Mostanában nem nagyon sütöttünk, valahogy elmaradt. De abban megegyeztünk a férjemmel, hogy most már ideje lenne egy kis édességet készíteni. Vendéget is vártunk, mi is ki voltunk éhezve az édes ízekre, úgyhogy adott volt minden. A hólabdával már szemeztem egy ideje (mint egy időben még legalább harminc másik süteménnyel/tortával) , így az került ma az asztalra desszertként. És milyen jó ötlet volt! A fiam és a férjem már az összerakásnál elkezdett segédkezni, ették a krémet, és hozzá majszolták a kiszúrásnál megmaradt piskótarészeket. Na de nem szaporítom tovább a szót, íme a recept: Hozzávalók a piskótához: - 8 tojás - 8 evőkanál porcukor - 6 evőkanál liszt - 2 evőkanál kakaó - 1 csomag sütőpor Hozzávalók a krémhez: - 3 dl tej - 1 csomag vaníliás pudingpor - 10 dkg vaj - 8 dkg porcukor A forgatáshoz: - kókuszreszelék A tojásfehérjékből egy pici sóval habot verünk, aztán hozzáadjuk a porcukrot, majd egyenként a tojások sárgáját. Végül fakanállal lazán belekeve
Mostanában nem nagyon sütöttünk, valahogy elmaradt. De abban megegyeztünk a férjemmel, hogy most már ideje lenne egy kis édességet készíteni. Vendéget is vártunk, mi is ki voltunk éhezve az édes ízekre, úgyhogy adott volt minden.
A hólabdával már szemeztem egy ideje (mint egy időben még legalább harminc másik süteménnyel/tortával), így az került ma az asztalra desszertként. És milyen jó ötlet volt! A fiam és a férjem már az összerakásnál elkezdett segédkezni, ették a krémet, és hozzá majszolták a kiszúrásnál megmaradt piskótarészeket. Na de nem szaporítom tovább a szót, íme a recept:

Hozzávalók a piskótához:
- 8 tojás
- 8 evőkanál porcukor
- 6 evőkanál liszt
- 2 evőkanál kakaó
- 1 csomag sütőpor
Hozzávalók a krémhez:
- 3 dl tej
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- 10 dkg vaj
- 8 dkg porcukor
A forgatáshoz:
- kókuszreszelék
A tojásfehérjékből egy pici sóval habot verünk, aztán hozzáadjuk a porcukrot, majd egyenként a tojások sárgáját. Végül fakanállal lazán belekeverjük a kakaós, sütőporos lisztet is. Két lapot sütünk belőle, amiket hagyunk kihűlni. A pudingport összefőzzük a tejjel (vigyázzunk, hogy oda ne kapjon), és hagyjuk azt is kihűlni. A vajat kihabosítjuk, hozzákeverjük a porcukrot, majd a kihűlt pudinggal összekeverjük, hogy szép, egynemű legyen a krém. A kihűlt piskótákat egy kör alakú kiszúróval kiszúrjuk, és két körlap közé kenjük a krémet, aztán az oldalát is bevonjuk, utána pedig meghempergetjük a kókuszreszelékben is.
Aki akar, a tetejére kenhet egy kis olvasztott csokoládét, de mivel mikor édesanyám készítette sosem került rá, ezért most sem hiányzott.
Finom nassolni való, egészségetekre! :-)
Aki akar, a tetejére kenhet egy kis olvasztott csokoládét, de mivel mikor édesanyám készítette sosem került rá, ezért most sem hiányzott.
Finom nassolni való, egészségetekre! :-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése