2015. augusztus 3., hétfő

Gulyáskrém házilag készítve – finom házi gulyáskrém télire

Emlékszem, gyerekkoromban mennyi gulyáskrémes kenyeret ettünk. Egyszerűen imádtuk a gulyáskrémet. Anyám állandóan vette a boltban a tubusos változatot. Persze, akkor még senki sem figyelt arra, hogy mi is van abban valójában. Pedig a házilag is istenien finom gulyáskrémet lehet készíteni roppant egyszerűen, és akkor biztosan csak az lesz benne, aminek benne is kell lennie. Nem úgy, mint abba a bizonyos "U" betűs márkában. Idézet a honlapjukról: "Összetevők: nyers édes fűszerpaprika, pritaminpaprika, étkezési só (átlag: 11,5%), vöröshagyma, sűrített paradicsom, növényi olaj, víz, ízfokozó (Nátrium-glutamát), cukor, módosított kukorica-keményítő, sűrítőanyag (xantán gumi), fűszer- és zelleraroma, étkezési sav (citromsav), tartósítószerek (Kálium-szorbát, Kálium-metabiszulfit), babérlevél. * kén-dioxidot tartalmaz" Szóval, ennek a fele egyáltalán nem való a gulyáskrémbe, sőt, igazából az emberi szervezetbe sem szerintünk.



A mi receptünk természetesen mentes minden mesterséges adalékanyagtól, csak zöldségeket és fűszereket tartalmaz. Az interneten számtalan gulyáskrém recept kering. Mindegyik kicsit más, mégis egyben közösek, majdnem mindegyikben van olaj és cukor is. A mi változatunk teljesen natúr, olajtól mentes, hiszen a legtöbb étel, amibe tenni fogjuk majd, már tartalmaz olajat, dinsztelt hagymát, így szerintünk semmi szükség ezzel bonyolítani a receptet. A cukor pedig szerintünk nem való a gulyás ízhez, ezért nem teszünk bele. Amúgy is, a kápia paprika elég édes, semmi szükség a cukorra...

Hozzávalók 2 liter házi gulyáskrémhez:
- 1.5 kg befőző paradicsom
- 1.5 kg kápia paprika
- 2 db hegyes erős paprika (opcionális)
- 0.5 kg vöröshagyma
- 1 közepes zeller
- 1 nagyobb fej fokhagyma
- 1 mokkáskanál őrölt bors
- 1 mokkáskanál őrölt kömény
- 1 mokkáskanál morzsolt zeller levél
- 0.5 mokkáskanál morzsolt petrezselyem levél
- 3 mokkáskanál fűszerpaprika
- 3 babérlevél
- 3 evőkanál konyhasó

Gulyáskrém elkészítés házilag:
A zöldségeket tisztítsuk meg, a paprikákat csumázzuk ki, hogy mag ne maradjon bennük. A hagymát, a paprikákat, a fokhagymát, a zellert, a zöld fűszereket (a babérlevél kivételével) zöldségaprítón pépesítsük, majd mehet egy lábasba a vegyes pép. A paradicsomot paradicsom paszírozón nyomjuk át, így megszabadulhatunk a héjtól és a magoktól. Akinek nincs ilyenje, az forró vízben meghámozhatja a paradicsomokat a lecsónál leírtak szerint. Ez esetben a paradicsomot is pépesítsük a zöldségaprítóban, majd hozzákeverhetjük a többi péphez. Lassú tűzön főzzük össze az egészet. Minél több levet elfőzünk róla, annál sűrűbb lesz. Mi nagyjából másfél órát főztük. Ezt követően halásszuk ki belőle a babérleveleket, és már tölthetjük is forrón az előzőleg tisztára mosott üvegekbe. Száraz dunsztba hagyjuk kihűlni. Amikor kivesszük a száraz dunsztból, ellenőrizzük, hogy minden kupak homorú-e. Ha nem, akkor ugyanis nem alakult ki az üvegben a tartóssághoz elengedhetetlenül fontos vákuum. Ez azt jelentheti, hogy a kupak nem zár rendesen. Az ilyen üvegekről vegyük le a kupakot, majd mikróban, vagy aki azt nem szereti, lábasban forralja újra a gulyáskrémet, majd töltse vissza az üvegbe és egy másik kupakkal lezárva újra tegye száraz dunsztba. Ha minden kupak szépen be van horpadva, akkor mehetnek a kamra polcára.



Mivel nincsen benne tartósítószer, felbontás után tartsuk hűtőben, ahol egy-két hónapot ki kell bírnia, de ha megfelelő méretű üvegekbe töltöttük, akkor nem kell ennyi ideig felbontva állnia. A mi az erős paprikát illeti: mi kihagytuk, mert van egy 22 hónapos fiúnk, aki imádja az ilyen finomságokat, de a csípős ízekkel szegényke másnap mindig szenved, ezért inkább kihagyjuk amiből csak lehet. De természetesen ha hozzáadjuk, akkor még közelebb fog állni az igazi gulyás ízhez. Ha mégis tartósítószerrel szeretnénk eltenni, akkor nátrium benzoátot tegyünk hozzá a tasakon megjelölt adagolás szerint. Mi nem tettünk bele tartósítószert. Nekünk ezekből a hozzávalókból kicsit több, mint két liter házi gulyáskrémünk lett, amit 4 db 500 ml-es üvegbe tettünk el.



Megjegyzés a paprikához: mi kápia paprikát tettünk bele, így elég édes lett. A bolti gulyáskrém tubusára az van írva, hogy fűszerpaprika van benne. Azonban ennek köszönhetően a bolti gulyáskrémen két íz érezhető: a só, és a kesernyés fűszerpaprika. Mi úgy gondoljuk, ezzel a recepttel sokkal finomabb gulyáskrém készíthető. Akinek pedig több fűszerpaprika íz kell bele, az adagolhat hozzá többet. Kóstolgassa mindenki főzés közben és pótolja, ami neki hiányzik belőle. De cukrot, ha nem muszáj, ne tegyünk bele. Így is nagyon sok a cukor az élelmiszerekben...

Mindenkinek kellemes gulyáskrém eltevést kívánunk. :-)

27 megjegyzés :

  1. Egy jótanács, hogy ne kelljen a babérlevelet halászni: össze kell kötni kis csomóba cérnával, és belelógatni. A cérna másik végét kilógatni/kikötni a fazék fülére, és simán ki lehet emelni amikot már nem kell bele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönjük szépen a tippet. :-) Tehetnénk a babérlevelet fűszertojásba is, de nem tettük. Szép nagy babérleveleink voltak, amelyeket nem volt nehéz megtalálni. ;-) De az ötlet nagyon jó. :-)

      Törlés
    2. Steril gézlapba becsomagolni a darabos fűszereket. Cérnával köss belőle kis batyut. Így a kavarástól sem nyílik ki.
      Még a hordós káposztába is így teszem a borsot, köményt, babérlevelet.

      Törlés
    3. Mivel a babérlevél kivételével minden fűszer őrölt, így nem kell semmilyen trükk hozzá. Egyszerűen beleszórom a fűszereket, és kész. A babérleveleket meg nem túl nagy bűvész mutatvány kiszedegetni, ha belekerülnek a merőkanálba. :-)

      Törlés
  2. Nagyon klassz dolgokat írtok itt a blogon le. Több dologhoz loptam már innen ötletet.
    Ezeket a szép kisüvegeket hol veszitek meg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönjük szépen az elismerő szavakat. Igyekszünk csak jó és hasznos dolgokról írni. :-) Ami az üvegeket illeti: biztosan csak azért van, mert nincsenek viszonyítási pontok a képen, de ezek nem kicsik. Ezek 500 ml-es üvegek. Ilyet már nem nagyon kapni, mert ma ez már nem szabvány. Nekem is a nagyimtól maradt még meg... :-)

      Törlés
  3. Szia ! kiszeretnekm probalni ezt a receptet es az lenne a kerdesem hogy kb mennyi es mekkora uvegre valo ez az adag? koszi elore is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Teljesen igazad van, elfelejtettük odaírni a receptbe, hogy mennyi lett belőle. 4 db 500 ml-es üveggel lett, meg egy kis tálkával, amit még aznap megettünk. :-) Tehát kicsit több, mint 2 liter lett ebből a mennyiségből... :-)

      Törlés
    2. szia! koszi szepen a gyors valaszt.. nalam epp most rotyog :D passz a hogy mennyi az oszmennyiseg mert vegyesen lesznek a picike uvegek..:D jajj. Nektek is eleg eros edeskes illata van? rettentoen eros.. talan a komeny es a zeller ennyire? parom mar rosszul van tole :)

      Törlés
    3. A kápia paprika adja az édes illatot. Kóstolgatni kell közben, és az íze ha nagyon édes, javítható fűszerpaprika hozzáadásával. De főzés közben nagyon tömény az illata, az biztos. Mire a válaszomat elolvasod, valószínűleg már régen a száraz dunsztban lesznek az üvegeid, így csak remélem, hogy az ízét megfelelőnek találtátok, és elégedettek lesztek. :-)

      Törlés
  4. Nagyon szeretem a blogotokat, mindig kedvet kapok a (be)főzőcskézéshez! A receptek egészségesek, egyszerűen elkészíthetők és nagyon finomak! Szívből gratulálok! Egy kérdésem lenne: a kápia paprika helyettesíthető pritamin paprikával? Nekem ugyanis az terem itthon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Köszönjük szépen az elismerő szavakat és a gratulációt! :-) Természetesen tehetsz bele pritamin paprikát is. Annyi, hogy annak talán kicsit több a leve, és egy picit édeskésebb, így lehet több fűszerpaprikát kell majd hozzáadnod. De természetesen a pritamin paprika is jó a kápia paprika helyett. :-)

      Törlés
  5. Szia most készítettem el a gulyáskrémet és isteni finom lett , én csak attol félek, és a kérdésem,ha nemtettem bele semilyen tartosítoszert nem-e fog elromolni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ha betartottad a befőzés szabályait, akkor nem szabadna elromlania. De ha félsz, hogy elromlik, tartsd hűtőben. :-)

      Törlés
  6. Elkészítettem, isteni lett. Köszönöm. Ajánlom mindenkinek. (Vajas kenyérrel is mennyei :) ) Ja, és az üvegek nekem is nagyon tetszenek, kár, hogy már nem forgalmaznak ilyeneket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anna! Igazán örülök, hogy receptünk elnyerte a tetszésedet. Hasonló üvegeket lehet kapni néha 540 ml-es űrtartalommal. :-)

      Törlés
  7. Hasonlót készítek évek óta. Csak egy jó tanács én gézbe kötöm a fűszereket így nem kell vadásznom. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy is lehet, de mi nem szoktunk ilyesmit használni. Mi inkább "vadászunk" :d

      Törlés
  8. Válaszok
    1. Kedves Imre! Egyáltalán nem arany árban jön ki. Ez a mennyiség, ami ebben a receptben van 2 liternyi (mondjuk azt, hogy ez nagyjából 2,5 kg) gulyáskrém elkészítéséhez elegendő. Ekkora mennyiség akár 2 évre is elegendő lehet. A bolti gulyáskrémnek (tubusos) kilója 2400 Ft körül van. Tehát, ha ezt a mennyiséget a bolti formátumban veszed meg, akkor az kb. 6000 forintba kerül. Ha megveszel mindent, ami ehhez a recepthez kell, akkor is kijön ennek az árnak a harmadából is. :)

      Nézzük:
      - 1.5 kg befőző paradicsom (280 FT/kg = 420 FT)
      - 1.5 kg kápia paprika (600 FT/kg = 900 FT)
      - 2 db hegyes erős paprika (opcionális) (100 FT/db = 200 FT)
      - 0.5 kg vöröshagyma (180 FT/kg = 90 FT)
      - 1 közepes zeller (kb. 150 FT)
      - 1 nagyobb fej fokhagyma (kb 100 FT)
      (a fűszereket nem számoltam, mert a felhasznált mennyiség filléres tétel.)

      Számoljunk: 420Ft + 900Ft + 200Ft + 90Ft + 150Ft + 100Ft = 1860Ft

      Tehát, ha mindent a duplájáért veszel, mint írtam (ami szezonban már drága lenne), akkor is kevesebbe kerül sokkal, mintha a bolti gulyáskrémet vennéd meg, amiben rengeteg adalékanyag, és sokkal kevesebb zöldség van. :-)

      Törlés
  9. hello szia én épp ma csináltam egy adagot csak elfelejtettem kivenni a babérlevelet öszeturmikszoltam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mihály! Semmi bajod nem lesz tőle se neked, sem a gulyáskrémednek. :-)

      Törlés
  10. Csinaktam 2 adagot, annyira finom lett, holnap ujabb 2 adagot csinalok, mert nagyon fogy...gyerekek szinte mindenhez eszik.En a fuszerpaprikat kifelejtettem belole, de nem is hianyzik most se teszek bele
    lucullus parival csinaltam, az nem annyira leveses
    koszonom a receptet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, jó ez mindenre. Mi is ettük kenyérrel is, de ízesítőként kerül belőle pörköltekbe is. :-) Örülök, hogy tetszett a receptünk, és hogy ekkora sikere volt! :-)

      Törlés
  11. amennyiben sok leve van a paradicsomnak és nem akarjátok sokáig főzni lehet bele tenni érett almát jó íze is van, és ha még mindig híg besűríthetitek útifűmahhéjjal ,megér egy próbát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Az alma a magas pektintartalma miatt rendkívül jól sűrűsít. Mondjuk lekvárokat. De azt gondolom, hogy semmi keresnivalója nincsen az almának a gulyáskrémben. Mi mindenképpen azt javasoljuk, hogy csak abban az esetben tegyétek bele, ha egyébként a gulyáslevesbe is főztök almát. De gondolom, ilyet senki sem tesz. :-) útifűmaghéjat meg végképp nem raknák bele, mert ismereteim szerint egyetlen hagyományos gulyás receptben sem szerepel. Ha túl sok leve, egyszerűen főzzük sűrűre... akármeddig is tart! :-)

      Törlés

Google+ Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...