Az Észak-Amerikából származó gledícsia (Gleditsia triacanthos) közismert növény, ezért részletes leírása fölösleges. Mindenki ismeri hosszú, csavarodott, barna hüvelytermését, amely nyár végére megbarnulva, nagy számban lóg a fákon, és tél közepétől hullik le a földre. Van olyan példánya, mely egészen tavaszig a fán marad.
Latin neve: Gleditsia triacanthos
Magyar/közhasználatú név: Gledícsia, Glédics, lepényfa, tövises lepényfa.
Elnevezései idegen nyelven: Lederhülsenbaum, Gleditschie (német), Gledicsija (orosz), Honey locust (USA), Carouge a miel (francia), Spino di Cristo (olasz)
Egyéb, ritkább elnevezések: Lepényfa, Krisztusfa, Koronaakác, Koronafa
Sokan szentjánoskenyérnek hívják, holott az nálunk nem él meg, mert meleg igényét a mi éghajlatunk nem elégíti ki
(Nevezik még krisztustövisnek is a töviskoronára emlékeztetve, de ez a faj a Szentföldön Krisztus korában sem élt, és most sem él, tehát nem lehetett a töviskorona alapanyaga.). Általában nagy, háromágú tövisei vannak – innen ered latin neve –, de ismert tövistelen változata is
(var. inermis). Nagyobb ültetvények létesítése esetén madárkárok ellen célszerű ezt telepíteni, mert a madarak időnként rászúródnak a tövisre. Levele az akácra hasonlít, csak jóval apróbb levélkékből áll. Egyszeresen vagy kétszeresen szárnyaltak. Parkokban, közterületeken, temetők körül gyakran telepítik. Időnként elvadult példányait is látni lehet a települések körül. Az elmúlt évek szélsőséges időjárásai ellenére – hol sok volt a csapadék, hol kevés – mindig megélt egészségesen és rengeteg termést hozott. Közismertsége ellenére kevesen tudják róla, hogy termése ehető magokat tartalmaz, egy-egy hüvely akár 25-33 szemet is.
A fa igen változatos a tövisesség mennyiségében, hüvelyeinek nagyságában, formájában, kocsonyaanyag tartalmában és a mag színében. Van olyan fa, amelyik alig tüskés, hüvelytermése igen hosszú, a benne lévő kocsonyás anyag tél végére teljesen kiszárad, így magja fejtés közben nem ragad bele, nem lesz ragadós és a mag színe lencséhez hasonló, sárgászöld. Ez azért előnyös, mert a mi ízlésünk szerint szívesebben fogyasztunk világos magvakat, mint sötétet.
Sem a fa, sem a termés nem szenved a kártevőktől, sőt a raktározott mag évek alatt is ép marad.
Könnyen telepíthető. Vethető magról, csak vetés előtt le kell forrázni, hogy kicsírázzon, vagy ültethető egyéves magcsemetéről is. Változatossága miatt, ha megtaláltuk a nekünk tetsző gledícsiát, akkor tavasszal szabadban, héjaláoltással tudjuk a fajtajelleget megőrizni. A csemeték gondozása a kezdeti gyomirtáson kívül nem igényel mást. Esetleg nagy szárazságban egy kis locsolást. Kedvező helyen első évben 1-1,5 m magasra is megnőhet. A felnőtt fa, mint említettem, száraz és nedves évben egyaránt egészségesen és bőven terem. Hozamát tekintve mérési eredményeim nincsenek, de aki már látott termésekkel dúsan megrakott fát az tudhatja, hogy semmilyen hüvelyes mögött nem marad el. Egy internetes adat szerint az a terület, ami 1-1,5 t gabonát terem az 15-20 t glédicslisztet szolgáltatna. A szakirodalom szerint szakaszos termésre hajlamos, de az általam megfigyelt fákon ez nem volt szembetűnő. Az egynyári hüvelyesekkel szemben előnye, hogy nem kell évente vetni, a különböző talajmunkálatokat és az ápolást elvégezni. Szedése is kedvező, mert a lehullott termések nem nyílnak fel, akár hónapok múltával is ráérünk összeszedni. A fejtést lehetőleg szabadban végezzük, mert a munka közben keletkezett por erősen irritálja a nyálkahártyákat.
Melegkedvelő faj, de –32°C-ig télálló. Talajjal szemben nem igényes, de előnyben részesíti a laza, homokos talajokat. Megél gyengébb sziken is. A szennyezett városi levegőt jól tűri. Fényigényes és gyors növekedésű, 20-25 m magasságot ér el. 8-10 éves korában kezd virágozni és teremni, és kb. 80 évet él meg.
Ezer
(beérett, száraz) mag tömege 182-200 g.
(A lencse 30-80 g, a zöldborsó 100-400 g.) A mag általában barna, széles elliptikus, lapított, 8-10 mm hosszú, 6-8 mm széles és 3-4 mm vastag. A magban található mannogalaktán, enzimek, 3% zsíros olaj, zsírsavakkal
(dihidroxisztearin, sativin, tetrahidroxistearinsav), 21% fehérje, 0,19% cukorszármazék
(epikatechin-3-glucosid), phytosterin, ecetsav, tannin, flobafen és polifenol. (Hagers Handbuch) Az éretlen hüvely 30% cukrot tartalmaz.
(Peter Betzell: Edible pods)
A magot körülvevő kocsonyás, édes anyagot tüdőbaj esetén fogyasztják, de a gyermekek csemegeként is szopogatják. Magját lencseszerűen lehet felhasználni. Rövid forralás után a meleg vízben állva megpuhul. (Hideg vízben való áztatásra nem reagál napok alatt sem.) Íze a tökmagéra emlékeztet. Őrölve zöldséglevesbe szórják, és kávépótszerként is ismert. Hazájában sör jellegű italt készítenek belőle. Alkalmas sövénynek, sőt nagyon jó mézelő és tűzifa is.
Saját tapasztalataink a növénnyel kapcsolatban:
A csörgősre száradt hüvelyekből kifejtett mag nagyon kemény, nyersen teljesen alkalmatlan a fogyasztásra. Azonban a szépen kifejlődött hüvelyben, amelyik már szépen dagadozik a magoktól, de még zöld, egészen finom, zsenge magjai vannak. Az ilyen ideje korán kinyert magok könnyen rághatóak nyersen is, édesek, zamatosan. Ízében legközelebb a frissen kifejtett zsenge zöldborsóhoz áll.
Főzési célokra eddig még nem használtuk, de amit ez megtörténik, természetesen (azon felül, hogy közzé tesszük a receptet) frissíteni fogjuk ezt a posztot is a tapasztalatainkkal.
Köszönöm, sok újat tanultam :)
VálaszTörlésMi anno elég sokat kísérleteztünk vele - akárhogy is főztük mindig szinte ehetetlenül kemények maradtak a magok. Ha sikerül bárkinek puhára főznie, akkor dobja a receptet, az infót.
VálaszTörlésúgy értelmeztem, ha még zsengén főzöd, akkor ehető
VálaszTörlésEgy nap hidegvizes aztatas után kb. 30 percig főztem, erre már megpuhult és könnyen szetraghatova vált, nekem ízlett. Legközelebb nem aztatom, látszólag semmit nem ért.
VálaszTörlés