2016. július 28., csütörtök

Sport szelet sütemény

Azt hiszem, eltelt már minimum tíz év azóta, hogy ezt a süteményt először megkóstoltam. Anyu barátnője, Krisztike készítette egy összejövetelre. Én azóta is hordozom az emlékeimben, hogy majd egyszer megsütöm, mert nagyon finom volt. Nem tudom, mi tartott vissza eddig. Talán a hat lap megsütése? :-)



Ha az időt nézem, akkor azt kell mondjam, sok idő kell hozzá, mert nem lesz készen egy óra alatt. De ha jól szervezzük meg a feladatokat, akkor nem nyúlik el annyira az elkészítése. Annyit még tudni kell róla, hogy nagyon édes, finom, olyan csupa-csoki-féle, és hatalmas mennyiség lesz belőle. Én most jól bevállaltam, hogy majd hárman megesszük, de igazából alkalmas lenne arra is, hogy egy kisebb esküvőn ez legyen az egyik süti, amelyikkel elkápráztatják a családot, a násznépet. Készítsétek el bátran, és lepjétek meg vele a családot! :-)

Hozzávalók a sportszelethez tésztájához:
- 75 dkg liszt
- 2 púpos evőkanál kakaópor
- 1 kávéskanál szódabikarbóna
- 10 dkg margarin
- 2 tojás
- 30 dkg porcukor
- kicsike tej, amelytől jól nyújtható lesz (kb. 0,5 - 1 dl)

Hozzávalók a krémhez:
- 7,5 dl tej
- 7 evőkanál liszt
- 1 csomag vaníliás cukor
- 25 dkg margarin
- 30 dkg porcukor
- 1 kupak rumaroma
- 3 nagy sport szelet (egyenként 41 g)

Tetejére:
- 10 dkg étcsokoládé

A lisztet, a kakaót, a tojást, a 10 dkg margarint, a szódabikarbónát, a 30 dkg porcukrot összekeverjük, és annyi tejet adunk hozzá, amennyitől jól nyújtható tésztát kapunk. Mivel elég sok a hozzávalók mennyisége, ezért nem kézzel álltam neki összegyúrni, hanem rábíztam a Klarstein mindent tudó konyhagépemre, hiszen azért van. :-) Szépen meg is oldotta a feladatot, mert nagyon jó tésztát gyúrt nekem, amit aztán könnyen ki lehetett nyújtani. Ez pedig egyáltalán nem mellékes, hiszen 5, vagy 6 lapot kell nyújtani a tésztából. Én most "csak" ötöt nyújtottam, de lehet hatot is, akkor még vékonyabbak lesznek a lapok. (Gáztepsi méretre próbáltam nyújtani.) Előmelegített sütőben, 180-200 fokon kb. 10 perc alatt megsülnek a lapok. De lehet, hogy 10 perc sem kell nekik, sütőtől, és a lapok vastagságától függően.



A krémhez a tejet a vaníliás cukorral, és a liszttel sűrű péppé főzzük, majd hagyjuk kihűlni. A margarint a porcukorral kikeverjük, hozzáadjuk a rumaromát, és a 3 sport szeletet, majd összekeverjük a kihűlt lisztes tejpéppel. Ezzel a krémmel töltjük meg a lapokat. A tetejére csokoládét olvasztunk, és egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy megpuhuljon a süti.

4 megjegyzés :

  1. A sport szelet a zöld csomagolású? és reszelve megy a krémbe? Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Én nem reszeltem, csak kisebb darabokra törtem, aztán robotgéppel belekevertem a vajas-porcukros krémbe.

      Törlés
  2. Szia!Szertném megkérdezni hogy a sportszelet az hány grammos amit beleteszel akrémbe?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Az XL-es méretűből tettem bele hármat. Most hirtelen nem tudom, azok hány grammosak, de majd megnézem, és kiegészítem a receptet az infóval. :)

      Törlés

Google+ Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...