Káposztás tészta – egyszerű, gyors, és finom...

Gyermekkorom óta az egyik nagy kedvencem a káposztás tészta. Mindig nagy izgalommal vártam, hogy elkészüljön, ami anyámról nem biztos, hogy elmondható. Hogy miért? Mert a káposztás tésztát szokás enni édesen cukorral, és sósan borssal. És persze, hogy nem egyformán szerette mindenki a családban. Már pedig aki készített már káposztás tésztát, tudhatja, hogy már az elejétől másképp készül az édes és a sós változat. Azaz, hasonlóan, de sokkal kevesebb sóval. Én a család azon részéhez tartoztam, aki sóval, borssal szereti a káposztás tésztát, és ez így is maradt mire felnőttem. Az én drága feleségem szintén így szereti, így mi már a gyermekünknek is így adjuk egészen pici kora óta, és abból, ahogyan, és amennyit képes belőle megenni arra lehet következtetni, hogy neki is megfelel így. Szóval, most akkor a sós változatot fogom bemutatni úgy, ahogyan még tanultam anyámtól... Hozzávalók a káposztás tésztához: - 50 dkg kockatészta - 2 kg fejes káposzta - konyhasó - őrölt bors - ét
Gyermekkorom óta az egyik nagy kedvencem a káposztás tészta. Mindig nagy izgalommal vártam, hogy elkészüljön, ami anyámról nem biztos, hogy elmondható. Hogy miért? Mert a káposztás tésztát szokás enni édesen cukorral, és sósan borssal. És persze, hogy nem egyformán szerette mindenki a családban. Már pedig aki készített már káposztás tésztát, tudhatja, hogy már az elejétől másképp készül az édes és a sós változat. Azaz, hasonlóan, de sokkal kevesebb sóval. Én a család azon részéhez tartoztam, aki sóval, borssal szereti a káposztás tésztát, és ez így is maradt mire felnőttem.



Az én drága feleségem szintén így szereti, így mi már a gyermekünknek is így adjuk egészen pici kora óta, és abból, ahogyan, és amennyit képes belőle megenni arra lehet következtetni, hogy neki is megfelel így. Szóval, most akkor a sós változatot fogom bemutatni úgy, ahogyan még tanultam anyámtól...

Hozzávalók a káposztás tésztához:
- 50 dkg kockatészta
- 2 kg fejes káposzta
- konyhasó
- őrölt bors
- étolaj

Káposztás tészta elkészítése:
Az egész azzal kezdődik, hogy veszünk egy szép nagy fej egészséges káposztát. Ilyenkor nyári káposzta kapható jellemzően, amelynek magasabb a víztartalma, levele vastagabbak, szerkezete lazább, színe zöldesebb, íze kesernyésebb cseppet. Pont ideális a sós, borsos változathoz. A télen kapható káposzta ellenben tömör, vékony és fehér levelű, íze édeskésebb, az sokkal jobban illik a cukros változathoz. De hogy visszakanyarodjak, a káposzta külső piszkos, esetleg sérült leveleit szedjük le, dobjuk ki, majd a káposztát reszeljük le káposzta reszelőn.



Ezt követően sózzuk be alaposan. Mi legalább hat teáskanál sót szoktunk hinteni rá. Sózás után keverjük össze kicsit, majd hagyjuk állni egy-két órát. Ha eltelt az idő, akkor alaposan nyomkodjuk ki; vegyünk a markunkba annyit, amennyi éppen belefér, majd két tenyerünkkel préseljük ki belőle a lét. Sok receptben ezt a lépést nem látom, így nem tudom, hogy ez mennyire jellemzően része a receptnek, vagy hogy mennyire a mi családunk szokása, de egy dolog biztos: így sokkal kevesebb ideig kell dinsztelni a káposztát.



És akkor már el is árultam, hogy mi következik. kevés olajon lassú tűzön pároljuk a káposztát addig, míg kellemesen puha nem lesz. Ha ez megvan, húzzuk le a tűzről. Főzzük ki a tésztát, majd amíg még a káposzta és a leszűrt tészta is forró, keverjük össze őket. Nagyjából ennyi volna a káposztás tészta elkészítése. Tálaláskor szórjuk meg borssal. Mi ehhez borsőrlő malmot használunk, mert így sokkal frissebb a bors.

Jó étvágyat kívánunk mindenkinek! :-)

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

  1. Én is sózom mindig a káposztát.

    VálaszTörlés
  2. Én azt szeretem, ha a káposzta rendesen lepirul, viszont nem szeretek mellette ácsorogni! Teflon tepsi, kis-közepes láng,néha átkeverem. Évek óta így készítem és bejött! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu