Ratatouille, a francia lecsó...

Véletlenül talált rá a feleségem erre a receptre. Teljesen más témában keresgélt - ugyanis babát várunk -, mikor megakadt a szeme ezen az ételen. Már akkor elhatároztuk, hogy ki fogjuk próbálni, de akkor még igen csak drága volt az egyik fő összetevője, a padlizsán. Most, hogy már emberi pénztárcához mérik az árát, elmentünk a piacra az én drágámmal, és ketten közösen beszereztük a hozzávalókat, majd otthon, hogy ebben a nagy melegben ne kelljen a konyhában állnia, magamra vállaltam, hogy elkészítem ezt az eleséget. Jelentem alássan, el is készült a mű. De az igazat megvallva, kicsit többet vártam tőle. Finom, finom... nem mondom, hogy nem az, de valahogy nem az én ízvilágom, és ebben a feleségem is egyetértett velem. Szóval jó ez az étel, de nem lesz a kedvencünk. Aztán az is lehet - lévén gyarló ember vagyok én is -, hogy én rontottam el valamit, bár nem igazán tudnám elképzelni, mit lehetne elrontani rajta. Na de mivel ízlések és pofonok között óriási a különbség, így azért még
Véletlenül talált rá a feleségem erre a receptre. Teljesen más témában keresgélt - ugyanis babát várunk -, mikor megakadt a szeme ezen az ételen. Már akkor elhatároztuk, hogy ki fogjuk próbálni, de akkor még igen csak drága volt az egyik fő összetevője, a padlizsán. Most, hogy már emberi pénztárcához mérik az árát, elmentünk a piacra az én drágámmal, és ketten közösen beszereztük a hozzávalókat, majd otthon, hogy ebben a nagy melegben ne kelljen a konyhában állnia, magamra vállaltam, hogy elkészítem ezt az eleséget.



Jelentem alássan, el is készült a mű. De az igazat megvallva, kicsit többet vártam tőle. Finom, finom... nem mondom, hogy nem az, de valahogy nem az én ízvilágom, és ebben a feleségem is egyetértett velem. Szóval jó ez az étel, de nem lesz a kedvencünk. Aztán az is lehet - lévén gyarló ember vagyok én is -, hogy én rontottam el valamit, bár nem igazán tudnám elképzelni, mit lehetne elrontani rajta. Na de mivel ízlések és pofonok között óriási a különbség, így azért mégis csak megosztom a receptet a publikummal...

Hozzávalók a francia lecsóhoz:
- 2 közepes padlizsán
- 4 kisebb (salátának való) cukkini
- 2 kaliforniai paprika, vagy 4 db TV paprika
- 4 nagyobb paradicsom
- 1 közepes vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál borecet
- 1 teáskanál cukor
- olívaolaj
- bazsalikom
- konyhasó

Ratatouille, azaz a francia lecsó elkészítése:
A padlizsánt és a cukkinit vágjuk egy-másfél centis kockákra, vagy kisebb csíkokra, esetleg szeletekre. A darabolás csak fantázia és egyéni ízlés kérdése, én kockákra vágtam. A paprikát vágjuk vékony karikákra, a hagymát apró kockákra. A paradicsomot nyolc gerezdre, majd a gerezdeket keresztben elvágva daraboltam fel. Az eredeti recept szerint a magokat a leveses részével kivették belőle, én ezen finom és értékes részét nem akartam veszni hagyni, így hát ez is belekerült.

Egy nagyobb serpenyőben (ami lefedhető) két kanál olívaolajon süssük szép barnára a padlizsán kockákat. Amint megvan, szedjük ki egy tálba, és végezzük el ugyanezt a cukkini, majd a paprika darabokkal is. Elvileg minden újabb adag zöldség kívánni fog legalább egy újabb kanál olívaolajat. Ha megvagyunk, akkor a serpenyőben maradt olajban dinszteljük meg a hagymát, majd ha kész, adjuk hozzá fokhagymanyomó segítségével a fokhagymát is. Aki szereti a sült fokhagyma ízét, az kisebb szeletekben is beleteheti. Nálunk a feleségem nem szereti, így én fokhagymanyomóval adtam hozzá. A fokhagymával is süssük még egy kicsit, majd ha kész, vegyük le a tűről, adjuk hozzá a paradicsomot, egy kanál borecetet. tegyük bele a sült zöldségeket, és alaposan keverjük el. Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük a bazsalikommal ízlés szerint, majd ha az íz megfelelő, akkor néhány perc alatt fedő alatt főzzük össze az egészet.

Az eredeti recept szerint bagettel, vagy grillezett húsokkal a legjobb. nekem szimplán két szelet kenyérrel is megtette. Mindenkinek jó étvágyat a francia lecsóhoz. :-)

Az eredeti recept megtekinthető itt: Zsuzsi főz: Variációk lecsóra

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

  1. Sziasztok,
    egyszer kaptam egy üveg télire eltett ratatouille-t,isteni volt, de nem tudom megkérdezni a receptjét. Szerintem olyasmi módszerrel készülhetett, mint a Ti szuper natúr lecsótok. Van tippetek arra, hogy ahhoz a recepthez, hogyan tegyem hozzá a padlizsánt, cukkinit? Egyszerűen főzzem meg azokat is a paradicsomban? Esetleg próbáltátok már? Köszi, Krisztina.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Szerintem azt nem tudod zsiradék nélkül eltenni, mert ugye itt dinsztelni kell az összes zöldséget. Mi még nem próbáltuk télire eltenni, de esetleg alternatíva lehet, hogy a zöldségeket dinsztelés helyett sütőpapíron sütőben sütjük meg, majd összefőzzük a paradicsommal és a paprikával a hagyományos lecsóhoz hasonlóan. De mivel nem próbáltuk, ez csak egy tipp... :-)

      Törlés
    2. Köszi, kipróbálom.

      Törlés

Megjegyzés küldése

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu