Méteres kalács

Ezt a süteményt még eddig sosem készítettük el, bár már több alkalommal szemeztünk vele. Mivel mára vendégeket vártunk, tegnap úgy döntött az én drága feleségem, hogy ezt a sütit fogja elkészíteni, mert a vendégségbe várt pár női tagjának ez az egyik kedvence. Így hát nekiálltunk elkészíteni ezt a csodaszép, és nem mellesleg finom sütit. A vendégek azonban ma reggel sajnos lemondták a meghívást egészségügyi okok miatt (innen is kívánunk mielőbbi jobbulást) , így az egész megmaradt nekünk. Amellett, hogy borzasztómód sajnáltuk a találkozó meghiúsulását, egy percig sem vacakoltunk, nekiestünk a méteres kalácsnak. Mondanom sem kell, hogy az én egyetlenem ezt is remekre készítette, így nem kellett nagyon unszolni, hogy ugyan már, egyek belőle. Sőt! Csak úgy csúszott le az egyik finom szelet a másik után... (a recept forrása: Pasch Julianna, Jámbor Mariann: Csábító házi sütemények) - kicsit alakítottunk rajta Hozzávalók a méteres kalácshoz: - 25 dkg liszt - 25 dkg porcukor
Ezt a süteményt még eddig sosem készítettük el, bár már több alkalommal szemeztünk vele. Mivel mára vendégeket vártunk, tegnap úgy döntött az én drága feleségem, hogy ezt a sütit fogja elkészíteni, mert a vendégségbe várt pár női tagjának ez az egyik kedvence. Így hát nekiálltunk elkészíteni ezt a csodaszép, és nem mellesleg finom sütit.



A vendégek azonban ma reggel sajnos lemondták a meghívást egészségügyi okok miatt (innen is kívánunk mielőbbi jobbulást), így az egész megmaradt nekünk. Amellett, hogy borzasztómód sajnáltuk a találkozó meghiúsulását, egy percig sem vacakoltunk, nekiestünk a méteres kalácsnak. Mondanom sem kell, hogy az én egyetlenem ezt is remekre készítette, így nem kellett nagyon unszolni, hogy ugyan már, egyek belőle. Sőt! Csak úgy csúszott le az egyik finom szelet a másik után...

(a recept forrása: Pasch Julianna, Jámbor Mariann: Csábító házi sütemények) - kicsit alakítottunk rajta

Hozzávalók a méteres kalácshoz:
- 25 dkg liszt
- 25 dkg porcukor
- 4 db tojás
- 10 evőkanál csapvíz
- 7 evőkanál étolaj
- 1 csomag sütőpor

Hozzávalók a krémhez:
- 22 dkg margarin
- 20 dkg porcukor
- 2 csomag puncsízű pudingpor
- 8 dl tej

Hozzávalók a csokimázhoz:
- 15 dkg ét tortabevonó
- 3 kávéskanál étolaj

Méteres kalács elkészítése:
A tojások sárgáját jól kikeverjük a porcukorral, majd apránként hozzáadjuk a meleg vizet és az olajat, a liszttel előzőleg elkevert sütőport, végül a kemény habbá vert tojásfehérjét. A masszát kétfelé osztjuk, az egyik felébe még két evőkanál kakaót és egy evőkanál meleg vizet keverünk. Két nagy (28 cm hosszú) kikent őzgerincforma közül az egyikbe a sárga, a másikba a barna tésztát öntjük, előmelegített forró sütőbe toljuk (kb. 180 fokos). Sütés közben a hőmérsékletet mérsékeljük, ha a teteje erősebben sül, alufóliával letakarjuk. Amikor a tészta megsült, deszkára borítjuk, és ha kihűlt, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A krémhez simára keverjük a pudingport a tejjel, felfőzzük, kihűtjük, és legalább 1 órára hűtőbe tesszük, majd a cukorral felhabosított margarinnal összekeverjük. A krémmel egy barna szelet tésztához egy sárgát ragasztunk, majd újra krém, barna tészta, krém, sárga tészta, és így tovább következik. Az így összeállított kalácsot a vízfürdőn megolvasztott, és az olajjal elkevert csokoládéval bevonjuk, hűtőszekrénybe tesszük. Másnapra igazán összeérik, ekkor ferdén szeleteljük, és máris kínálhatjuk a szép tarka süteményt.



Megjegyzések:
  • amikor a masszát kétfelé osztjuk, akkor nagyon figyeljünk arra, hogy pontosan osszuk kétfelé, mert különben az egyik magasabb lesz, mint a másik. Ennek következménye pedig az lehet, hogy amikor illesztjük össze felváltva a barna és sárga szeleteket, akkor magasságbeli különbség lesz közöttük, és a süti hullámos lesz.
  • az őzgerincformát nem kivajaztuk, hanem az egyszerűség kedvéért szilikonos sütőpapírral bélelte ki az én drágám. Így amikor készen lett, csak ki kellett borítani, lehúzni róla a sütőpapírt, és máris mehetett a formába a következő adag tészta.
  • a krém mennyisége nekünk sok lett, megmaradt belőle.
Mindenkinek kellemes nassolást kívánunk... :-)

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

  1. Nem kalács,piskótából készül.Gyerekkorunk kedvenc sütije völt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a neve mindenhol, ezért nem akartuk átnevezni. De nálam a piskótatészta csak liszt, cukor, tojás, és egy kis sütőpor. Se olajat, se vizet nem adok a piskótatésztához ha azt készítek. Így nálunk a méteres kalács nem piskótatésztából van, hanem a fent leírt recept szerint készül. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu