Tojáskrém lila hagymával és újhagymával

A nagymamám nagyon sokszor készített nekem tojáskrémet, mert tudta, hogy az egyik kedvencem. Képes voltam egész nap azt enni, még az is előfordult, hogy ha tudtam, hogy van tojáskrém a hűtőjében, akkor nem kértem az ebédet, inkább ahelyett is tojáskrémes kenyeret akartam enni. Egy szóval, imádtam. A nagymamám sajnos már évek óta nincs közöttünk, de a tojáskrémet továbbra is nagyon-nagyon szeretem, ezért néha napján elkészítem magamnak... Egyébként a tojáskrémet éppen úgy, mint a vajkrémet, sokféle ízesítéssel el lehet készíteni. Ez most egy hagymás változat, de lehet magyarosan is készíteni fűszerpaprikával és pritamin paprika kockákkal, vagy zöld fűszeresen. Az ízesítésnek csak képzeletünk szabhat határt, szóval próbálgassuk bátran az ízeket! Hozzávalók a tojáskrémhez: - 8 tojás - 1 szál újhagyma - 10 dkg puha vaj - 1 evőkanál mustár - 1 fej lila hagyma - 1 szál petrezselyem zöld - konyhasó - őrölt bors Tojáskrém elkészítése:- A tojásokat főzzük keményre, majd tis
A nagymamám nagyon sokszor készített nekem tojáskrémet, mert tudta, hogy az egyik kedvencem. Képes voltam egész nap azt enni, még az is előfordult, hogy ha tudtam, hogy van tojáskrém a hűtőjében, akkor nem kértem az ebédet, inkább ahelyett is tojáskrémes kenyeret akartam enni. Egy szóval, imádtam. A nagymamám sajnos már évek óta nincs közöttünk, de a tojáskrémet továbbra is nagyon-nagyon szeretem, ezért néha napján elkészítem magamnak...


Egyébként a tojáskrémet éppen úgy, mint a vajkrémet, sokféle ízesítéssel el lehet készíteni. Ez most egy hagymás változat, de lehet magyarosan is készíteni fűszerpaprikával és pritamin paprika kockákkal, vagy zöld fűszeresen. Az ízesítésnek csak képzeletünk szabhat határt, szóval próbálgassuk bátran az ízeket!

Hozzávalók a tojáskrémhez:
- 8 tojás
- 1 szál újhagyma
- 10 dkg puha vaj
- 1 evőkanál mustár
- 1 fej lila hagyma
- 1 szál petrezselyem zöld
- konyhasó
- őrölt bors

Tojáskrém elkészítése:-
A tojásokat főzzük keményre, majd tisztítsuk meg a héjától. Vágjuk nagyobb darabokra, majd tegyük egy tálba. Adjuk hozzá a vajat, a mustárt, a sót és az őrölt borsot, majd villával törjük össze, keverjük krémesre. Ezt követően a lila hagymát vágjuk apró kockákra, az újhagyma zöld szárát pedig vékony karikákra. A petrezselymet vágjuk apróra, és tegyük bele azt is. Keverjük össze alaposan. Ha kész, mehet a hűtőbe, ahol napokig eláll. kenyérre kenve könnyű reggeli, vagy vacsora lehet belőle.


Jó étvágyat kívánok hozzá! :-)

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

  1. Tejfölt szoktam még beletenni és be a sütőbe a megkent kenyereket melegszendvicsként!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húúú, ez nagyon ízletesnek hangzik. :) Majd kipróbáljuk! :)

      Törlés
  2. Valóban nagyon finom. Én 1978-ban Zakopánéban ettem először és azóta készítem, kisebb, nagyobb szünetekkel. (Ők kanapki-nak nevezték) Csak javasolni tudom mindenkiknek akik a tojást szeretik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszi szépen ezt a jó kis kiegészítést. :-) Az ember mindig tanul valami újat. :-)

      Törlés
  3. Békebeli mackósajtot villával összenyomva (ekkora mennyiséghez legalább négyet) teszek bele, és egy kis tejfölt. Ha van maradék sajt, reszelve az is nagyon finom bele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Úgy látom, te sajtosan szereted az életet. :-) Nekünk az már túl sajtos lenne. De ettől még lehet finom. :-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu