2014. március 7., péntek

Bébiétel házilag – natúr sárgarépapüré adalékok nélkül

A feleségemmel már régóta beszélgetünk arról, hogy vegyünk-e bolti bébiételeket, mert egyrészt áruk miatt nem is túl gazdaságosak, másrészt pedig sajnos azok is tele vannak adalékanyagokkal. A boltok polcairól ránk kacsintgató sok-sok szép színes bébiételes üveg hátulján az apró betűs részt vizslatva bizony igen sokszor tűnnek fel a következő összetevők: só, cukor, rizskeményítő, rizsliszt, növényi olaj, stb. Persze most mondhatnátok, hogy na és akkor mi van? De ezen összetevők közül sajnos több gyártó négy hónapos kortól javasolt termékeiben is megtalálható. Amire pedig legkevésbé van szüksége egy négy hónapos korú gyermeknek az a cukor és a só. Arról már nem is beszélve, hogy az elmúlt évek során hány bébiételt hívott vissza a polcokról az NÉbiH ilyen vagy olyan hibák miatt. Ezért döntöttünk úgy, hogy amennyire az csak lehetséges, a minimumra fogjuk korlátozni a boltban megvett bébiételeket.

Az is érdekes, hogy a többféle gyümölcs kombinációját tartalmazó bébiételek (pl: alma-barack, alma-banán) az olcsóbbik gyümölcsből állnak valójában, és csak elenyésző mennyiséget tartalmaznak a drágábbikból. Sok esetben gyümölcssűrítményből készülnek, amit több cég is készen vásárol meg. A magyar törvények szerint pedig az összetevők között csak azt kell fel feltüntetni, ami az adott gyárban került a termékbe. Tehát amikor a bébiételes üveget tanulmányozzuk jusson eszünkbe, hogy a gyümölcssűrítmény lehet más gyártótól származik, így azt nem tudhatjuk, hogy mi van a gyümölcssűrítményben. Így lehet rejtve tartani bizonyos összetevőket, amíg egy szúrópróbaszerű vizsgálaton ki nem bukik valami. Nem mondom, hogy minden gyártó minden gyümölcssűrítménye vacak, de megvan rá az esély, és én biztosan nem kívánok a pici gyerekemen kísérletezni.

Másik problémám ezekkel az előre elkészített bébikajákkal, hogy fogalmam sincs, honnan származik az alapanyag, így nem tudhatom, milyen növényvédő szerrel kezelték, milyen talajban nevelték, milyen vízzel öntözték. Inkább magam veszem meg az alapanyagot. Ha az ember körültekintően választja meg az alapanyag beszerzési forrását, és az megbízható, akkor kisebb az esélye, hogy meglepetés éri. Szerintem ilyen pici babáknak kötelező kéne, hogy legyen a csak BIO alapanyag felhasználása. De sajnos nem az...

Akkor most a hosszú bevezető után jöjjön egy nagyon rövidke leírás arról, hogyan készíthetünk natúr sárgarépapürét babánknak mindenféle adalékanyag nélkül.

Hozzávalók a natúr sárgarépapüré bébiételhez:
- sárgarépa
- víz

Natúr sárgarépapüré bébiétel elkészítése:
A sárgarépákat alaposan mossuk meg, majd hámozzuk le a külső réteget. Vágjuk fel apróra, és öntsünk rá annyi vizet, hogy legalább fél-egy centi víz fedje. Tegyük fel főni, és fedő alatt főzzük teljesen puhára. Amikor ez megvan, botmixerrel pépesítsük. Ne öntsük le róla a főzőlét, mert nem jó, ha túl szilárd a pép, mert a piciknek szüksége van a vízre is, különben nagyon kemény lesz a székletük, és megszenvednek vele. Azonban ha mégis nagyon sok lett volna a főzőlé, akkor azt se öntsük ki, mert kiváló lehet babaivólének. Forrón öntsük csírátlanított üvegekbe, majd zárjuk le. A répapürével tegyük ugyanezt, töltsük csírátlanított, kisméretű befőttes üvegekbe, majd zárjuk le. Az egészet tegyük legalább egy napra száraz dunsztba, hogy szépen lassan ott hűljenek ki (ugyanazok a szabályok érvényesek ide is, mint a tartósítószermentes befőzésre). Ezt követően mehetnek a kamra polcra, ahol pár hétig - de szerintem tovább is - egészen biztosan elállnak. A felbontott, de ki nem fogyott üveget tartsuk hűtőben. Aki nem akar befőzögetni, természetesen készítheti mindig frissen is, de nekünk sokkal hatékonyabbak tűnt a nagyobb mennyiség egyszerre történő feldolgozása. 

A picik imádni fogják ezt a fajta ételt - feltéve ha még nem szoktattuk hozzá a bolti cukros vacakhoz -, a mi picúrunk legalábbis imádja. :-)

FONTOS: mivel ez a bébiétel semmilyen tartósítószert nem tartalmaz, mindössze hőkezelésen és dunsztoláson esett át, az elkészítést követő egy héten belül használjuk el. A nagyobb mennyiség elkészítésének nem az a célja, hogy hónapokig tárolhassuk, hanem hogy ne kelljen minden nap, minden egyes adaghoz annyit vacakolni. Az említett ok miatt csak annyit készítsünk, amennyi egy hét alatt el is fogy!

Kapcsolódó linkek:
- Mit főzzünk a babának? – Hat alapvető konyhai eszköz
- Határérték feletti rovarölőszer hatóanyagot találtunk egy bébiételben
Bébiétel-biznisz: nehéz falatok
Ezen receptünk (is) - nagy örömünkre - megjelent az Erdélyi Konyha
lapcsalád Boszorkánykonyha című lapjának I. évfolyam, 1. számában.

7 megjegyzés :

  1. Bolti bebietelt semmikepp!! 1. igen, cukor es so van bennuk, nem is keves (a kicsik veseje nem tud megbirkozni a soval [nem tudjak koncentralni a pipit, ergo sok vizet veszitenk], cukorra pedig semmi szukseguk). 2. vacak zoldsegbol keszitik, amit egyebkent nem tudnanak eladni a zo-gyu pulton (mert nem mutat jol, kicsi, satnya, hibas, beteg stb), ez a 'baby grade vegetable'. 3. alig van bennuk tapanyag (a babaknak tapanyagra van szukseguk, nem ures kaloriara), mert agyonfozik, hogy eltarthato legyen hoooonapokig hutoszekreny nelkul. 4. igen, egyaltalan nem gazdasagosak, piszok dragak ahhoz kepest ami bennuk van. 5. igen, elofordult mar uvegdarab vagy epp 'szennyezodes' bennuk. 6. az uveg belso boritasa BPA-t tartalmaz. Gratulalok Benedekhez es a donteshez is ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen. ki tudja, mi minden lehet azokban az üvegekben. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy teljesen ki fogjuk tudni kerülni a bolti bébiételeket, de mindenképpen arra fogunk törekedni, hogy azok használatát a minimálisra korlátozzuk... A gratulációt pedig köszönjük. :-)

      Törlés
  2. Soha nem használtam kész bébiételt, inkább pepecseltem az ételekekkel a gyerekeimnek. Zsolt és Anazar- egyetértek Veletek!

    VálaszTörlés
  3. Egeszen biztos, hogy ki fogjatok tudni kerulni a bolti trutymokat, csak elhatarozas kerdese ;-))

    VálaszTörlés
  4. 70 es években nem volt bébypüré, mi csináltuk..krumplival kezdtük majd sárgarépa és krumpli vegyesen aztán kevés pipimelle husit vagy (akkor még normális párizsit)tettük bele paszirozva, ma azt a bitmixer perc alatt elintézi amit mi teaszürőn pasziroztunk át. Később tojás sárgájával majd egész tojással dusitottuk hadd nöjjön az a gyerek...nem is volt velük baj nem volt szinezéktől kezdve mindentől túlreagált mindenre...Gyümölcsöket is babareszelőn le egy kávés(durit dupláspohár kb 1.5-2dc) be is vágott mindegyik. Ok előre is lehet még tartósitószer nélkül is a kicsi üvegeket nem eldobálva kimosva ujralehet tölteni és a fött zöldségek paszirozás után fejjel lefele forditva hogy a levegő kimenjen majd mehet dunsztba ahogy régen a gyümölcsöket is tettük párnák takarók közé, ha kihült mehet a spajz polcára a babának is! Mi igy csináltuk pedig a pelust föztük tekerős mosógéppel mostuk és ha volt centrifuga akkor hamar száradt ha nem akkor...Ja és kútból huztuk a vizet....Gyerek addig járókában. És épitkeztünk mert akkor is nehéz volt a fedélszerzés.

    VálaszTörlés

Google+ Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...