Almamentés: vásároljunk minél több magyar almát

Nincsenek könnyű helyzetben a magyar almatermelők az idei évben, mert miközben az időjárás kedvezett nekik, és rekordmennyiségű alma termett hazánkban, addig az európai politikai helyzet éppen ellenkező hatással van rájuk. Mint köztudott, az amerikai hatalmi kar az Európai Uniót felhasználva kíván fellépni Oroszország ellen az ukrajnai helyzet miatt. Ennek megfelelően az amerikai hatalom addig-addig bujtogatta az Európai Unió vezetőit, míg azok szankciókat vezettek be Oroszország ellen, hogy így próbáljanak arra nyomást gyakorolni. Az orosz fél azonban a megadó engedelmesség helyett válaszszankciókat léptetett életbe ez év augusztusában. Az egyik ilyen szankció, hogy nem vásárolnak európai országtól húst, gyümölcsöt és zöldségeket, így mondhatni, az európai gazdaság a saját terményeibe fulladt. Ennek a szankciónak az "áldásos" hatása többek között az is, hogy a magyar almatermelők nem tudják értékesíteni rekordmennyiségű termésüket, ugyanis az elsődleges felvásárló Oro
Nincsenek könnyű helyzetben a magyar almatermelők az idei évben, mert miközben az időjárás kedvezett nekik, és rekordmennyiségű alma termett hazánkban, addig az európai politikai helyzet éppen ellenkező hatással van rájuk. Mint köztudott, az amerikai hatalmi kar az Európai Uniót felhasználva kíván fellépni Oroszország ellen az ukrajnai helyzet miatt. Ennek megfelelően az amerikai hatalom addig-addig bujtogatta az Európai Unió vezetőit, míg azok szankciókat vezettek be Oroszország ellen, hogy így próbáljanak arra nyomást gyakorolni. Az orosz fél azonban a megadó engedelmesség helyett válaszszankciókat léptetett életbe ez év augusztusában. Az egyik ilyen szankció, hogy nem vásárolnak európai országtól húst, gyümölcsöt és zöldségeket, így mondhatni, az európai gazdaság a saját terményeibe fulladt.


Ennek a szankciónak az "áldásos" hatása többek között az is, hogy a magyar almatermelők nem tudják értékesíteni rekordmennyiségű termésüket, ugyanis az elsődleges felvásárló Oroszország volt. A szerencsésebbek talán találtak más piacot, de erre nem sok az esély, hiszen egész Európában ugyanez a helyzet. A magyar almatermelők közül sokan döntöttek úgy, hogy le sem szedik az idei termést, mert annyira nyomott áron tudnák csak eladni, hogy az nem fedezné még a betakarítás költségeit sem. Sokan úgy döntöttek, akkor éri őket a legkisebb kár, ha ott hagyják elrohadni a fán a termést...

Ezért döntöttünk úgy, hogy felhívást intézünk a magyar háziasszonyokhoz, hogy a maguk egyszerű módján próbáljanak segíteni a magyar gazdákon, közöttük a magyar almatermelőkön. Ennek módja pedig nem más, mint hogy vásároljunk idén az eddig megszokottnál nagyobb mennyiségben, és nagyobb rendszerességgel magyar termelőktől almát, és készítsünk minél több olyan ételt, italt, amelyek hozzávalói között szerepel az alma. Természetesen jó lenne ezt nem a multinacionális láncoknál megvenni, mert ők a kizsákmányolás zászlóshajói. Olyan olcsón vásárolják fel a termelőktől az árut, hogy az már szégyen!

Ezért ha tehetjük, vásároljunk termelői piacokon, menjünk szedd magad alma akciókra (katt. a linkre az országos szedd magad alma listáért), és csak a legvégső esetben vegyük meg a multiknál. Mi is a feleségemmel elhatároztuk, hogyha idén rekordmennyiségű alma termett, akkor idén rekordmennyiségű almát fogunk enni. És bár tudjuk, hogy ezzel nem váltjuk meg a világot, de az első lépést mindenképpen megtettük. Ha sokan megteszik, talán látszata, hatása is lesz.

Az alábbiakban belinkeljük a blogunkba eddig feltett összes almás ételt, italt, és a következő hetekben folyamatosan fogjuk készíteni az almás finomságokat, és bővíteni fogjuk a listát. Készítsetek ti is minél több almás ételt, és osszátok meg azt ezzel a felhívással együtt a közösségi hálókon, mert segíteni csak tettekkel lehet! A mondás pedig igaz: "a vásárlás politika!"

Eddigi almás receptjeink:
- Almabor házilag 100% almaléből - hozzáadott víz nélkül
- Almabor zamatos piros díszalma hibridből - házi bor
- Almás omlós fahéjjal
- Almás piskóta fahéjjal
- Almás rétes
- Almás táska leveles tésztából
- Almás-csokis muffin
- Almás-diós-csokis kuglóf
- Almás-vaníliakrémes piskóta
- Gyors almás-diós sütemény
- Simontornyaivéralma-befőtt – díszalma hibrid befőzve
- Klasszikus almakompót, mert mi így szeretjük
- Sváb almatorta, avagy a csudajó almatorta
- Savanyított alma káposztalében savanyítva

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu