Zölddió-befőtt, avagy zöld dió szirupban – az istenek csemegéje

A zölddió-befőtt (zöld dió befőtt) valamikor még dédanyáink korában egy mindennapos csemege volt, amely éppúgy része volt az télire készülődésnek, mint az eperlekvár, az őszibarackbefőtt, vagy éppen a hordós káposzta a vegyes dobálós savanyúsággal együtt. És hogy miért? Mert egyrészt minden ház udvarán, vagy éppen a porta előtt volt legalább egy szép termetes diófa, amelyről ilyenkor június elején-közepén szüreteltek egy kevéske zöld diót, hogy abból zölddió-befőttet, zölddió-pálinkát, vagy éppen zölddió-likőrt készítsenek. A zöld dió ugyanis egy igazi csoda egészségünkre gyakorolt hatása okán. Hogy ebből mennyi marad meg benne a befőzési eljárás során, azt én nem tudom, csak azt, hogy egy roppan finom és ízletes csemege a zölddió-befőtt, amely sok éves feledésbe merülés után ismét reneszánszát éli. Mi is bemutatjuk a magunk receptjét, mert hát valljuk be: a boltokban igen csak drága, ha egyáltalán kapható (280-300 gramm/üveg = közel 1800 forint) ... Zöld dió, a

A zölddió-befőtt (zöld dió befőtt) valamikor még dédanyáink korában egy mindennapos csemege volt, amely éppúgy része volt az télire készülődésnek, mint az eperlekvár, az őszibarackbefőtt, vagy éppen a hordós káposzta a vegyes dobálós savanyúsággal együtt. És hogy miért? Mert egyrészt minden ház udvarán, vagy éppen a porta előtt volt legalább egy szép termetes diófa, amelyről ilyenkor június elején-közepén szüreteltek egy kevéske zöld diót, hogy abból zölddió-befőttet, zölddió-pálinkát, vagy éppen zölddió-likőrt készítsenek.

A zöld dió ugyanis egy igazi csoda egészségünkre gyakorolt hatása okán. Hogy ebből mennyi marad meg benne a befőzési eljárás során, azt én nem tudom, csak azt, hogy egy roppan finom és ízletes csemege a zölddió-befőtt, amely sok éves feledésbe merülés után ismét reneszánszát éli. Mi is bemutatjuk a magunk receptjét, mert hát valljuk be: a boltokban igen csak drága, ha egyáltalán kapható (280-300 gramm/üveg = közel 1800 forint)...

Zöld dió, a zöld csoda: a diófa hazánkban őshonos növény, olyannyira, hogy már honfoglaló magyar őseink is gyűjtögették, fogyasztották a Kárpát-medencében. A legismertebb és legjobb termőhelyek a mai Tiszacsécse és Milota környékén találhatóak. A dió hasznosítása több évezredes múlttal büszkélkedhet - szinte minden része értékes. A csonthéját még ki nem fejlesztett, fiatal, zöld termés a zöld dió, amely csak akkor fogyasztható, ha belül még puha. A hibátlan darabok szedését és átválogatását az optimális hőmérsékleten való áztatás és hosszú érlelés, a fűszerek gondos kiválasztása, a mesterséges adalékanyagoktól mentes előállítás és a használt recept pontos betartása követi. Az eredmény: enyhén diós, fűszeres illatú és ízű, édes finomság. A zöld dióból különféle eszenciák, borok, likőrök, olajok, lekvárok is készülnek. A milotai zöld diót a világ egyik leghíresebb és legmagasabb minőségű diójaként tartják számon. A hungarikum-számba menő különlegességre eddig kevés figyelmet fordítottak, ám most egyre többen fedezik fel, és egyre népszerűbbé válik.

Forrás: www.hazipatika.com

Hozzávalók a zölddió-befőtthöz:
  • zöld dió
  • 2 liter csapvíz
  • 1.4 kg kristálycukor
  • vaníliarúd
  • szegfűszeg
  • csillagánizs (opcionális)
  • fahéj
  • citrom- vagy narancshéj (opcionális)
  • rum (opcionális)
Mikor gyűjtsük a zöld diót?

A zöld dió gyűjtési ideje az adott évtől függ, de általában június eleje-közepe tájára esik. A lényege, hogy a diók már minél nagyobbak legyenek, de a belsejükben még ne kezdődjön el a héj csontosodása. Ezt könnyen ellenőrizhetjük, ha leszedünk egyet, átszúrjuk egy hústűvel, vagy kötőtűvel, és ha akadály nélkül halad át a dión a tű, akkor jó. Ugyanezt ellenőrizhetjük akár egy késsel is, ekkor vágjuk félbe a diót, és ha a kés könnyedén szeli keresztül, akkor jó. Van egy legenda, amely szerint Szentivánéjjel kell szedni a diót, azaz június 24-én, de szerintem ez tényleg csak legenda, mert két éve folyamatosan azért csúszok le a zöld diós receptekről, mert olyankor akartam szedni, és addigra már csontosodásnak indult a dió belül. Szóval ne higgyünk a legendáknak...

Zölddió-befőtt elkészítése:

Ez egy nagyon macerás, és hosszadalmas recept, de minden egyes perc munkát megér, hiszen a végeredmény egy mennyi csemege. A dolog azzal kezdődik, hogy miután beszereztük a föld diókat, alaposan megmossuk őket. Ehhez még nem, de a továbbiakhoz már kötelező egy pár gumikesztyű, mert a dió leve úgy megfogja az ember kezét, hogy az korom fekete lesz, és nem lehet lemosni, meg kell várni míg hosszú hetek alatt lekopik. Szóval, a diókat a mosás után szurkáljuk át alaposan (mindegyiket többször) egy hústűvel, vagy vékonyabb kötőtűvel, majd dobáljuk egy ötliteres üvegbe. Ha készen vagyunk, engedjünk rá hideg csapvizet, és tegyük hűvös helyre, majd két héten ár naponta cseréljük rajta a vizet.

Egy másik módszer szerint nem kell két hétig vacakolni vele, hanem a diókat bele kell vágni egy nagy edénybe (amit nem sajnálunk, mert a diótól fekete lesz), majd felforraljuk, leöntjük róla a lét, engedünk rá másikat, ismét felforraljuk, majd harmadszor is megismételjük ugyanezt, és innen a folytatás a lentiek szerint megy tovább. A dió elvileg itt is megfeketedik a végére, de ezt a módszert én nem ismerem, és nem is részesítem előnyben.

A második hét végére a diók teljesen megfeketednek, és a leöntött víz is napról-napra tisztább. Ez idő alatt a dió elveszíti a keserű ízét. Ha megvagyunk vele, eltelt a két hét, szép feketék a diók, akkor jöhet a cukorszirupban való puhítás. A cukorból és vízből főzzünk szirupot, majd ebbe dobáljuk bele a diókat, és főzzük alacsony lángon pár percig, aztán zárjuk el alatta a tüzet, és hagyjuk a lében kihűlni. Másnap, és harmadnap ismételjük meg a pár perces főzést. A harmadik napon már nem kell megvárni míg kihűl. Szedjük üvegekbe a diókat, majd a forró sziruppal öntsük le. Tegyünk az üvegekbe fűszereket: néhány szem szegfűszeget, fahéj darabkákat, vaníliát (ez akár lehet a cukorhoz kevert vaníliás cukor is), vékonyan lehámozott citrom- vagy narancshéjat (mi narancshéjat tettünk bele), esetleg egy-egy szem csillagánizst ízlés szerint, majd zárjuk le az üvegeket, és mehetnek a dunsztba, majd ezt követően a kamra polcára, ahol karácsonyra összeérnek az ízek. Mivel a dióhoz jól passzol a rum, ha gondoljuk, tegyünk minden üvegbe egy kevéske rumot is, de ekkor gyerekek nem ehetnek belőle. Alternatíva lehet esetleg egy kevéske rum aroma...

Tipp: a napokban szűrtük le a zölddió-likőrt, és olyan isteni finom illata volt a hátramaradt fűszereknek és dióknak, hogy nem volt szívem kidobni. Pedig a likőrhöz nem kell a visszamaradt "cucc". Mivel azonban sehogyan sem vitt rá a lélek arra, hogy kidobjam, támadt egy olyan ötletem, hogy a zölddió-likőrből visszamaradt fűszerekkel és diókkal főzöm a zölddió-befőtt szirupját a következőképpen: vizet forralok, beleteszem a fűszereket és a zöld diókat, majd legalább 20 percig forralom. Ezt követően leszűrtem a lét, a fűszerek és a diók mehetnek a kukába, mert így már maximálisan ki lettek használva. Annyi íz- és aromaanyag volt még benne, hogy így a cukron kívül már mást nem kellett hozzáadni a sziruphoz, innentől minden a fentiekben leírtak alapján megy tovább.

Kiváló csemege sült húsok mellé, vagy akár önmagában nasinak. Mindenkinek csak ajánlani tudom az elkészítést, mert nagyon megéri a munka minden percét...

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

  1. Kedves Blogoló! Kb. hány szem vagy hány deka (kiló) zöld dió kell a befőtthöz, ha 5 l-es üvegre számítjuk? Tele kell rakni az üveget? Nem lehetne félbe vágni a diókat és úgy áztatni, muszáj szurkálni? Egyszerűbb lenne és ugyanúgy kioldódna, sőt talán még gyorsabban is a keserűsége...Köszönöm: Andi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andi!

      Jogos a kérdés, mert ezt nem írtam oda. Azt nem tudom hány szem, mert ugye ez mérettől is függ, de nekem nagyjából 2-2.5 kg dió ment az üvegbe, a többi a likőrbe. A félbevágással pedig az a baj, hogy utána kiesik a dió belseje, valamint teljesen kiázik belőle az a kocsonyás anyag, ami a majdani dióbél lenne. A likőrbe negyedeltem a diót, és teljesen szétázott. Szóval, én azt javasolnám, bármennyire is fárasztónak tűnhet szurkálni, ne módosítsunk ezen. Dédanyáinknak is volt kése, mégis ők is szurkálták inkább. :-)

      Törlés
    2. Köszönöm! Sajnos úgy tűnik idén már lecsúsztam az elkészítéséről, de majd jövőre résen leszek...

      Törlés
    3. Igen, mi is tervezzük egy ideje, de két éve folyamatosan lecsúsztunk róla, és most, a harmadik éven sikerült. De megérte! :-)

      Törlés
    4. Nem lehet vágni most csináltam szurkálni kell ! kifordul a belseje teljesen más lesz belőle! Tartani kell a receptben leírtakat. éN EGY KB 50 ÉVES RECEPTET KÉSZÍTETTEM EL ÉS ÚGY A JÓ!!!!!! Kikell próbálni nagyon finom.

      Törlés
    5. Én tegnap bontottam fel a júliusban eltett zöld diót.
      Sajna, nem lett elég sűrű a szirup, mint a gyerekkoromban vett befőttnek. Viszont kellemes az aromája. Talàn szegfűszegből kevesebbet kell majd beletennem jövőre....
      Mihez lehet enni? Mivel a szegfűszeg annyira dominàl, nehezen tudom husikhoz elképzelni....valakinek van ötlete? :)

      Törlés
    6. Kedves Tímea! Én magában eszem csak úgy csemegének. A szirup állagát a cukor mennyiségével lehet szabályozni. :-)

      Törlés
    7. Én már évek óta félbe vágom és finom semmi baja.

      Törlés
  2. Én is először raktam el idén. ( a vasút mellett "sétálva" lb 30 kg-ot szedtem.) Mikor bonthatom már fel, mert nagyon kíváncsi vagyok. Meddig tart míg "összeérik" ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, a hagyományos receptek azt írják, Karácsonyra lesz az igazi. De szerintem egy hónap alatt összeérik. ;-)

      Törlés
    2. Sziasztok! Én most csináltam először, vajon a csonthéj is meg puhúl Decembere?? Nagyon kíváncsi vagyok rá! Sok ismerősöm kételkedett benne.... De remélem jó lesz a receptet követtem mindenbe🙃🙂

      Törlés
    3. Ha június közepéig leszedték a zöld diót, abban még nincs csonthéj, szép fehér szivacsos belső kis szintén fehér magkezdeménnyel :) Évek óta csinálom a dió likőrt...

      Törlés
    4. Azért nem feltétlenül van így. Az hogy a dióban mikor kezd kialakulni a csonthéj, jelentősen függ az adott hely időjárásától. Ez országon belül is eltérhet. :)

      Törlés
  3. A hegyekben később érik a dió. Pl Bakonyban egy hónap csúszással.

    VálaszTörlés
  4. Én tavaly kipróbáltam az áztatás nélküli, forralásos módszert is.
    Szerintem rendben van, finom lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Nem tudom, én nem próbáltam, és nem is akarom. Nagyanyáinknak is volt már sparheltje, mégsem így csinálták. Nem hiszem, hogy csak azért választották volna a hosszabb módszert, hogy elfoglaltságot szerezzenek unalmas öreg napjaikra. :-) Bár nem tudom, mi volt az, de egészen biztosan alapos okuk volt rá, hosszasan áztatták. :-) De biztosan finom a gyors módszerrel is.

      Törlés
    2. Az áztatás a keserű íz eltávolítására van javasol a. Kell a 2 hét 😊

      Törlés
  5. Ez pedig a 3. , de nemaz utolsó amit el fogok készíteni tőletetek:-)Jövő hét végén megyünk a telekre/ szerencsére még nem lesz Szt. Iván éjjele ;-)/ a környék /üdülő és horgász övezet/ telis-tele van dió fával.
    Izgatottan várom a végeredményt, bár sokat olvastam és hallottam róla, még soha nem készítettem ilyet... viszont ahogy írtátok is z.dió héja remek festőanyag. A kedvenc hímzővásznaimat ezzel festettem.Akkor még nem használtam gumikesztyűt eme tevékenységhez :-O legyen szép a hétvégétek!
    Emőke

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon megéri elkészíteni, mert istenien finom. :-)

      Törlés
    2. Szia! Megcsinàltàtok? Én sűrűbbet szerettem volna gyàrtani.
      Olvassa ezt majd valaki??? :D

      Törlés
    3. Igen, megcsináltuk. Finom lett. És igen, olvassa ezt valaki... :-)

      Törlés
  6. Kedves Zsolt!

    Kettévágtam egy diót, és folyadék volt benne, nem kocsonyás anyag. Az baj?

    Előre is köszönöm válaszod!
    Üdv.: V Anett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem egyformák a diók sem. A lényeg, hogy látszódjon belül, hogy már majdnem kialakult a dióbél, de a csonthéj még épp nem. Ha nem kocsonyás, csak sima lé, az sem baj. :-)

      Törlés
    2. Nekem nem lett fekete a második hét végére,remélem az nem gond,de mire felfőztem,szép csillogós fekete színt kapott :)

      Törlés
    3. Semmi baj, ez így normális. :-) Teljesen egyöntetű fekete csak főzés végére lesz. Teljesen rendben vannak a dióid. :-)

      Törlés
  7. Én is próbálkozom az eltevésével, azonban lehet kicsit megcsúsztam a szedésével, kissé keményebbek lettek a kelleténél. Kérdésem az lenne, ha tud benne valaki segíteni, hogy természetes e a víz amiben áznak egy kicsit, de csak nagyon kicsit habzik. Egy hete áztatom őket. Illetve némelyik színesedésnek indult.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Igen, enyhe szürkés habzás teljesen normális. A vizet minden nap cserélni kell, és akkor nem lesz baj. :-) Viszont abból még lehet baj, ha elkezdett kialakulni belül a csonthéj, mert az sajnos nem fog visszapuhulni...

      Törlés
    2. Szia Zsolt. Köszönöm válaszod. Most akkor egy kissé megnyugodtam. Viszont, hogy visszapuhul e , azt mikor fogom megtudni? Az áztatás végén, vagy majd forraláskor?

      Törlés
    3. Szerintem nem fog visszapuhulni, ha már kemény volt a csonthéj belül. De az áztatás végén tegyél egy próbát, hátha...

      Törlés
    4. S, ha nem puhul vissza, akkor megromlik, vagy csak ehetetlen lesz? Különben már az első szirupos főzésnél tartok. Sötétedik a színe, de még nem fekete. Illetve , sajnos azt hiszem én is , hogy nem lesz puha..

      Törlés
    5. Nem fog megromlani, csak nehezebb lesz enni, mert ki kell eszegetni a belsejét. Másrészt az jutott még eszembe, hogy lehet, azért maradt neked keserű, mert nehezebben járta át a víz így, hogy a csonthéj már kialakult. De azért csináld meg, főzd be, tedd a spájzba, és várj vele legalább egy hónapot, esetleg kettőt, és utána tegyél egy próbát...

      Törlés
  8. Kevéssel próbálkozom először az idén. Majd beszámolok milyen eredménnyel. A receptet és a kérdésekre adott válaszokat nagyon köszönöm, ezek nélkül bele sem kezdtem volna... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Meséld el majd mindenképpen. Kíváncsi leszek rá. :)

      Törlés
    2. Sziasztok !
      Úgy döntöttem ,hogy én is kipróbálom, szerencsére elég sok dió van.
      Nem vagyok biztos benne ,hogy jól csináltam ,mert a recept nem írja de a képeken le van vágva a dió két vége,én levágtam remélem ez a helyes megoldás :)

      Törlés
    3. Kedves Krisztián! Valóban nem írtam a receptben, hogy kell-e levágni a végeit. De ez lényegében nem befolyásolja a végeredményt, hiszen a dió meg van szurkálva. :)

      Törlés
  9. Az első - kéthetes áztatásos módszer az igazi, az lesz olyan finom, mint gyerekkoromban volt - anyám is így tette el és ez a recept maradt meg tőle!! Macerás, de igen finom, mondhatni mennyei csemege!! Biztosan állítom!! Megéri az a kis napi ráfordítás, se nem olyan nagy munka, se nem olyan sok idő!! Ügyeskedjetek!! (Évi)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, bizony... nagyon megéri, mert nagyon finom! ;-)

      Törlés
  10. Nem baj,ha még nem olyan nagyok a diók?Ha sűrűbbet akarok akkor több cukorral főzzem meg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A cukorral lehet sűríteni, igen! Mással nem nagyon! :-) A dió mérete pedig egyáltalán nem számít. :-)

      Törlés
  11. Két éve már készítettem zöld diót, melyből egy üveggel adtam ismerősömnek, kinek annyira ízlett, h. férfi létére elkészítette, valamely itt található recept alapján. Ő nem áztatta csak 10 napig, de ahogy mondja, nem is lett a tapasztalt ízt kapta.
    Ő 3x főzte át, ahogy olvasom, viszont nem emlékszem már.. de nem valószínű, h. annak idején ennyiszer főztem volna át a zöld-diót. Azt hiszem, ezt nem is tartom be most sem. Ráadásul nem kedvelem a nagyon édes dolgokat, tehát valószínűleg előzőleg sem használtam az előírt mennyiségű cukrot, mégis sűrű lett -összeérés után- a csemege.
    Remélem mindezen változtatások után mégis sikerül ismét az eltevés! :)...holnap lesz a napja, h. a közel 3 hete áztatott dióm eltegyem, csak a 3x-i felfőzéstől idegenkedem. MUSZÁJ 3x?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! A receptben mindennek oka van, ami le van írva. Az áztatási időt is be kell tartani, és a felfőzések számát is. Sőt, a cukor és a hozzávalók mennyisége is fontos. Ha nem tartod be az áztatási időt és a felfőzések számát, keserű és kemény maradhat a dió. Ha kevesebb cukrot teszel bele, akkor nem azt az ízvilágot kapod, amit kapni kellene. Vannak dolgok, amik úgy jók, ahogy vannak. Ez egy klasszikus recept, nagyanyáink is így készítették a zöld-dió befőttet. El lehet térni a recepttől, de akkor az eltérések egészen biztosan tükröződni fognak a végeredményben is (ez történt a kedves ismerősöddel is). Ez a finomság édesen jó. Mint a vattacukor, vagy a törökméz, úgy a zöld-dió befőtt is a lényegét, a létezése értelmét veszíti el, ha nem elég édes. Igazából a fáról leszedve, áztatás és főzés nélkül is bele lehet dobálni a zöld diókat egy alig cukros lébe, majd feldobni a kamra polcára. Úgy is ehető lesz biológiai értelemben, de ízében egészen biztosan semmi köze nem lesz a klasszikus zöld-dió befőtthöz. ;)

      Törlés
    2. :) Átfőztem 3x, ahogy megvagyon írva, cukorból is csak kb. 5 dkg-val tettem kevesebbet, viszont pótoltam Haas gyümölcshöz forgalmazott befőtt tartósítószerrel, mely önállóan is alkalmas az eltevésre. Mindezt csak azért vetettem be, mert a főzések között kóstoláskor vettem észre, h. némelyik dió kissé keményebb, pedig egy fáról, egyidőben szedtem az ominózus megjelölt időben, s reméltem segít valamelyest az ízvilág gazdagításában és az átfővésben.
      Ennek alapján csatlakozom azon észrevételhez, ki megjegyezte, minden vidéken más az ideális zöld dió "érési" ideje. Úgy látszik a Salföld dióinak alkalmasságánál rezeg a léc már Szt.Iván előtt 1-2 nappal. A siker meózásáig, lehet 1 év is el fog telni. Magamnak ugyanis nem bontom fel... 1-2 szem kielégíti édesség utáni vágyam.

