Bébiétel házilag – főtt csirkemell só és adalékok nélkül

Az elmúlt hónapokban több próbálkozásunk is volt otthon készített bébiételek tekintetében, és eddig szinte mindegyiket siker koronázta. Eddig csak zöldségekkel, gyümölcsökkel kísérleteztünk, de eljött az az idő, hogy Benedek már húst is ehet. Na nem akármilyent, hanem csak kizárólag csirkemellet sózás és mindennemű ízesítés nélkül. Gondoltuk, kipróbáljuk ezt is, de akkor jött az probléma, hogy hát egy ekkora gyerek nem eszik meg egy egész csirkemellet egy étkezésre, de még csak tízre sem. Ahhoz meg ugye kinek van kedve, hogy picinyke darabokban fagyassza le a húst, hogy majd azokat felolvasztva, főzve, turmixolva vacakoljon majd állandóan. Erre kellett valamilyen ötlet, amit a védőnőnk adott meg nekünk. Azt mondta, dolgozzunk fel egy egész csirkemellet, majd tegyük jégkockatartóba, és úgy fagyasszuk le a már megfőzött, és pépesített csirkemellet, így mindig csak ki kell venni egy kockát, odatenni egy kicsit a mikróba, és mehet bele a gyerkőc éppen aktuális papijába. :-) Ez a
Az elmúlt hónapokban több próbálkozásunk is volt otthon készített bébiételek tekintetében, és eddig szinte mindegyiket siker koronázta. Eddig csak zöldségekkel, gyümölcsökkel kísérleteztünk, de eljött az az idő, hogy Benedek már húst is ehet. Na nem akármilyent, hanem csak kizárólag csirkemellet sózás és mindennemű ízesítés nélkül.


Gondoltuk, kipróbáljuk ezt is, de akkor jött az probléma, hogy hát egy ekkora gyerek nem eszik meg egy egész csirkemellet egy étkezésre, de még csak tízre sem. Ahhoz meg ugye kinek van kedve, hogy picinyke darabokban fagyassza le a húst, hogy majd azokat felolvasztva, főzve, turmixolva vacakoljon majd állandóan. Erre kellett valamilyen ötlet, amit a védőnőnk adott meg nekünk. Azt mondta, dolgozzunk fel egy egész csirkemellet, majd tegyük jégkockatartóba, és úgy fagyasszuk le a már megfőzött, és pépesített csirkemellet, így mindig csak ki kell venni egy kockát, odatenni egy kicsit a mikróba, és mehet bele a gyerkőc éppen aktuális papijába. :-) Ez az ötlet annyira fantasztikus volt, hogy ki kellett próbálnunk. És működik...

Hozzávalók a főtt csirkemellhez:
- egy egész csirkemell
- csapvíz

Főtt csirkemell elkészítése:
Aki eddig olvasta bébiételeink receptjét, már tudhatja, hogy egyáltalán nem bonyolultak. Ez sem lesz az. A csirkemellet tisztítsuk meg a mócsingos részektől, majd tegyük egy lábas vízbe és lassú tűzön főzzük jó puhára. Ha ez megvan, akkor daraboljuk fel egészen apró kockákra, hogy a botmixer majd megtudjon birkózni vele. Ezt követően tegyünk rá a főzőléből annyit, hogy ellepje, majd botmixerrel pürésítsük az egészet. Ha nagyon sűrű, és a gép fullad benne, adhatunk még hozzá a főzőléből. Az a jó, ha kicsit sűrűbb csak a 20%-os tejfölnél.

Amint ezzel megvagyunk, vegyünk elő egy jégkockatartót, és szépen kenjük bele. Tegyük egy zacskóba, és mehet is a fagyóba, ahol jó sokáig eláll. Ha csöppséget hússal kívánjuk etetni - mindig más ételhez adjuk hozzá kis százalékban -, akkor csak vegyünk ki egy kockát, olvasszuk ki mikróban, majd keverjük el a gyermek ételében. Imádni fogja... :-)
Ezen receptünk (is) - nagy örömünkre - megjelent az Erdélyi Konyha
lapcsalád Boszorkánykonyha című lapjának I. évfolyam, 2. számában.

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu