2015. július 11., szombat

Meggybor készítése házilag – házi meggybor

Anyósomék hoztak nekünk egy jó adag (16 kg) meggyet még a múlt hónapban, amelynek kisebbik részéből istenien finom házi meggyszörp készült, a nagyobbik feléből pedig a jelen poszt alanyát képező házi meggybor. Aki rendszeres olvasója a blognak, az már bizonyára találkozott nem egy házi borunkkal, hiszen ha nem is túl sűrűn, de azért rendszeresen kísérletezgetünk ezzel is. Olyannyira, hogy hasonló borunk már volt, csak éppen vadgyümölcsből készült (Vadcseresznye-sajmeggy házi bor – csemegebor).



Most szintén egy csemegebor volt a cél, mert sem én, sem a feleségem nem szeretjük a száraz, savanyú borokat, főképp nem, ha gyümölcsborról van szó. Ezért a mostani házi meggyborunk is egy édes bor lett. Na nem sziruposan, szájösszeragadósan édes, de mindenképpen közelebb áll az édeshez, mint a félédeshez. Ugyanakkor annyira finom lett, hogy hiába több, mint tíz liter lett, nem fog sokáig tartani...

Hozzávalók a házi meggyborhoz:
- 10 kg meggy
- 3+2 liter víz
- 2+1 kg kristálycukor
- 1 csomag élesztő
- 5 mokkáskanál citromsav
- 3 gramm borkén

Házi meggybor elkészítése:
Az egész azzal kezdődik, hogy felmászunk a fára, és szedünk magunknak meggyet... :-) Na de viccet félre! A meggyet alaposan mossuk meg, majd egy akkor vödörbe tegyük, amit maximum félig tölt meg. Nem kell kimagvalni, azt megoldjuk mindjárt. Most jön az, hogy a gyümölcsöt törni kell. Ha nem szeretnénk, hogy fröcsköljön, akkor jobban tesszük, ha már most öntünk rá legalább három liter vizet a fent említett mennyiségből. Ezután mindkét kezünkkel nyúljunk a vödörbe, és a markunkkal kezdjük el szétnyomkodni a meggyeket. Ez eltart egy darabig, de nekem semmilyen eszközöm nem volt a kezemen kívül, amivel ezt hatékonyabban tudtam volna csinálni. Akinek van, az teheti ahogy akarja, a lényeg, hogy a magok ne törjenek össze. A gyümölcsök zúzását addig kell végezni, mígnem nagyjából minden szemet sikerült jól szétroncsolni.



Ha ez megvan, akkor lassan kevergetve a magok többsége feljön a tetejére, amit egy szűrőkanállal le is szedhetünk. Nem kell minden magot már most kiszedni, elég ha a nagy részétől sikerül megszabadulni. Ez után keverjük el a lében a citromsavat. Ennek a lényege a gyümölcs gyönyörű színének megőrzése, mert ennek híján hajlamos a barnulásra, és akkor veszít esztétikai értékéből, ráadásul az oxidáció során kicsit az íze is megváltozik. Na de visszatérve a lényeghez: amint jól elkevertük benne a citromsavat, takarjuk le egy konyharuhával a vödröt, és tegyük 20-25 fokos helyiségbe két-három napra előerjedni. Naponta legalább kétszer alaposan keverjük át, nehogy a tetején megfogja a penész.

A harmadik napon (ekkorra már kellemes alkoholos cefre szaga van, és a gyümölcshúsból szinte kiázott minden lé) le kell szűrni. Én erre a célra egy gyümölcsmosó szűrőtálat használtam. Ezen a gyümölcshéj nagy része és az összes mag fennakad, a lé viszont zavartalanul átfolyik. A szűrést követően (nekünk 9 liter levünk lett) keverjünk el benne két kilogramm cukrot teljes oldódásig, adjuk hozzá a megadott mennyiségből még hátra lévő két liter vizet (nekünk így lett 11 liter mustunk), majd mehet az erjesztő edénybe, ami esetemben egy 15 literes üvegballon, amit a nem régen kaptam az egyik kedves kollégámtól. Ha ez erjesztő edényben van, akkor jön az élesztő hozzáadása, ami lehet borászati fajélesztő, vagy sütőélesztő is akár. Én ez utóbbit szoktam használni, bár az "igazi" borászok szerint ez pancsolás. Az elmúlt évek során sok kedves ismerősöm kóstolta már a házi gyümölcsboraimat, de még egyik sem panaszkodott, sőt! Úgy itták, mintha utoljára innának az életben. Szóval, szerény véleményem szerint megfelel a sütőélesztő is.



Miután ezt hozzáadtuk, le kell zárni az üveget olyan módon, hogy a keletkező széndioxid távozni tudjon, de levegő ne juthasson az erjesztő edénybe. Erre a célra találták fel a borászati kotyogót, amelyet megvehetünk gazdaboltban, vagy borászati kellékeket forgalmazó üzletekben, de nem muszáj ebbe pénzt ölni. Elegendő az is, ha üveg szájába dugót dugunk, a dugón fúrunk egy legalább 1.5-2 cm átmérőjű lyukat, és ebbe beledugunk egy ugyanilyen keresztmetszetű PVC csövet, amelynek másik végét egy edény vízbe dugunk. Nekem nem volt dugóm az üveghez, én egy lufival oldottam meg ezt. De aki szélesebb szájú üveget használ, akár az alábbi cikkben leírt módon gumikesztyűvel is pótolhatja a borászati kotyogót. Ennek az egésznek a működése a következő: az alkoholos erjedés folyamán az élesztőgombák a cukrot bontják le alkoholra, és széndioxidra. A széndioxid először kiszorítja majd az üvegben lévő levegőt, majd szépen lassan elkezd maga a széndioxid is távozni. Ez bugyogó hangot ad a vízbe lógó csőből előtörve. A víz kiengedi a nyomás miatt a széndioxidot, de elzárja a levegő útját. Ha ezt nem tennénk, és az erjedés közben a készülő bor felszínét tartósan levegő érné, akkor a levegőben mindenhol ott lévő ecetbaktériumok elkezdenék a termelődő alkoholt lebontani vízzé és ecetsavvá, így a végén nem meggyborunk, hanem meggyecetünk lenne. Ezt meg nem szeretnénk...

Szóval, ebben az állapotban hagyjuk érintetlenül erjedni nagyjából 20-25 fokos helyiségben (ha borászati fajélesztőt használunk sütőélesztő helyett, akkor érdemes odafigyelni, hogy milyen élesztőt veszünk. Van ugyanis alsó- és felső erjesztésű is, és mindkettőnek már hőmérséklet tartomány az ideális). Naponta nézzünk rá a borra, és amikor már nem látunk buborékokat távozni a PVC csőből, akkor lezajlott a zajos, vagy másként mondva a főerjedés. Itt ennél a pontnál el kell döntenünk, hogy milyen bort szeretnénk (száraz, félszáraz, félédes, édes), mert attól függ a folytatás.

A fennmaradó 1 kg cukorból attól függően, mennyire akarjuk édesíteni a végeredményt adagoljunk a borhoz. Ha mindet hozzáadjuk, akkor egy kellemes, de nem túl szirupos édes desszertbort kapunk. Mi ezt szeretjük, így mi mindet hozzáadtuk. Azt a következőképpen végezzük. Lopóval, vagy gumicsővel szívjunk le a borból két liternyit, majd a kívánt mennyiségű cukrot keverjük el benne oldódásig. Öntsük vissza az erjesztő edénybe, majd zárjuk vissza a kotyogóval, és hagyjuk így erjedni még egy napot. Ez azért jó, mert újra beindul a zajos erjedés, és az újra aktiválódó élesztőgombák és nagy mennyiségű széndioxid kiöl minden károsat a borból, ami esetleg bekerülhetett a cukorral. Egy nap erjedés után szedjük le a kotyogót, majd jöhet a kénezés.

Aki száraz bort akar, az az előző bekezdést átlépve innen folytassa. A borból vegyünk le lopóval vagy gumicsővel nagyjából egy liternyit, majd abban keverjük el a megadott mennyiségű borként. Ezt öntsük vissza a borba, majd hagyjuk nyitva az erjesztő edényt, csak egy textillel takarjuk le, és hagyjuk így néhány napig, míg elkezd leülepedni a nagyja. Ezt szemmel jól fogjuk látni az edény alján. Ezt követően gumicsővel fejtsük le egy másik edénybe (ez az első lefejtés) úgy, hogy az alján lévő üledéket ne keverjük fel. Ha megvan, akkor ebben az edényben hagyjuk ülepedni nagyjából 10-15 napig.

Amikor szép tiszta, jöhet a következő lefejtés, és egyben a palackozás. Nekünk a végeredmény 1 db 5 literes demizson, és 6 db 0.75 literes (a 6. nincs a fotón, mert azt a fáradtságos munka jutalmaként megittuk) palack lett tele, de mi a boros üvegekbe simán beletöltöttünk 0.8 litert. Nagyon finom bor lett, csak vigyázni kell vele, mert itatja magát, és az ember nem érzi az erejét. Egyszer csak azt veszi észre, hogy a lába már nem engedelmeskedik... :-)

Mindenkinek kellemes meggyborkészítést kívánunk! :-)

143 megjegyzés :

  1. Szia!

    Az lenne a kérdésem, hogyha csak 2,5kg meggybor készítem akkor az élesztő és a bőrén is kevesebb?

    Előre is köszönöm a választ!
    Brigi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Igen, minden hozzávaló (még a víz is) mennyiségét arányosan csökkenteni kell. :)

      Törlés
    2. Szia!

      Én a meggyet egy textilen ár préseltem,és sajnos kapott egy kis mellékízt,olyan rongyíze van :( lehet ezen valahogy segíteni?

      Törlés
    3. hát, ha szerencséd van, akkor kierjed belőle ez az íz. Mindig csak olyan textilt szabad használni, ami tiszta, nem volt még semmi másra használva, és nem volt mosószerrel/öblítővel mosva. Nekem erre a célra 100% pamut konyharuháim vannak, amiket csak a boroknál való kipréselésre használok, majd a végén kiöblítem, egy lábasba engedek vizet, teszek bele némi citromsavat, felforralom, és ebben kifőzöm a konyharuhát. Semmi tisztítószer. Ezután megszárad, és elteszem. Nem baj, ha foltos, tudom, mire használtam, és mitől olyan. Így nem lesz "íze" a rongynak...

      Törlés
  2. A meggymagot nem szabad bennehagyni, mert ciánmérgezést okoz! Ismerek egy bácsit, aki emiatt halt meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden valamire való meggyborba tesznek tört meggymagot is. A meggymag elenyésző mennyiségben tartalmaz cianidokat, ahhoz egyszerre több tíz kilónyit kéne megenni csak pusztán a magból, hogy mérgező legyen. Történetesen a keserű mandula ízét is a cianidok adják, mégsem mondja senki, hogy ne együnk marcipánt, mert belehalunk. Pedig a marcipán alapanyaga a keserű mandula. :) A meggybor jellegzetes ízének kialakításában fontos szerepe van a mustba beletört magoknak is. :)

      Törlés
  3. Szia! Érdeklődnék, hogy a már egyszer lefagyasztott gyümölcs is alkalmas bor készítésre? Mivel rengeteg meggyem van a hűtőben!
    Üdv: Gyuri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen a lefagyasztott meggy is alkalmas bor készítésére. Bátran használd fel azt is! De csak akkor, ha semmilyen más módon nem lett tartósítva, csak fagyasztással. Ha tartósítószer is lett hozzáadva, akkor az gátolhatja az erjedést... Bocsi a kései válaszért. :)

      Törlés
  4. Sziaa a kotyogót mindegy hogy mikor rakom rá? vagyis ha a meggyet össze zúztam egy nagy befőttes üvegbe akkor már már rátehetem a kotyogót attól baj nem lesz? Előre is köszi válaszod

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha összezúzod a meggyet, akkor azt egy-két napig előerjeszteni kell. Addig levegő kell neki, csak textillel szabad letakarni. Ha idő előtt lezárod a levegőtől, akkor berohadhat. A kotyogót akkor kell kell rátenni, ha az erjedési folyamat bár láthatóan beindult. :)

      Törlés
  5. Üdv! Az első lefejtés után a másik edényt mivel zárod le? Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha arra gondolsz, amikor már le van kénezve, akkor már csak textillel, hogy tudjon szellőzni a bor. Ekkor már megromlani, megecetesedni a borkén miatt nem fog. Ha arra gondolsz, amikor még adunk hozzá cukrot, és tovább erjesztjük, akkor ugyanúgy kotyogóval kell visszazárni, amíg erjed... remélem, tudtam segíteni. :)

      Törlés
  6. Szia
    Nekem az lenne a kerdesem hogy a 3 gramm borken egyszeruen beszerezheto boraszati boltban? Es a 3 grammot csak beleontjuk is elkeverjuk ennyi?koszonom a valaszt elore is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A borkén egyszerűen beszerezhető. Szinte minden élelmiszer üzletben kapható, mert széles körben ismert tartósítószer. Szóval, nem muszáj borászati boltba menni. De természetesen ott is kapható. :-)

      Törlés
  7. Üdv. Mit jelent, hogy egy csomag élesztő?
    Gondolom itt a fajélesztőre gondolsz, de rád hallgatva én sütoőélesztővel szeretném, abból is egy csomag kell? Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a porított (szárított) sütőélesztőt szoktam használni, általában 8 grammos tasakokban árulják. Abból egy csomag egy kocka hagyományos sütőélesztőnek felel meg. De a szárítottat jobban szeretem. Igen, a 11 literhez nyugodtan mehet az egy csomag. :-)

      Törlés
  8. Hali! Mi van akkor ha nem rakok bele élesztőt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor teret engedsz a természet szeszélyeinek. Úgy is erjedésnek indul, nem lehet tudni, hogy a számtalan élesztőgomba törzs közül, melyik szaporodik el benne. Az alkoholtűrése nem mindegyiknek egyforma, így könnyen előfordulhat, hogy a folyamat hamarabb leáll, mint szeretnéd. Ezt nevezik vadélesztős erjesztésnek, ami a legtermészetesebb módszer, de egyben ennek van a legtöbb kockázata is. :-)

      Törlés
    2. 2 hete 3 napja forr egyfolytában ;)! Neked mennyi idő alatt ált le? Párhuzamosan egy időben csináltam mellé cseresznye bort is kevesebb cukorral kevesebb vízzel, de az 4-5 napig kotyogott aztán megállt. Ízre oké fokát nem néztem de mintha még nem lenne kész. Raktam bele cukrot és vissza raktam a demizsonba most áll majd 3 napja de semmi.Talán picit pezseg. Ötlet esetleg?

      Törlés
    3. Szervusz! A forrási idő sok mindentől függhet. Egy a lényeg, hogy amíg forr, addig biztosan nincs baj. Ha már csak pezseg, akkor a folyamat lelassult, de még így is eltarthat hetekig is. A lassú erjedés folyamán alakulnak ki az igazi ízek. Nem feltétlen kell ilyenkor már hozzá plusz cukor, csak ha nem érzed elég erősnek. :-)

      Törlés
  9. Szia! Azt szeretném megkérdezni, hogy a leszűrés után meddig fog tartani az "első" erjesztés?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Általában 10-12 nap a zajos erjedés. :-)

      Törlés
  10. Hogyan milyen módon adom hozzá az élesztőt? És ha több bort készítek ennek arányában adom hozzá az élesztőt?a fő erjesztés után amikor adom hozzá a cukrot azt feloldva mikor visszaöntöm elkell keverni a borban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bele kell szórni a mustba, és elkeverni benne. Én úgy szoktam, hogy kiveszek a mustból egy liternyit, abba teszek még egy mokkáskanálnyi cukrot, elkeverem, és ahhoz adom az élesztőt. Várok egy jó fél órát, és mikor szépen felhabzott, beleöntöm a mustba. De elvileg elegendő az is, ha csak simán beleszórod a szárított (porított) élesztőt a mustba. Ha több bort készítesz, elvileg akkor sem kell több élesztő, de akkor érdemesebb tényleg a leírt módszer szerint egy kisebb mennyiségben szépen felszaporítani az élesztőt. Remélem, tudtam segíteni. :-)

      Törlés
  11. szia! az lenne a kérdésem, hogy az így készült meggybor kb mennyi ideig tárolható? milyen hosszú lehet a "szavatossága"? előre is köszönöm a választ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A benne lévő borkénnek köszönhetően elég sokáig eltartható. Nekem vannak még három éves házi boraim is, amik teljesen jók, semmi bajuk nincsen. Szóval elvileg évekig tarthatóak...

      Törlés
  12. Szia! Azt szeretném kérdezni, hogy csak teljesen egészséges meggyből lehet csinálni? Úgy értem, a mienkben van itt-ott kis fehér kukac, azt a meggyet ne használjam? Köszönjük előre is a választ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Borhoz nem baj, ha kukacos, de csak akkor nem baj, ha a kukac még nem tette teljesen tönkre a gyümölcsöt. Ránézésre legyen egészséges, ha szétszedsz egyet, akkor annak ellenére, hogy kukac van benne, még ne legyen barnás a belseje. Ha ilyen meggyed van, akkor nyugodtan dolgozd fel, csak mielőtt beélesztőzöd, szűrd le a lét rendesen, hogy abban már ne legyen kukac. és akkor ugyanolyan jó meggyborod lesz, mintha nem lett volna benne kukac sohasem. :-)

      Törlés
  13. Szia Vili vagyok.Sok helyen kerestem cseresznyebor receptet,de nem igazán találtam.Tudnál ezzel kapcsolatban segíteni?Előlre is köszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cseresznyebort még nem készítettem, de az eljárás ugyanez lehet. Annyi a különbség, hogy a cseresznye kevésbé savas, ezért egy-két mokkáskanállal több citromsavat tennék a mustba. De most csak találgatok, egyszer majd készítek cseresznyebort, és akkor felteszem majd a receptjét is. :-)

      Törlés
  14. Szia, az lenne a kérdésem, hogy miben és mennyire mennyire befolyásolja a megybort, ha benne hagyom a magot a szűrésig?
    Köszönöm! Üdv.: András

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves András! Minél több mag van benne minél több ideig, annál kesernyésebb lesz a bor tőle.

      Törlés
  15. Üdv
    Nekem a bor csak 3 napig kotyogott azóta nem,de látszik hogy pezseg mozog benne a lé.Az nembaj ha már nemkotyog?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, ha pezseg, akkor még forr. Nem baj az, ha nem akarja felrobbantani a ballont. :-)

      Törlés
  16. Szia! Összetörtem a gyümölcsöt, hozzáadtam a citromsavat, lefedve tárolom immáron harmadik napja. A helyzet úgy alakult, hogy további három nap elteltével tudom folytatni a teendőket. Lehet ebből valami baj? Addig természetesen kavargatják, hogy ne penészedjen meg a teteje.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Semmi baj, annál jobban beerjed magától. A lényeg az lenne, hogy lazán, konyharuhával legyen letakarva, és naponta legalább egyszer legyen fakanállal vagy műanyag kanállal megkeverve.

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöm a segítséget! :)

      Törlés
  17. Szia én ugy értelmezem akkor kell hozáadni a cukrot másodjára ha már nem kotyog.vagy akkor amikor már abszolult nemforr??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gyula! Nem szabad megvárni, hogy teljesen leálljon a folyamat. Amikor a forrás kezd csitulni, akkor kell megkóstolni (ekkor még erősen pezsgős az íze), és utána cukrozni, ha még kell.

      Törlés
  18. Szia egy olyan kerdesem lenne hogy az elso lefejtes utan amikor a borken benne van es varom h szep szine legyen ilyenkor ugye nem kell lefedni ill. hol kell tarolni milyen homersekleten?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor már lekénezted, akkor nem kell légmentesen lezárni. Azonban valamilyen légáteresztő anyaggal érdemes letakarni, hogy jusson bele semmi. Tárolni hűvösebb helyen érdemes, mert ott nem jönnek rá annyira a muslicák. :-)

      Törlés
  19. Szia!
    Bodzabor kapcsán már írtunk egymásnak, most viszont a meggybor miatt kereslek. 6 napig nem voltam a kotyogó meggybor közelében, és most, hogy megláttam, nem tudom, mi történt. Olyan, mintha kiforrt volna a demizsomból, a kotyogó tiszta rászáradt meggyhab, a kotyogó vize sem tiszta. De kotyog így is. Szerinted kellene aggódnom? 15 literes üvegben 14 liter van. Képet csináltam, de ide nem tudom feltenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Viktória!

      Semmi baj nem történt. A meggybor igen intenzív hazásra képes, ezért nem szabad 3/4-nél tovább tölteni a demizsont. De nem kell aggódni, nem történt semmi baj, csak több mindent kell majd elmosni. :-) Esetleg a kotyogóban kicserélheted a vizet, mert így könnyebben odatalálnak a muslicák. A képet facebook oldalunkra tudod esetleg feltölteni. De nem kell aggódni, teljesen rendben van a borod, csak túltöltötted a demizsont. :-)

      Törlés
  20. Szia még egy kérdés és bárk aki tudja írhat,meggybornál vagy bármelyik gyümölcsbornál mennyi az esély vagy lehet e olyan hibát ejteni, hogy metil alkohol - os legyen ami már a káros határt meghaladja???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gyula! Én még nem hallottam róla, hogy ez boroknál előfordult volna valaha is. :-)

      Törlés
  21. Érdeklődni szeretnék,mivel nincs mérlegem ami grammra mér,1 kávéskanál hány gramm lehet a borkénből.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jani! Ezt sajnos nem tudom neked megmondani. :-) 5 literhez tehetsz egy fél kávéskanálnyit nagyjából. Az még nem lesz sok talán. :-)

      Törlés
    2. Köszönöm a választ 40 litert csináltam.

      Törlés
  22. Szia, első körben 3 kg-ból készítem. Elképzelhető, hogy 2 nap alatt lezajlott a főerjedés. Ugyanis már nem látom bugyogni. Köszönöm a választ. KG

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Ha elég meleg volt rá, akkor elképzelhető, hogy gyorsan lement a fő erjedés, igen. Az a kérdés, hogy szép csendben pezseg-e még? Ha igen, akkor rendben van a folyamat. :-)

      Törlés
  23. Üdv. Életemben először próbálkozom a meggyborral, az általad leírt recept alapján. Egy 10 literes demizsonba 8 liter "must" van. A kérdésem a következő lenne: Mennyi idő amíg kiforr és először le kell fejteni? 4 nap után a kotyogó már csak néha-néha böffen egyet, ahogy hallom szépen halkan pezseg a must. Válaszod előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marci! Az első lefejtést akkor kell megcsinálni, mikor már teljesen leállt a pezsgés is. Amikor a pezsgés leállt, és már nem látod, hogy buborékok szállnak a felszínre, akkor fejtsd le először. Ezt nem tudom megmondani, hogy hány nap, mert sok mindentől függ. De átlagban az első lefejtésig egy 25-30 nap telik el. De mint írtam, ez sok dologtól függhet...

      Törlés
  24. Üdv,
    A leírásban az van, hogy egy nap az extra cukor után kotyogóval, az egyik válaszban pedig, hogy amíg forr, vagy egy napig kellene csak buborékoznia?
    A főerjedés kb 5-6 napig tartott, akkor nem nyomta a co2t már, adtam a cukrot, de kb most 30 órája ennek, és kotyog tovább, mivel nem akarok hülyeséget csinálni, kérlek mondd el, hogy várjak a pezsgésre, vagy kénezzem most?
    Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Ameddig a kotyogó szépen dolgozik, addig hagyd rajta. Én a plusz cukor után is vissza szoktam tenni a kotyogót, és egészen addig rajta hagyom, amíg az dolgozik. De megmondom őszintén, kicsit nehezen értem a hozzászólásodból, hogy most akkor mi is a konkrét kérdésed.

      Törlés
    2. Hát, csak bekavarodtam, hogy a leírásban egy napot kell hagyni a plusz cukor után, a kérdés ez volt, hogy egy nap szigorúan, vagy ahogy az egyik kérdésre feltett válaszodban van; amíg erjed. (Március 23 "Ha arra gondolsz, amikor még adunk hozzá cukrot, és tovább erjesztjük, akkor ugyanúgy kotyogóval kell visszazárni, amíg erjed... remélem, tudtam segíteni. :)")De akkor ezt a választ veszem most mérvadónak, ami a kettő közt van; amíg kotyog. Utána kén és türelem és egy kis nyálcsorgatás.. :)
      Köszönet a segítségért, minden jót, ha erre jársz később, ugorj be egy kóstolóra :)

      Törlés
    3. Szia! Semmi sem szigorúan értendő, mert ez a folyamatok nincsenek időben kőbe vésve. Sok mindentől függ. ezért nem lehet órához igazítani. :-)

      Törlés
  25. Szia! Megyszörpöt akartunk, de felforrt. Nátrium-benzoát van benne, ennek ellenére úgy forr, mintha főzném. Lehet még ebből bor?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zoltán! Már másnak is írtam egy másik poszt alatt, hogy sajnos én is csalódtam már többször is a nátrium benzoátban. De a kérdésedre a válasz: igen, h forr, akkor lehet belőle bor. Remek bor készülhet belőle, ha az erjedési folyamat végig fog menni, és nem áll le idő előtt a nátrium benzoát miatt. De mivel meggyszörp már úgysem lehet belőle, egy próbát mindenképpen megér. :-) És őszintén sajnálom a meggyszörpödet. Mi azt már évek óta tartósítószer nélkül tesszük el. Egyrészt nem szeretjük a tartósítószereket, másrészt nem bízunk a nátrium benzoátban...

      Törlés
  26. Szia! A Te recepted alapjan szeretnenk meggybort kesziteni, de 100 kg feletti meggybol.Kerdesem mennyi eleszto kell szerinted?A masik kerdes szoktad-e az alkholfokat merni, beallitani es mikor?Koszonom a valaszodat elore is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Úgy érdemes csinálni, hogy 5-10 liternyi mustot előre beélesztőzöl, és amikor az már zajosan forr, akkor öntöd hozzá a nagyobb mennyiséghez. És így nem kell több élesztő, mert az elszaporodik magától a kisebb mennyiségben. :-) Én nem méregetem az alkohol fokát. Megkóstolom, és érzem, hogy jó, vagy nem. Alkohol fokot mérni a gazdaboltokban kapható fokolóval csak teljesen kierjed, száraz borokat lehet mérni, amelyekből már az összes széndioxid eltávozott. Mivel mi édes, vagy félédes borokat készítünk, nem tudjuk megmérni ezzel az olcsó eszközzel a borok alkoholtartalmát.

      Törlés
  27. Szia! A bor palackozas utani tarolasarol mit kell tudni. Gondolom hideg helyen kene vagy eleg a szobahomerseklet. Valaszodat elore is koszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Jobb a pince-hideg, de ha az nincs, akkor elvan a spájzban is. Nekem is ott vannak, és semmi bajuk. :-)

      Törlés
  28. Szia.Engem az érdekelne,hogy ha a demizsonom 30 literes,de csak 10 kg meggyből szeretnék bort készíteni,jelenthet-e problémát a túl nagy üres rész? :-? Vagy inkább vegyek még hozzá pár kiló meggyet? :d

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Szerintem vegyél hozzá még meggyet. :-) El fog fogyni, hidd el. Amíg készíted a bort, semmi gond a felette lévő üres hellyel. De amikor már készen van, és úgymond csak tárolod, akkor nem feltétlen válik előnyére. Én vennék hozzá még meggyet. :-)

      Törlés
  29. Helló! Az lenne a kérdésem, ha a főerjedés megvolt, a kénezés is, és az első lefejtés is, akkor már iható lesz a bor?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elméletben iható, de a boroknak jót tesz egy kis pihentetés. Akkor "érik be" igazán! :-)

      Törlés
  30. Kedves Zsolt!
    Soha nem gondoltam, hogy saját bort fogok csinálni, de az idén olyan jó meggytermés volt, hogy nem győztük enni (már a fülünkön is jött kifelé :) ) így elgondolkodtam, hogy mi legyen a többivel. Azt sajnáltam volna, ha a fán marad a madarak legnagyobb örömére vagy a lábunkkal tapossuk szét a fa körül, így "alternatív" megoldást kerestem a neten és ráakadtam a leírásodra ami nagyon megtetszett. Úgy gondoltam, egy próbát megér.
    Követve a leírásodat, szépen megcsináltam mindent, icipici eltéréssel, mert unalmas rabszolgamunka árán a 10 kg meggyet kézzel kimagoztam. Szépen lezajlott az erjedés, a házilag készített kotyogó remekül működött. Tegnap már a borként adtam a ballonban lévő borkezdeményhez és most várjuk, hogy szépen leülepedjen.
    Kérdésem az, hogy mennyire lesz "tiszta" a végén?
    Mi, a hordós erjesztés után nem csak egyszerű szűrőn engedtük át az egészet, hanem többrétegű géz felhasználásával a lehető legjobban "kifacsartuk" a levet a gyümölcs zúzalékból. Ily módon nagyobb szilárd daraboktól teljesen mentes "lötyi" ment bele a ballonba (+ cukor... stb, ahogy írtad) és 10 nap után sem igazán láttam benne ülepedésre utaló jeleket.
    A végleges eredmény lesz olyan tiszta, hogy pohárba töltve át lehet látni rajta vagy erre ne is számítsak? Esetleg valami "spéci" szűrőn érdemes átengedni palackozás előtt? Van ebben tapasztalatod?
    Mennyi ideig célszerű a lefejtés után pihentetni?
    Szeretném, ha igazán jól sikerülne, amivel jól el tudnám kápráztatni a családi körömet.
    Előre is köszönöm a válaszod!
    Üdvözlettel,
    Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igazán örülök, hogy ennyire belelkesedtél. Nem fogod megbánni, mert a meggybor nagyon finom. Ám a magok, mint a leírásban is szerepel, nem hanyagságból maradtak benne, hanem mert az is fontos szerepet játszik abban, hogy az igazi meggybor íz kialakuljon. A meggymagokból ugyanis kiázik egy kevéske kesernyés íz, ami a megfelelő ízharmóniához szükséges. :-)

      A bor teljes ülepedése pedig legalább fél év. Fél év után tisztul le annyira, hogy olyan tiszta legyen, mint amiket a boltok polcain látsz. Én ezt nem szoktam kivárni, általában egy hónapig ülepítek csak. Ezért a palackokban ülepszik tovább nálam. :-)

      Szóval csak türelem, és szép tiszta lesz. :-)

      Törlés
    2. Kedves Zsolt! A magok már a "hetedik határban" vannak, így annak íze nem fog érződni, de remélem így is jó lesz majd. Azt viszont egyáltalán nem látom biztosítottnak, hogy bírnánk olyan hosszú időt csak nézegetéssel eltölteni anélkül, hogy ne igyunk belőle. [-( :-) Lehet, hogy előbb tekerjük ki a nyakát az üvegeknek! =))

      Törlés
  31. Szia! Az lenne a kérdésem hogy nagyon édes, szinte màr szirupos bort szeretnék, 5kg meggyből lesz a bor, mennyi cukrot tegyek hozzá?! Illetve ha Èdesen szeretném, akkor is kell kènezni? Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A folyamatot ugyanúgy kell elkezdened, mint bárki másnak, mert az elején nem lehet a fent leírtaknál több cukrot hozzáadni, mert nem fog beerjedni a töménység miatt. A folyamat végén, amikor már megfelelőnek érzed az ízt, akkor lehet ízlésnek megfelelően cukrozni, majd lekénezni. És igen, kénezni mindenképpen kell, különben tönkre fog menni a borod...

      Törlés
  32. Szia, 5kg meggyhez mennyi fajélesztőt tegyek? 20g egy csomag, köszönöm szépen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Csaba! A fajélesztők csomagolásán fel van tüntetve azok adagolásának módja. Azt követve kell használni :)

      Törlés
  33. Szia
    Ha a masodik adag cukrot hozzátettem de már nem forrt lehet tenni bele élesztőt-hogy ujra beinduljon, vagy akkor igy kell hagyni ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem forr újra, annak több oka is lehet: elérte a maximális alkoholfokot. Ez esetben hiába adsz hozzá élesztőt. A második cukrozás után ha már nem forr, esetleg egy picike élesztő hozzáadásával lehet próbálkozni. De először kóstold meg, és ha jó az íze, elég erősnek is tűnik, akkor nem kell már élesztőzni, lehet a leírás szerint folytatni a folyamatot. :-)

      Törlés
  34. Sziasztok! 5kg meghyhez( lehet hogy rosszul tettem ) 2kg cukrot tettem plusz 8g fajélesztőt de nem indul el az erjedés, lécci segítsetek!! Tudok még mit csinálni? Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Igen, ezt nagyon rosszul tetted. A receptben nem véletlenül van írva a kétszeri cukrozás. Így túl tömény lett az oldatod, és nem tud elszaporodni benne az élesztő, mert a sok cukor megöli. Kellene hozzá még 5kg meggy leve, és akkor ismét jó lenne az arány. Így maximum szörp lehet belőle, bár akkor még kell bele cukor.

      Törlés
  35. Szia!

    Elvégeztem az első lefejtést, majd a maradék cukrot hozzáadva újra lezártam kotyogóval. Már a második napja áll így a bor, de semmiféle erjedést nem láttam. Szerinted mi lehet a baj?

    Köszönettel,

    András

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz András! Ha nem kezdett újra forrni, akkor vagy elég magas már az alkoholfok és azért nem erjed be újra, vagy valamiért elpusztultak benne az élesztőgombák. Kóstold meg, és ha ízre, érzetre elég erős, és ízes is, akkor kénezd le, és jöhet az ülepítés. Ha gyenge, akkor lehet esetleg újra élesztőzni, de először vegyél ki egy liternyit, és csak abba tegyél élesztőt, hogy ha mégsem erjed be, akkor ne legyen minden élesztő ízű majd. :)

      Törlés
  36. Szia, olyan problémával szembesültem saját magam okoztam, hogy a 3 kg cukrot egyszerre tettem bele szűrés után és nem 2+1 megoldással? Mekkora probléma ez? Hígítás miként lehet? Iható lesz még? Válaszokat köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A sok cukor miatt túl tömény az oldat, és az élesztőgombák nem képesek benne szaporodni. Hígítani kell az oldatot. Vizet nem javaslok, mert nem lesz íze. Vagy meggylé kell még hozzá. Ha az nincs, akkor inkább csinál belőle szörpöt most már. :-)

      Törlés
  37. Üdv, csodálom hogy ennyi kérdésre van türelmed és időd állandóan válaszolgatni.
    Nekem is van egy kis gondom, nagyon savasnak érzem a bort. Mit hibáztam el, és mit tehetek hogy jobb legyen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erika! Szívesen válaszolok a kérdésekre, még ha néha kicsit későn is. :) Nem tudom, melyik fázisnál vagy, amikor savasnak érzed. Ha a vége felé, és akkor érzed savasnak, akkor kis cukor hozzáadásával lehet tompítani a savanyú ízt. Csak azért érzed nagyon savasnak, mert teljesen kiforrt belőle a cukor. De nem hibáztál el semmit sem. :)

      Törlés
  38. Tavaly készítettem száraz meggybort, idén viszont édeset szeretnék készíteni. 3 hete forr 10 kg cukor van benne,26 liter lé 15 liter víz. Felvettem a kapcsolatot a kontyos borházzal akik ezzel foglalkoznak. Azt mondták, úgy lesz édes ha a száraz bor mennyiségének az 5 százaléka pasztörizált meggylevet teszünk hozzá plusz cukrot.és utána le kell zárni az erjedést. Meg van a gyümölcslevem. Az lenne a kérdésem mikor kellene hozzáadni ezeket a dolgokat mikor már hozzáadtam a borként lefejtettem a seprőt, vagy esetleg a csendes erjedés után ?
    Hogy tudom elérni hogy ne erjedjen tovább amikor hozzáadtam? Ezt nem árulták el a borászatban. Köszönöm Szépen
    Nagy Zsolt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, a borházak ezek szerint másképp csinálják. Ezért is nem iszok borházi bort. Pasztörizálni a gyümölcslét annyi, mint jól felforralni felhasználás előtt. Ez persze a borháznak a vasélesztős erjedés elkerülése végett nagyon biztonságos lehet, de ugyanakkor a pasztörizálás során rengeteg értékes anyag lebomlik a gyümölcslében. Ezért én biztosan nem pasztörizálom, és a mustot nem kénezem le előre. A fenti receptben leírtak szerint kell hozzáadni az élesztőt, és a borként is. :-) Egyébiránt nem biztos, hogy sikerrel jársz, ha a recept egyik felét tőlem, a másik felét meg egy borászattól veszed, mert mindketten teljesen másképp készítjük a borainkat. Szerintem amit ők csinálnak (pasztörizálás és egyéb derítőanyagok használata) helytelen, szerintük meg amit én csinálok az csak pancsolás (kaptam már ilyen véleményt is). Szóval döntsd el, kinek az útmutatását szeretnéd követni. Ahogy én készítem, az a fenti receptben benne van. :-)

      Törlés
  39. Szia.Elvesztettem a fonalat.A borom 3 hete forr,nagyon szép,az aljára leült aminek kell,a tetejéről eltűnt majdnem az összes hab,de már lassult a kotyogás tempója.Tehát ha jól értettem most kell majd beletenni a plusz cukrot (ha nem találnám elég édesnek),majd vissza kell rá tenni a kotyogót.Ezután csak pár napot várjak vele a kénezésig,vagy várjam meg amíg teljesen leáll a forrás?
    Köszönettel:Kati :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katalin! Jól látod, igen! Ha kell, cukrozzad még, és tedd rá vissza a kotyogót. Kóstold meg. Ha elég alkoholos az íze, akkor várj egy-két napot (többet nem kell), és utána jöhet a lefejtés és a kénezés. Ha kóstoláskor nem tűnik elég "ütősnek", akkor várhatsz vele több napot is még, és utána jöhet a lefejtés, kénezés. :-)

      Törlés
  40. A célegyenesben vagyunk,palackozás előtt állunk! :) Nekem nagyon ízlik,bár még kicsit karcos,de gondolom ez idővel elmúlik.Jövőre az összes meggyből bor lesz :D A párom szerint túl édes lett.Olyat lehet csinálni,hogy palackozáskor egy részéhez rakok egy kevés vizet,hogy ne legyen annyira édes?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Semmiképpen se tegyél hozzá vizet. Ez már ilyen édes marad, jövőre kevesebb cukrot tegyél bele. Ha felvizezed, nem csak a cukor aránya változik meg, hanem az alkoholé, és egyéb ízeké is. Víz ízű lesz, gyenge, és a nem megfelelő alkoholtartalom miatt el is fog romlani. Szóval ne, ne hígítsd fel semmiképp sem! :-)

      Törlés
  41. Szia, Andrea vagyok. Tavaly barackbort készítettem a segítségeddel, idén meggybort. Két részletben, mert két féle meggyből készült, 2 x 10 kilónyi. Az első 10 liter tökéletes lett, nagyon büszke vagyok rá. De a második adag nem zajosan forrt, és kénezés után egy héttel csíp egy kicsit. Kell újra kénezni, vagy van valami ötleted rá? Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andrea! Nem nagyon tudom, mitől csíp. Szénsavasan csíp? vagy milyen csípés ez? Pezseg kicsit? Pontosíts, kérlek. :-)

      Törlés
    2. Kedves Zsolt! Én is csak nehezen tudom körülírni, mert túl sok tapasztalatom még nincs. Egy kis savanykásan csípő utóízt érzek, de ezt a lefejtéskor nem éreztem, csak a kénezés után egy héttel. Azt kicsit korainak tartanám, hogy borecet legyen ilyen rövid idő alatt, bár az igaz, hogy amint írtam, ez a második adag nagyon csendesen forrt.

      Törlés
    3. Ha csípős íze van, az olyan, mintha újra erjedésnek indult volna. Ha ecetesedne, azt biztosan éreznéd, mert az ecetnek semmivel sem téveszthető össze az illata. Szerintem nem ecetesedés van. Vagy újra elkezdett pezsegni (ez megeshet, ha kevés volt a borkén), vagy csak egyszerűen maradt benne még széndioxid a lefejtést követően is. Várjál vele még picit, és ha azt látnád, a palackokban buborékok szállnak fel az aljáról a tetejére, akkor még egy egészen kevéske borként adhatsz hozzá.

      Törlés
    4. Kedves Zsolt! Köszönöm a választ, újabb egy hét után a csípős íz eltűnt, most talán még egy kicsit savasabbnak érzem. Ez változhat még? Egyébként finomnak ítélem, de hát tudod, a mi kutyánk kölyke! A kérdésem még, hogy egy-két hét elteltével érezhetem-e a korábban édes ízű bort savasabbnak?

      Törlés
    5. Kedves Andrea! Az, hogy az íze savasabb lett, azt a gondolatomat látszik megerősíteni, hogy a bor vagy újra erjedésnek indult, vagy még nem volt teljesen leállva az erjedési folyamat. Az élesztőgombák még feldolgoztak egy kevéske cukrot, és ettől lett savanykásabb. Sajnos, ha nem állt le teljesen az erjedés, akkor lehet még savanyúbb majd. Szóval, érdemes utánajárni a dolognak. Ha a bor palackozva van már, és a palackot felbontva hirtelen felpezseg (mint az üdítő italok), akkor a bor még erjedésben van. Ez esetben érdemes az egészet összeönteni újra egy edénybe, és lekénezni még egyszer. Ekkor lehet ízlés szerint még egy kevéske cukorral édesíteni is. Ha nem pezseg fel, akkor én már nem bántanám, nem cukroznám, hanem elfogyasztanám szépen lassan így, ahogy van... ;)

      Törlés
    6. Kedves Andrea! Volt itt egy másik hozzászólásod, amit mostanában írtál, de véletlenül kitöröltük. Őszintén sajnáljuk. Arról érdeklődtél, hogy lesz-e tisztább a szilvaborod. Ha lekénezed, az edény szájára, amiben van csak egy textilkendőt egyél, hogy tudjon szellőzni. Tedd hűvös helyre, és hagyd pihenni. Két hét elteltével már egészen tiszta lesz, de ha vársz vele egy hónapot, akkor még szebb lesz. Csak ezután fejtsd le, és palackozd. Nem lesz semmi baja, a borkén megvédi. :-)

      Ami pedig a meggyborodat illeti, örülök, hogy végül rendeződtek a dolgok, és megállt a pezsgés! :-)

      Törlés
    7. Kedves Zsolt! Köszönöm a választ a szilvával kapcsolatban, amit szinte a meggybor alapján, de a magam feje után készítettem, hagyatkozva a korábban tőled tanultakra. Kicsit későn olvastam el, amit írtál, és a szilvabort is ugyanúgy csak két hétig szellőztettem, ahogy a meggybornál írtad, de nem lett rosszabb. Hát valami isteni finom és gyönyörű tiszta lett! El is neveztem szilva rosénak. :) Ezek szerint a szilvát tovább kell szellőztetni? Most keresem a birsborod receptjét, mert úgy emlékszem azt is készítettél. Hogy a vörös meggyem és a szilva rosé mellé legyen egy "fehérborom" is. Nagy sikerem volt eddig! Még egyszer köszönöm a választ és a receptjeidet is!

      Törlés
    8. Kedves Andrea! Gratulálok a finom szilvaborodhoz. Jövőre minden bizonnyal én is ki fogom próbálni. Idén csak meggybort és mazsolabort készítettünk. :-) És nem, a szilvabort sem kell tovább szellőztetni, mint a többit. :-)

      Törlés
  42. Szia.Julius 7-én 80lt meggylét tettem egy 130lt-es zárt müanyag ballonba kotyogóval ellátva.Az intenziv zajlás 5-6 nap alatt lezajlot,és azóta is 8-9 másodperenként még mindig kotyog.Meddig kell még várni,és mikor kell kénezni fejtés előtt. vagy fejtés után.Előre is köszönöm a válaszát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Addig várjál, amíg pezseg a bor. A zajos (gyors) erjedés hamar lemegy, azt követően azonban akár 2-3 hétig is eltarthat a lassú erjedés, amikor már alig, vagy egyáltalán nem ad hangot a kotyogó. Az erjedés akkor ért véget, amikor azt látod, hogy szépe kontúros üledék képződött a ballon alján, és közelről szemlélve már nem látod, hogy akár kicsit is pezsegne a bor. Ekkor lehet lefejteni, majd kénezni. :-)

      Törlés
  43. Kedves Zsolt!
    Életem első meggyborát készítettem az általad leírt recept alapján.
    Mivel nem nagyon értek a borokhoz,és nem vagyok valami nagy borfogyasztó ezért nemigazán tudom mihez hasonlítani az elkészült bort.
    A család és a barátok biztatnak hogy nagyon finom bor lett, (persze lehet hogy csak nem akarják elvenni a jókedvemet :-)),és megigértették velem hogy jövőre az összes meggyből bort készítek.
    Köszönom a receptet,egy élmény volt elkészíteni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! A mi borunk nagyon finom lett, így ha mindent hasonlóképpen csináltál, akkor hihetsz a családnak és a barátoknak. Ráadásul, ha kértek belőle 2. vagy akár 3. pohárral is, akkor egészen biztosan tetszett nekik. Ha valamit csak udvariasságból dicsérünk, abból általában nem kérünk "repetát" :-) Ha pedig azt kérték, jövőre sokkal többet készíts, akkor tuti a siker... :-) Gratulálok életed első meggyborához! :-)

      Törlés
  44. Szia nagyon finom meggybort csinaltam az altalad leirt receptbol de valamiert a felretett bor ahogy kinyitom kifut es buborekos lett mondhatni felrobban ez miert lehet mit ronthattam el? kiprobaltam egy uveget a hutoben tartok a masikat pinceben a harmadikat szobaban es mindegyikkel ugyan ez tortent :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsombor! A jelenség, amit leírsz azt jelenti, hogy a borod még mindig forr. Nem tudom, hogy elegendő mennyiségű borként adtál-e hozzá, vagy ez csak valami különös véletlen. A lényeg, hogy ezt úgy tudod orvosolni, hogy az összes bort összeöntöd újra egy edénybe, majd a megfelelő mennyiségű borként hozzáadod újra. Jól elkevered, és hagyod állni, hogy a széndioxid távozzon belőle. Aztán újra palackozod. :-)

      Törlés
    2. Kedves Zsolt
      Sikerult megcsinalnom a keves ken volt a ludas. Most mar nem forr csak hat igy ketszer annyi alkohol van benne :D

      Törlés
    3. Akkor fele annyit kell belőle inni! :) Óvatosabban fogyasszad. :)

      Törlés
  45. Egy hónap alatt elfogyott 15 liter bor :D Nagyon jó recept UP!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor az egy jó hónap volt! :p Örülök, hogy tetszett! :-)

      Törlés
  46. Szia! Mit tudnék csinálni a meggyborral ha túl édes lett és olyan az íze mintha alkoholos meggy szörp lenne. Köszi a választ előre is. Anita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anita! Már semmit sem tudsz vele csinálni. Vagy túl sok cukrot tettél hozzá, vagy nem erjedt ki teljesen. De ha már le volt kénezve, akkor semmit sem tudsz vele csinálni. Tartsd meg, jövőre készíts másikat szárazabbra, és akkor majd azzal össze tudod keverni lefejtés után. :-)

      Törlés
  47. Kedves Zsolt!
    Mindent a recept szerint készítettem, talán csak az idővel játszottam kicsit, több időt hagytam minden folyamatnak a készítés során. Kétszer fejtve és palacmozás után, egy kicsit olyan fura.... Egyrészt iszonyat erős, ami nem feltétlen baj :) , de kortyolás közben érezni egy fura ecetes illatot! Az íze nagyon rendben ban, csak az az ecetes illat olyan fura.... Szerinted mitől lehet? Köszönöm szépen a választ! Bernadett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Az ecetes illat lehet azért, mert levegőt kapott, mikor már majdnem kierjedt, és beindult az ecetesedés. Az jó, ha ezt még nem érezni az ízén, mert akkor nem ment tönkre még. Sajnos azonban a folyamatot csak megállítani lehet, visszafordítani nem. :( Nem tudom, hogy ez az ecetes szag mikor jelentkezett. Még az utolsó kénezés előtt, vagy már az után? Ha előtte, és azóta ez nem erősödött, akkor valószínűleg a kénezéssel ez megállt. Ha az után jelentkezett, akkor nem volt elég a borkén. Ez esetben érdemes újra kénezni. Minden palackban ilyen a szaga? És ne félj, ettől még iható, csak legfeljebb az ecetes illat rontja az élvezetet kicsit...

      Törlés
  48. Kedves Zsolt!
    Édesapám nagy mestere volt a meggybornak, sajnos ő március óta már égi borokat készít, így idén én vettem a kezembe a próbálkozást. Recept megvolt, szépen kiforrt. Most kóstoltuk meg, de nem elég édes. Nem karcos, nem ecetes, csak nem elég édes. Mit lehet tenni? Tehetek bele még egy kis oldott cukrot? És ha már nem indul el a forrás?
    Köszönöm Ágnes

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ágnes! Lehet utólag cukrozni, de ha utána már nem indul be az erjedés, kicsit erősebben kell kénezni, hogy biztosan eltartható legyen. :)

      Törlés
  49. Kedves Zsolt ha 50 litert szeretnek csinalni mennyi borken kell bele? Ezt is aranyosan kene belerakni? Nem lesz sok ugy?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A borként mindig a csomagolásán feltüntettek szerint kell adagolni. :)

      Törlés
  50. Szia!
    30 kiló cseresznyét préseltem le ebből 15 kiló cseresznyemust lett, melyhez 3 kg cukrot adtam, élesztőt, citromsavat, és vizet sem adtam hozzá, mivel egy picit savasabb, kissebb szemű cseresznye, most lennt áll 4. napja a pincében kb. 12 fok, forrás még ne indult be, van esély rá , hogy élesztő hozzáadása nélkül beindul a forrás és egézséges bor lesz belőle (kénezni fogom), mit tanácsolsz?
    Köszi előre is Zoli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz!
      A pincében nagy valószínűséggel nem fog erjedésnek indulni. A 12 fok nagyon kevés ehhez, főleg, ha a vadélesztőkre akarod bízni. Gondolj csak bele, a pálinkának való cefrét hol erjesztik? Vagy vegyél olyan borélesztőt, amelyik pince hőmérsékleten dolgozik, vagy hozd fel onnan. :-)

      Törlés
  51. Szia nekem az lenne a kérdésem hogy ha sima cukor helyett dextrózt használók az nagy ban váltotatt a végeredményen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Erről az élesztőgombákat kellene megkérdezned, ugyanis ők azok, akik cukrot átalakítják alkohollá és széndioxiddá. És itt az átalakításon van a fő hangsúly. A száraz borokban az összes cukor kierjesztésre került, ami azt jelenti, hogy a végtermék nagyjából már cukormentes. Ha pedig a végtermék cukormentes, miért kellene bármivel helyettesíteni a cukrot? Egyébiránt fogalmam sincsen, hogy szegény élesztőgombák mit szólnának ehhez a helyettesítéshez. Ha nagyon elszánt vagy, próbáld ki, és osszad meg velem majd az eredményeidet. :-) Ha mégis a cukornál maradsz, akkor erjeszd ki teljesen, és utólag már édesítheted akár dextrózzal is, ha ehhez van kedved. :-)

      Törlés
  52. Szia!Érdeklődnék,hogy a borkén használata kötelező?És mennyi kell 110 literhez?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Igen, a borkén kell, ugyanis az állítja le véglegesen az erjedést, valamint biztosítja, hogy később ne is induljon be újra az erjedés. Ezért én semmiképpen sem ajánlanám az elhagyását.

      Törlés
  53. Szia Zsolt!
    A múlt év sikerén felbuzdulva (még van elrejtve 1-2 üveg, de mindenkinek nagyon ízlik!) az idén 3x nagyobb meggy mennyiséget szeretnék feldolgozni. Kérdésem az lenne, hogy az általad leírt összetétel szerint a készítés során, mindenből arányosan 3x-os mennyiséget tegyek bele?
    Na ja, a meggyből mindenképpen, de a többi! ;)
    Előre is köszönöm válaszod!
    Üdv,
    Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz Péter! Igen, 3x-os mennyiséghez mindenből 3x annyit kell tenni. De persze ez nem szentírás. Ha van elegendő meggylé, akkor elhagyható a víz, ebben az esetben cukor is kevesebb kell. Ha a meggy egy édesebb fajta, szintén igényelhet kevesebb cukrot. Így ha biztosra mész, tartsd be az arányokat, de ha vállalkozó kedvű vagy, akkor saját szájíz szerint változtathatsz az arányokon. A borkénnel kell vigyázni, de annak a csomagolásán pontos útmutató van az adagoláshoz... sok sikert kívánok idén is! :-)

      Törlés
  54. Szia! A hozzászolásokban nem találtam hasonlót.. Igazából azt szeretném megkérdezni, hogy a második adag cukor helyett amit édesítésre használnék lehet e helyette mézet használni és hogy befolyásolná a végeredményt? (ezten a fázison már túl vagyok, de azért érdekelne :) ) A Másik pedig, hogy elvileg a kénnek kellene lezárni a forrást? mert már 2 napja megtörtént de lassan ugyan de még mindig forr...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! A méz kiváló lehet a borok ízesítésére is, de érdemes szem előtt tartani, hogy a méz nem csak édes, de saját ízvilága is van, ami ha nem harmonizál a borral, akkor nem biztos, hogy jó lesz a végeredmény. Másfelől a méz rengeteg enzimet tartalmaz, amely az idő múlásával módosíthatja a borunkat. Mézzel csak úgy édesíteném, hogy előtte a mézet kevés vízzel felforralnám, majd ezután keverném össze. A kén pedig ha nem zárta le az erjedést, akkor nagyon óvatosan egy keveset még lehet hozzáadni.

      Törlés
  55. Szia! A főrjedés alatt a kotyogóból nem jön ki buborék, viszont hallhatóan pezseg már 5 napja az 10 l-es marmonkanna tartalma.Szerinted így is rendben lesz a dolog?Ha a pezsgés megszűnik akkor lehet kénezni?Ez kb. mennyi idő szokott lenni? Válaszod előre is köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Érdemes megkóstolni, mert lehet kierjedt belőle az összes cukor. Ekkor érdemes mérlegelni, hogy jó-e úgy az íze, vagy még szeretnéd alkoholosabbra is. Ha nem elég erős, de nagyon savanyú, akkor kierjedt a cukor, érdemes adni hozzá. Ha elég erős, és édes is, akkor lehet, hogy elérte a maximum alkoholfokot (kb. 16%), és nem tud tovább erjedni. Ebben az esetben jöhet a kénezés, ülepítés, lefejtés és palackozás. A teljes erjedési idő sok tényezőtől függ, de a fő erjedés 4-8 nap, a lassú erjedés kb. 10-14 nap nagyjából. :-)

      Törlés
  56. Szia Zsolt!
    Hozzájutottam 50 liter meggy gyümölcspüréhez (La Gourmet meggy) aminek június 30-án lejár a szavideje. Prémium francia termék 90% meggy-10% cukor, pasztörizálva tartósítószer és szinezék nélkül. Ezt szerinted felhasznáható bor készítésére? A 10% cukor befolyásolja az előerjedést? Köszi a segítséged!
    Üdv!
    Zsolt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsolt! Természetesen felhasználható, de ha nagyon sűrű, akkor szükség lesz hígításra is. Cukorból természetesen kevesebb fog kelleni. A 10% cukor nagyjából pont elég is lesz neki az erjesztéshez. Kezdd el az előerjesztést. Citromsavat adjál hozzá a recept szerint, akkor szebb marad a színe, nem barnul be annyira. Amikor az előerjedés megvolt, adjál hozzá még egy kis cukrot. Ehhez a mennyiséghez szerintem 3-4 kg mehet, de kezdheted kevesebbel is. Amikor az erjedés lassul, akkor kóstolással eldöntheted, hogy akarod-e még erjeszteni/édesíteni. Remélem, siker lesz! Majd írd meg! :)

      Törlés
    2. Köszönöm Zsolt! Ez lesz életem első bora, majd beszámolok az eredményről!

      Törlés
  57. Kedves Zsolt! A leírtak szerint készítettünk 30 kg meggyből mustot. 25, 10 és 5 literes edénybe öntöttük, kb. háromnegyedig. A maradékot egy 2 literes pillepalackba tettük - 1,5 liternyi. Az összes edényben dolgozik a must, habos, erősen forr, de nem kotyognak a kotyogók. Egyedül a pillepalackból jönnek a buborékok a vízbe. Mi lehet oka ennek? A teljes forrást a kotyogó nélkül, gondolom, úgy látjuk majd, hogy nem látunk az edényekben "buborék-felszállást"! Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katalin! Ha zajosan-habosan forr, de a kotyogó nem dolgozik, akkor valahol nem zár rendesen az edény, és elmegy ott a gáz a kisebb ellenállás irányába. Ez a zajos erjedésig nem baj, de ha az lemegy, és a forrás gyenge pezsgéssé csendesül, akkor ott, ahol nem zár rendesen az edény, bejuthat a levegő. Érdemes ezért ellenőrizni, hol nem zár rendesen az edény.

      Törlés
    2. Kedves Zsolt! Köszönjük szépen! A dugók most már jól zárnak, kotyognak a kotyogók! :-) Katalin

      Törlés
  58. Szevasz Zsolt! Meggybort készítek az általad leírtak alapján. Szombaton jár le a 3 nap,amikor le kell szűrni,a kérdésem: a szűrt anyagba tegyek-e tört magot és mennyit? 30 kiló meggy anyagról van szó,összetörve,citromsavval ellátva. Most itt tartok. A választ előre is köszönöm! János

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves János! Mi nem tettünk bele meggymagot, de ha szeretnéd a borban érezni a meggyborok enyhe kesernyés mellékízét, akkor tegyél bele. Szerintem ehhez a mennyiséghez elég lenne fél kiló meggymag nagyjából, és elég megtörni valamennyire, nem kell porrá zúzni. Az sem baj, ha nem törik össze mind. Mi nem szeretjük ezt a kesernyés ízt benne, ezért nem teszünk bele magot. :)

      Törlés
  59. Szia Zsolt!Érdeklődnék,hogy ha nem tartom elég édesnek a meggybort akkor cukrozhatom e még?A fő erjedés egy hét alatt lezajlott,utánna újra cukroztam.Jelenleg a lassú erjedés zajlik már két hete,de még a kotyogó lassan dolgozik és egy kicsi hab még van a tetején.Ami érdekelne,hogy megvárjam míg leáll a kotyogás és utánna cukrozhatom majd kénezhetem vagy így is megtehetem.Ja és ha megint cukrozom nem fog újból elindulni ha egyből le is. kénezem?Mennyi ként tegyek 80 literhez?Válaszodat előre is köszönöm!Józsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves József! Mindenképpen azt javasolnám, hogy várd meg, amíg szinte teljesen leáll az erjedés. Akkor kóstold meg, döntsd el, elég "alkoholos"-e, azaz van-e ereje a bornak. Ha elég erős, de túl savanyú, akkor adhatsz hozzá még cukrot a lekénezés előtt. A kénezés után azonban már semmit se adj hozzá. A borkén adagolására vonatkozó utasítások a borkén csomagolásán megtalálhatóak, és könnyedén átszámolhatók kisebb mennyiségre is. Azt érdemes betartani. :-)

      Törlés
  60. Hello E recept alapján csináltam. Arra lennék kíváncsi hogy nem e rossz lett valami. Elkezdett a kotyogó működni majd 1 óra után nem csak buborékok a kis üvegben hanem a pvc csövön a kotyogóba jön a habos teteje is kifelé.Ennek oka lehet az is hogy csak több lett az edényben a meggylé és jobban kiforr? Kb 50L a mennyiség

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Nincsen semmi baj. Minden bizonnyal tovább töltötted az edényeket a 3/4-énél, ezért túlhabzik. Vagy töltsd át nagyobb edénybe, vagy vállalnod kell, hogy így fog kierjedni. Igazából ebből sem lesz semmi baj, csak egy kevés "anyag" elvész a túlhabzás miatt. Legközelebb pedig tartsd be azt a szabályt, hogy az erjesztő edényt maximum 3/4-ed részig töltsd meg, és akkor ez a jelenség elkerülhető lesz. :)

      Törlés

Google+ Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...