      Törlés
  12. Évek óta készítem, és nagyon finom. :)Örülök, hogy olvashattam a tapasztalataitokat is!

    VálaszTörlés
  13. Kedves Zsolt!

    Nagyon tetszik a recept. Van egykét diófánk, meg fogom próbálni idén. :) Vannak ismerőseim akiket csak néhány évente látok. Meddig áll el körülbelül a befőtt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Amennyiben betartod a cukor arányát, és megfelelően befőzöd, úgy akár évekig is. Nekem volt üveg, amit tavaly bontottam fel (ez már kb. két éves volt a készítéshez képest), és semmi baja nem volt. :-)

      Törlés
  14. Laci bácsi 2018.február 21.

    Kedves Zsolt!
    Köszönöm a receptet és a hozzászólásokat. Úgy érzem "zölddiónyira" érrtem magam.Ezt úgy értem, hogy nemrégen lettem kétdiófás nemes :-).Az egyik fa hagyományos termést hoz. Kissé ragyás, kimondottan kemény héjjal.Ennek a termésnek jelentős hányada idő előtt férgesen (apró bogár, hangya), de már kikeményedett csonthéjjal, zöld burokban lehullik. Ám a másik hatalmasság rengeteg szép, kevésbé érdes héjú, átlagos diónál kisebb, lila színű dióbéllel rendelkező terméssel vigasztal.
    Kérdésem:A kevésbé pozitív tulajdonságokkal rendelkező termés is alkalmas e a befőtt készítésére?Vajon a férgesedés mikor alakul ki?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Laci bácsi! Nem értek a dió kártevőihez, de amennyiben ez évről-évre rendszeresen megismétlődik annál a diófánál, én mindenképp szakképzett kertész véleményét kérném az ügyben, mert az komoly betegségre utalhat a növényben. Akár a többi fát is megfertőzheti a közelében, és sajnos vannak olyan növény betegségek, melyek csak a növény elpusztításával együtt orvosolhatóak. Én semmiképp sem javasolnám ilyen gyenge minőségű alapanyag felhasználását. Nem kell olyan sok zöld dió a befőtthöz, én a másik, egészséges fáról "csennék" le néhányat a megfelelő időben, és azt használnám inkább. ;-)

      Törlés
    2. Kedves Zsolt!

      Köszönöm a hozzászólást, ennek megfelelően fogok eljárni.

      Törlés
  15. Nekem nem lett fekete a dió két hét elteltével. Mit csináljak???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsanna! A feketedés nagyon lassan indul el, az alsó folyamatképen fel van tüntetve az is, melyik fotó hányadik napon készült. Semmi baj, ha nem feketedik azonnal. Az áztatás lényege nem a feketítés, hanem a keserű ízek kiáztatása. :) Folytassad tovább bátran. :)

      Törlés
  16. Üdvözlök mindenkit!
    Édesanyám volt nagy mestere a zöld dió eltevésnek (is). Igazi régi vágású, dolgos háziasszony volt, mindig szurkálással és a két hetes procedúrával készítette. Főzés előtt ő minden dióba szúrt 1-2 szegfűszeget. Magának a diónak a felhasználására javaslom: nagyon finom süteménybe vágni, pl. a püspökkenyérbe mindig került ez is a csoki, mazsola, aszalványok és vágott diófélék mellé. De el tudom képzelni a zöld dió darabokat vizes piskóta, muffin stb. tésztájába szórva is, persze csak kis mennyiségben, mert nagyon intenzív íze van. És mindenki nyugodjon meg: gyakorlatból tudom, hogy a 15-20 évvel ezelőtt eltett zöld dió befőtt is makulátlan, finom, tartósító szer sem kell bele, csak az alapvető higiénia szabályait tartsuk be a készítés során.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Minden szavaddal maradéktalanul egyetértek! :)

      Törlés
  17. Sziasztok! 2 hete áztatom a diót elég aprók de elfelejtettem megszúrkálni, ettől még lehet jó?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildikó! Ha nem szurkáltad meg, nem nagyon tudja átjárni a víz, és nehezebben áznak ki a keserű ízek a dióból. Ez a végtermék minőségében és élvezhetőségében érződhet majd meg sajnos...

      Törlés
  18. A zölddió befőttel kezdtem a próbát két napja.
    Érdeklődni szeretnék, hogy az probléma e ha az első vízcsere során mikor az üvegről a kupakot lecsavartam a víz "felforrt" és kibugyogott kicsit.
    Vagy ez természetes folyamat az elején?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond nincsen. Első napokban habzás előfordulhat. Fontos azonban, hogy naponta cseréld a vizet rajta legalább egyszer. :)

      Törlés
  19. Kedves Zsolt!
    Az utolsó szirupos főzés után csak egészben lehet üvegbe rakni a diókat? Félbevágva több férne az üvegbe...
    Köszönöm válaszod:
    Kata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kata! Elteheted félbevágva is, de akkor kiázik belőle a még zsenge, alig kifejlődött dióbél. Szét fog esni...

      Törlés
  20. Epp most fozom, ajanlom mindenkinek a kardamom beszerzeset! Tiz kilo diohoz nyolc kilo cukrot tettem, biztos ami biztos 😁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zoltán! Köszönjük szépen a hasznos tanácsokat. :)

      Törlés
  21. Kedves hozzászólok!
    Már három hete áztatom a zöld diókat, úgy döntöttem elkezdem az első főzést. Azért csak most, mert 3 szem nem teljesen feketedett be. Szeretném megtudni, hogy kb 2 kg dióhoz mennyi vizet tegyek fel főni a cukorral. Szeretném, ha jó sűrű lenne. Már 3 éve csináltam, nagyon finom lett, de nem emlékszem az arányokra és kicsit hig is lett a szirup. Előre is köszönöm a válaszokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hilda! Az első főzéseknél nincs arány, annyi víz kell, ami ellepi a diókat. Az 1 liter víz / 1 kg cukor már kellően édes szirupot ad. :)

      Törlés
  22. Kedves Zsolt. Idèn próbálkozok először elrakni zöld diót. Kèt hete áztatom őket, de a viz nem tiszta mèg, amit leöntök róla, ès mèg mindig habzik kissè. Ilyenkor kell áztatni mèg tovább?? Ès amikor szedtük a diókat, fogpiszkálóval indultunk neki :) , át tudtuk szúrni, de kiváncsiságbol szèttvágtam párat, ès volt amelyiknek ez egyik oldalán enyhèn kezdődött a csontosodás. Ez már akkor nem lesz az igazi?? Köszönöm elöre is a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva! Két hét áztatás bőven elegendő. Az áztatás lényege nem a tiszta áztatólé elérése. A két hét áztatás alatt a diókból kiázik a keserű íz. Ez az áztatás lényege. :) Szóval, nyugodt mehetsz tovább a recepttel. ;)

      Törlés
  23. Kedves Zsolt!
    több,mint 3 hetet ázott a dió,napi 2 x cserélve a vizet?És nem volt letakarva,mert csak egy nagy vödörbe fértek bele, a kamrában tároltuk.Gond ez?Szedéskor észrevettük,hogy nem egyforma puha volt,pedig egy fáról szedtük június elején.Ha kissé nehezen ment a szúrás egy-két darabon,attól még használható?sajnos már nem tudom szétválogatni őket.Holnap kezdem főzni.Az új befőttesüvegek kifőzése mennyire kritérium?Egy nagy fazekunk van csak,kb 6-7 kg dió van:)és ugye a steril üvegbe kellene majd betenni.Van más sterilizálási mód?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A befőttes üvegeket itt is a befőzés szabályainak megfelelően kell előkészíteni. Ha pedig már belekerültek a keményebb diók is, akkor nem lehet mit tenni. Majd a fogyasztásakor kiderül, mennyire volt kemény. :) Azt hogy áztatáskor nem volt letakarva, nem baj. A lényeg a folyamatos víz csere. Sterilizálni nem kell, és nem is lehet otthon. A lényeg a megfelelő tisztaság betartása, és hogy az üvegbe forrón kerüljön a dió és a szirup is, és még forrón le legyen zárva az üveg. Ha mire kihűl, behorpad az üveg fedele, akkor van bent vákuum. Az jó jel. :)

      Törlés
  24. Kedves Zsolt!
    Én most először teszek el dió befőttet! Nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre! :) Az lenne a kérdésem, hogy miután beletesszük a forró diót az üvegbe és leöntjük a sziruppal, semmi mást nem kell beletenni tartósítás gyanánt? :) Nem fog megromlani?
    Köszönöm a választ! :)

    VálaszTörlés
  25. mi 5-7 napig aztatunk. a szirupba rengeteg vastagheju bio citromot teszünk, mert a citromhej megbolonditja a dio izet, es ez forditva is igaz. --- gruziaban 20 ev utan bontjak csak ki a zölddio beföttet. --- ha kiettük a diot, a maradek leben gyorsan fölfözök vastagheju citromt vagy csak citromlet, elteszem, az is nagyon finom. --- neha nem egeszben teszem el a diot, hanem konyhagepben pempösive lekvarkent, igy is nagy siker, es jobb a helykihasznalas.

    VálaszTörlés
  26. mi 5-7 napig aztatunk. a szirupba rengeteg vastagheju bio citromot teszünk, mert a citromhej megbolonditja a dio izet, es ez forditva is igaz. --- gruziaban 20 ev utan bontjak csak ki a zölddio beföttet. --- ha kiettük a diot, a maradek leben gyorsan fölfözök vastagheju citromt vagy csak citromlet, elteszem, az is nagyon finom. --- neha nem egeszben teszem el a diot, hanem konyhagepben pempösive lekvarkent, igy is nagy siker, es jobb a helykihasznalas.

    VálaszTörlés
  27. olvasgatom a zölddió eltevését itt... gyerekkoromban nekünk kellet megszurkálni szeggel vagy cipész árral, nagyon utáltuk, de enni meg annál jobban szerettük.... mai napig érzem a számban az ízét és hallom ahogy ropogott a fogam alatt... igaz, mi nem üvegben áztattuk kéthétig hanem "vajlingban" ami nem más mint egy nagy tál kb 30-40 literes.
    Mindenkinek ajánlom, hogy próbálkozzon vele, megéri Karácsonykor az asztalra tenni, mert sikere lesz.
    Jó étvágyat hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szép is az, amikor visszatérnek gyerekkori emlékek. :)

      Törlés
  28. Szia Medve Zsolt! Tudnál küldeni nekem receptet amit Te használsz !

    VálaszTörlés
  29. Pl sült sertés csülök mellé javaslom, mert a szegfűszeget a csülök recept is kívánja...
    Jó étvágyad kívánok hozzá!

    VálaszTörlés
  30. Kedves Zsolt!
    Az lenne a kérdésem, hogy gond-e, ha a dióban a kocsonyás anyag nem olyan szép fehér, mint itt a képeken, hanem megbarnult. A diók átszúrhatók, vághatók még, de nem tudom, hogy ilyen barna belsővel felhasználhatom-e őket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy nagyon jó kérdés, és nem tudom a választ. Sosem láttam még olyan diót. De azt hiszem, ha nem túl guszta, inkább nem tenném bele. :)

      Törlés
  31. Szia! Én most szedtem mégvágható, de aza gondom hogy szinte minden szemen van egy szúrásnyom ( szúrólégy). Az lenne a kérdésem ha ezt akivcsi fekete pontot kivágom attól még jó lesz a befőttem? Köszönöm ha válaszolsz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel az a baj, hogy nem tudni, odabent van-e már kukac. De valószínűleg igen. És akkor az már nem az igazi sajnos. :)

      Törlés
  32. Szia!
    Nincs hűvös helyem, csak a hűtő, de oda nem fér be a befőttes üveg. Műanyag fedeles dobozban jó?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, de ha meleg helyen van, sűrűbben kell cserélni rajta a vizet. Csak ennyi. :)

      Törlés
  33. Sziasztok. Akkor mi van ha 2 hét után nem mindegyik dió feketedett meg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, attól még folytathatod, tökéletes lesz. :)

      Törlés
  34. Kedves Zsolt! Az lenne a kérdésem, hogy amikor 3x főzöm a diókat, ugyan abban a lében főzöm-e, illetve az első és második főzés után, ha kihűlt, ki kell-e venni a cukros vìzből másnapig?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanabban a lében főzöd, és nem kell kivenni belőle. :)

      Törlés
  35. Üdv! Idén csinálok először ilyet nem találtam meg hogy mennyi cukor kell a sziruphoz? Nekem 2x5 literes üveg van tele dióval.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ott van a hozzávalóknál felsorolva, hogy 1.4 kg kristálycukor. ;)

      Törlés
    2. Valóban😅 köszönöm!

      Törlés
  36. NAGYON IZGALMAS EZ A RECEPT, HÚSOKHOZ EHETJÜK,DE MI LESZ A CUKROS SZIRUPPAL? ILLETVE APÉPNEK ÖSSZEKERVERJÜK,AKKOR LEKVÁRNAK HASZNÁLHATJUK?
    KÖSZÖNÖM!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu