2014. július 14., hétfő

Puffancs házilag – az igazi magyar hamburgerzsemle

A feleségemmel már évek óta csak házilag elkészített hamburgert eszünk, ami eddig abban nyilvánult meg, hogy magunk készítettük el a hamburgerhez a húspogácsát, magunk aprítottuk a zöldségeket, és magunk pakoltuk bele az eddig boltban vett puffancsokba a cuccot. Azonban a puffancs ára egyre magasabbra kúszik, és egyre levegősebb, egyre kevesebb benne a tartalom. Ezért úgy döntöttünk, megpróbáljuk a puffancsot is mi magunk elkészíteni. A feleségem talált is egy jó receptet a neten, amit a napokban ki is próbáltunk...



Az eredmény pedig felülmúlt minden várakozást, mert boltból, vagy pékségből még ilyen finom puffancsot nem ettünk. El is határoztuk, hogy ezentúl ezt is magunk készítjük, mert azon felül, hogy többször át kell gyúrni és pihentetni, nem egy nagy ördöngösség. Rögvest készítettünk is frissen hamburgerbe való húspogácsát, és aznap friss hamburger volt a menü...

Hozzávalók a puffancshoz:
- 68 dkg liszt
- 68 g porcukor
- 68 g vaj
- 68 g tojás sárgája (kb. 3 nagyobb tojásé)
- 40 g sütőélesztő
- 8 g konyhasó
- 330 ml langyos tej

Puffancs elkészítése házilag:
Az összetevőket gyúrjuk össze alaposan, majd 20-25 percig konyharuhával letakarva pihentessük. Ezután gyúrjuk át a tésztát és újabb 20-25 percig pihentessük. Osszuk 8-10 egyenlő részre a tésztát és formázzunk zsemléket. Ezeket helyezzük szilikonos sütőpapírral kibélelt tepsibe, és kenjük meg tojással (üssünk fel egy tojást, és keverjük el az egészet egyben, mintha rántottához készülnénk elő). Kelesszük, 35-40 percig majd kenjük le ismét a felvert tojással. Ezt követően 190 fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt süssük készre.

Ha egyszer elkészíti valaki ezt a finomságot, valószínűleg mindig maga fogja készíteni, mert nem is lehet a boltihoz hasonlítani. Mindenkinek kellemes puffancs sütést kívánunk. :-)

30 megjegyzés :

  1. Az élesztőt nem kell megfuttatni a tejben, mielőtt hozzáadjuk?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az eredeti recept nem tért ki erre, de szerintem én is megfuttattam az élesztőt a tejben - már csak a megszokás miatt is. Ha biztosra akarsz menni, akkor futtasd. Elrontani nem fogja. Jó sütögetést! ;)

      Törlés
    2. Én nem futtattam és jó lett!

      Törlés
    3. nem kell.Felesleges idopazarlas.megkeleszteni meg lehet anelkul is

      Törlés
    4. Kedves George! A kelesztés egyáltalán nem felesleges. persze el lehet hagyni, megkel a sütőben is, csak sajnos akkor sokkal kisebbek, és satnyábbak lesznek, mert hamarabb sül meg, minthogy teljesen megkelne. Ezért bár nem muszáj keleszteni valóban, mi mégis azt ajánljuk mindenkinek, hogy ne sajnálja rá azt a kicsi plusz időt, hogy gyönyörűséges, hatalmas puffancsai lehessenek. :)

      Törlés
  2. Nagyon szuper recept!Csodálatos kis puffancsok lettek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy sikerült! Jó étvágyat hozzá! :)

      Törlés
    2. Nagyon jò recept! Csak ajánlani tudom mindenkinek :)

      Törlés
  3. Nagyon jók lettek :) köszönöm a receptet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Rita! Igazán örömünkre szolgál, hogy tetszik a receptünk, és sikert aratott. Készítsd el sokszor még. :)

      Törlés
  4. Tuti recept! Jobb mint amit a pèksègben lehet kapni :P Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, örülünk, hogy bevált a recept! :)

      Törlés
  5. Nagyon jó recept ...nagyon sokszor készítem el és mindig gyönyörű lesz ...köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Igazán örülök a sikerednek! :-)

      Törlés
  6. Az élesztőt eredetileg azért futtatták meg, hogy kiderüljön friss-e még és működik-e. Erre már nincs szükség, mert rá van írva a szavatossági idő és látni rajta, hogy nem penészes, ezért biztosan működni fog, nyugodtan hozzáadható a tésztához. A megfuttatásra semmi szükség, csak így szoktuk meg,és az okával nem voltunk tisztában. A tészta kelesztése természetesen szükséges.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Ez igen nagy tévedés. Az élesztőn régen is látszott, ha penészes volt, hiszen a penész évszázadok óta pontosan ugyanúgy néz ki. Az élesztő felfuttatásának pontos szerepe az, hogy felszaporodjanak az élesztőgombák a folyadékban, azaz megsokszorozódjanak. Amikor ezt a folyadékot öntjük a tésztához, akkor egyenletesen fog benne elkeveredni a sok-sok élesztőgomba, ami szebb, gyorsabb kelést eredményez. Ha ezt a folyamatot kihagyjuk, akkor az elkevert élesztő darabokban maradhat a tésztában, és helyi "csomókban" fog elszaporodni, míg a tészta más részeiben alig lesz élesztő. Ez egyenetlen és kevésbé szép kelést eredményez, nagyobb léghólyagok alakulhatnak ki a tésztában. Ezért mi mindenképpen javasoljuk az élesztő felfuttatását. Arról már nem is beszélve, ha por formájú élesztőt használunk, akkor meg szinte egyenesen muszáj előtte felfuttatni. :-)

      Törlés
  7. Jómagam sokmagos kenyérliszttel készitem amitől még finomabb lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves István! Biztosan úgy is nagyon finom. Azt még nem próbáltuk. :-)

      Törlés
  8. Eddig 5 alkalommal készítettem el, nagy sikert aratott a családban, és a barátaim közt is. Nagyszerű a recept, felülmúlja az összes bolti árut. Csak ajánlani tudom mindekinek.

    VálaszTörlés
  9. Ez tényleg a legszuperebb recept. Most Szilveszterre fogom kb otodjere sutni, barataim honapokig emlegettek. Koszonom nektek!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó étvágyat, és boldog új évet kívánunk! :)

      Törlés
  10. Válaszok
    1. Remélem jól sikerült! Egészségedre! :)

      Törlés
  11. Tehát a tésztába 2 tojás és egy a kenéshez! Ezt jó lett volna beírni, mert beletettem a hármat és mehetett a szemétbe!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Kár volt kidobni, hiszen a recept egyértelműen fogalmaz. A tésztába kell 3 nagyobb tojásnak a sárgája, tehát 3 tojásé, és csak a sárgája kell a tésztába, plusz egy egész tojás a kenéshez. Oda is van írva, hogy ehhez az egész tojás kell elkeverve. ;) Az meg a másik ugye, hogy sosem hallottam még olyan emberről, aki "real time" módban főz receptből. Azaz, szerintem előbb mindenki átolvassa a receptet, értelmezi, összeszedi azt, ami kell hozzá, és utána lát neki. Nem pedig sorról-sorra olvasva, és a továbbiak ismerete nélkül máris kutyulva össze-vissza mindent! ;) De ha utólag olvastad volna el figyelmesen a receptet - miután mindent összekevertél -, akkor is rájöhettél volna, hogy tulajdonképpen jól csináltad, és nem kell kidobni! ;)

      Törlés

Google+ Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...