos a diabétesz és a magasvérnyomás ellen is – erről egyébként írtam egy összegzést a fügés blogomban. Egy azonban biztos, hogy igazi különlegesség a fügelevél szörp, ami éppen olya finom egy citromkarikával, mint egy-két mentalevéllel. Mindenkinek csak ajánlani tudom...

Előkészületek: 20 perc Elkészítés: 30 perc Összesen ennyi idő: 50 perc Adag: kb. 1,5 liter
Hozzávalók a fügelevél szörphöz:
  • 1.5 liter víz
  • 10-12 db fügelevél
  • 1 kg kristálycukor
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 1 mokkáskanál citromsav
Fügelevélszörp elkészítése:

A tisztára mosott, levélnyelektől megfosztott fügelevelekkel darabokra tépkedjük, összeturmixoljuk egy kevés vízzel. Egy lábasban a többi vízzel éa reszelt citromhéjjal felforraljuk, majd pár perc főzés után leszűrjük. A levél darabkákat kidobjuk, a főzetben pedig feloldjuk a cukrot, hozzáadjuk a citrom levét, a citromsavat és ismét felforraljuk.

Ezt követően levezzük a tűzről, és forrón tisztára mosott üvegekbe töltjük. Az üvegeket azonnal lezárjuk, hogy kialakuljon bennük a tartósság eléréséhez szükséges vákuum, majd száraz dunsztba tesszük. Ha odafigyeltünk a befőzés szabályaira, akkor a spájzban eláll tartósító szerek nélkül is. De ha nem vagyunk biztosak magunkban, akkor inkább tartsuk a hűtőben. Ha nem rendesen befőzve készítjük, akkor ne csináljunk annál nagyobb mennyiséget, amit egy hét alatt el tudunk fogyasztani.

Nagyon kellemes, de kimondottan sajátos ízű szörp a fügelevél szörp. Ugyanakkor nagyon finom, ezért ha van a kertedben füge, és vegyszermentesen neveled, akkor mindenképp érdemes kipróbálni. Kellemes fügelevél szörpkészítést kívánok mindenkinek. 😀

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

  1. Válaszok
    1. Majd gyere vissza kérlek, és írd meg a tapasztalataidat, véleményedet. :)

      Törlés
  2. No, én megcsináltam. Az íze elég egyedi, de finom egyébként, de azt nem mondanám, hogy mindenki szeretni fogja. Aki szereti a különlegességeket és nyitott az extrémebb ízekre, annak biztos nagyon tetszeni fog.
    Mindenesetre legalább még egy adagot befőzök még az idén belőle.
    Nekünk ízlik, köszönjük a receptet! :)

    VálaszTörlés
  3. 1l vízhez cukor helyett 5 ek mézzel nagyon kellemes lett

    VálaszTörlés
  4. Mindegy mikor szedem le a leveleket a szörp készítéséhez?

    VálaszTörlés
  5. Üdv! Ezzel a módszerrel meddig áll el? Érdemes sokat készíteni?

    VálaszTörlés
  6. Tiszteletem mindenkinek! Szárított fügelevél érdekelne- ebben szeretnék segítséget kérni. Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évek óta szárítom kábelszárra felfűzve--majd összeaprítva kakaós,kávés papírdobozokban tárolom..cukrosoknak ajánlott mint tea--más ízlésünk szerinti teákkal,gyógynövényekkel is..keverem,főzöm

      ..

      Törlés

Megjegyzés küldése

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu