Nagyon megörültem, mikor rátaláltam erre a receptre, mert hiszen ebben is alma van. Meg csoki. Nagyon jó párosítás. Úgy gondoltam, hogy ideje megsütni az almás-csokis muffint, mert az öcsémet, a férjem öccsét, és az ő két és fél éves lánykáját vártuk délutánra. Könnyen, gyorsan összeállítható, és nem marad el a dicséret sem. A recept forrása a Sarokkonyha Hozzávalók az almás-csokis muffinhoz: - 3 tojás - 15 dkg kristálycukor - 15 dkg olvasztott, és kihűtött vaj - 30 dkg liszt - 1 csomag vaníliás cukor - 2 kávéskanál sütőpor - 10 dkg csoki apró kockákra vágva - 20 dkg alma tisztítva, apró kockákra vágva - rumaroma ízlés szerint - konyhasó Az almás-csokis muffin elkészítése: A tojásokat a cukorral, és a vaníliás cukorral habosra keverjük, belecsorgatjuk a puha vajat, és a rumot. A lisztet elkeverjük egy csipet sóval, a sütőporral, és a tojásos masszához öntjük, majd az egészet jól összekeverjük. Ehhez hozzáadjuk a kockákra vágott almát, és az összedarabolt csokit is,
Nagyon megörültem, mikor rátaláltam erre a receptre, mert hiszen ebben is alma van. Meg csoki. Nagyon jó párosítás. Úgy gondoltam, hogy ideje megsütni az almás-csokis muffint, mert az öcsémet, a férjem öccsét, és az ő két és fél éves lánykáját vártuk délutánra. Könnyen, gyorsan összeállítható, és nem marad el a dicséret sem. A recept forrása a Sarokkonyha
Hozzávalók az almás-csokis muffinhoz:
- 3 tojás
- 15 dkg kristálycukor
- 15 dkg olvasztott, és kihűtött vaj
- 30 dkg liszt
- 1 csomag vaníliás cukor
- 2 kávéskanál sütőpor
- 10 dkg csoki apró kockákra vágva
- 20 dkg alma tisztítva, apró kockákra vágva
- rumaroma ízlés szerint
- konyhasó
Az almás-csokis muffin elkészítése:
A tojásokat a cukorral, és a vaníliás cukorral habosra keverjük, belecsorgatjuk a puha vajat, és a rumot. A lisztet elkeverjük egy csipet sóval, a sütőporral, és a tojásos masszához öntjük, majd az egészet jól összekeverjük. Ehhez hozzáadjuk a kockákra vágott almát, és az összedarabolt csokit is, majd ezzel is jól összekeverjük.
A muffinsütő mélyedéseibe muffin-kosárkákat teszünk, belekanalazzuk a tésztát, és a tetejüket kicsit elegyengetjük. Előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütjük. Miután megsült, a tetejére én még csorgattam egy kis étcsokit, mivel abból sosem lehet elég, és egyet-kettőt színes cukorral is megszórtam. Jó nassolást! (Ebből a mennyiségből nekem 12 darab lett.)
A muffinsütő mélyedéseibe muffin-kosárkákat teszünk, belekanalazzuk a tésztát, és a tetejüket kicsit elegyengetjük. Előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütjük. Miután megsült, a tetejére én még csorgattam egy kis étcsokit, mivel abból sosem lehet elég, és egyet-kettőt színes cukorral is megszórtam. Jó nassolást! (Ebből a mennyiségből nekem 12 darab lett.)
Köszi szépen a receptet! Ma megsütöttem, rém egyszerű volt, és igazán finom! Először volt alkalmam sütni a párom szüleinek, és sikeresen vettem az akadályt :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy sikert arattál vele! ;-)
Törlés