Szezámmaggal, kölessel borított csirkemell tepsiben sült krumplival...

A rántott csirkét próbáltuk újragondolni ebben a kísérletben, ami nem teljes egészében volt saját ötlet. Egyszer egy újságban láttam (nem emlékszem, melyikben) , ott csirkecombok voltak különböző bundában. Ott láttam a szezámmagos borítást is. Bár az interneten sok szezámmagos rántott csirke recept van, de majdnem mindegyik alapja a hagyományos zsemlemorzsás megoldás. Mi ezt szerettük volna elkerülni, mert egyrészt nem annyira egészséges, másrészt már kicsit unalmas volt. Ki akartunk próbálni valami újat, ezért úgy döntöttünk az én drágámmal, hogy ma parkolópályára tesszük a zsemlemorzsát, és magokkal fogjuk borítani a csirkehúst. Szétnéztünk a kamrában, és kétféle - erre a célra alkalmasnak tűnő - magot találtunk. Szezámmagot és kölest... Az egészben a pláne pedig az, hogy több, mint fél kilónyi panírozott csirkemellet fogunk megsütni kevesebb, mint két evőkanál olajban, ugyanis tepsiben fogjuk sütni. Hogy miért? Azért, mert két dolog van a hagyományos rántott húsban, amitől r
A rántott csirkét próbáltuk újragondolni ebben a kísérletben, ami nem teljes egészében volt saját ötlet. Egyszer egy újságban láttam (nem emlékszem, melyikben), ott csirkecombok voltak különböző bundában. Ott láttam a szezámmagos borítást is. Bár az interneten sok szezámmagos rántott csirke recept van, de majdnem mindegyik alapja a hagyományos zsemlemorzsás megoldás. Mi ezt szerettük volna elkerülni, mert egyrészt nem annyira egészséges, másrészt már kicsit unalmas volt. Ki akartunk próbálni valami újat, ezért úgy döntöttünk az én drágámmal, hogy ma parkolópályára tesszük a zsemlemorzsát, és magokkal fogjuk borítani a csirkehúst. Szétnéztünk a kamrában, és kétféle - erre a célra alkalmasnak tűnő - magot találtunk. Szezámmagot és kölest...

Az egészben a pláne pedig az, hogy több, mint fél kilónyi panírozott csirkemellet fogunk megsütni kevesebb, mint két evőkanál olajban, ugyanis tepsiben fogjuk sütni. Hogy miért? Azért, mert két dolog van a hagyományos rántott húsban, amitől roppant egészségtelen: ez pedig az égett prézli, valamint a túl sok, túlhevített étolaj. Szóval, már csak a köret volt kérdés. A feleségem azt mondta, hogy süssünk tepsiben krumplit. Ez egy roppant egyszerű, de nagyon finom köret. Nem kell hozzá más, csak krumpli és ételízesítő. Esetleg bors, zöld fűszerek ízlés szerint...

Az eredmény: amikor megkóstoltuk, rájöttünk, hogy a kölest nem erre találták ki. :-) Nem mondanám, hogy ehetetlenül rossz lett, de tény, hogy nem ez lesz a kedvencünk. A szezámmagos azonban nekem nagyon bejött, de az én drágámnak az sem tetszett annyira, hogy végleg arra cserélje a zsemlemorzsát. Szóval, a megítélése vegyes lett, de elég nagy rá az esély, hogy a hagyományos prézlis megoldást nem fogja felváltani sem a köles, sem a szezámmag. ;-) A sült krumpli viszont - mint mindig - most is sztár lett...

Hozzávalók:
- 60 gramm köles
- 60 gramm szezámmag
- 60 dkg csirkemell
- 1.5 kg krumpli
- egy tányér liszt
- 2-3 db tojás (mérettől függ)
- konyhasó
- őrölt bors
- 2 x 2 evőkanál étolaj

Elkészítés:
A csirkemellet vágjuk rántani való szeletekre. Sózzuk, borsozzuk, majd félretesszük. Előkészítjük a konyhapultot a panírozáshoz. Minden a szokásos módon történik, azzal a különbséggel, hogy a prézli helyett a magokat fogjuk használni. Tehát a sorrend: liszt, tojás, szezámmag, majd a másik fajtánál liszt, tojás, köles. A bepanírozott húsokat egy szilikonos sütőpapírral kibélelt tepsibe rakosgatjuk szépen egymás mellé, majd egy szilikonecset segítségével megkenjük őket vékonyan étolajjal (kb. két evőkanálnyi). Ha ezzel megvagyunk, akkor mehet az előmelegített sütőbe, ahol 200 fokon 20-25 percig sütjük őket, majd megfordítva még 10-15 percig. Ezt követően kiszedhetjük, és nekiállhatunk a köretnek.

A krumplit hámozzuk meg, mossuk meg. Vágjuk nagyjából 1.5-2 centis kockákra. A tepsibe, amiben a húst sütöttük cseréljük ki a sütőpapírt, terítsük el benne a krumplit. A tetejét szórjuk meg az ételízesítővel (esetleg ízlés szerint őrölt borssal, zöld fűszerekkel), majd keverjük össze, és ha úgy látjuk, még fűszerezzük. Ha megvan, mehet a sütőben, ahol 200 fokon egy órán át sütjük. Nagyjából félidőben egyszer átforgatjuk. Amikor szépen kezd barnulni, kivehetjük.

Melegen tálaljuk. Jó évágyat kívánunk mindenkinek... :-)

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu