Parasztbarackos gyümölcsleves...

Még tavaly nyáron találtam Budapest XI. kerületének az egyik belső udvaros bérházának kertjében három gyönyörű parasztbarack fát. A gyümölcseit megkóstolva újraértelmeződött számomra az őszibarack, ugyanis ezek a szép, kis méretű gyümölcsök majdnem ugyanúgy néznek ki, mint az őszibarack (szeplősebbek) , ugyanakkor beleharapva rögtön érezhető a különbség, mert bár kissé savanykás, kissé kesernyés, mégis ugyanakkor édes és zamatos, ropogós és lédús. Akkor szedtem belőle egy szép nagy adagot, aminek egyik feléből fűszeres  parasztbarackbefőtt lett, a másik fele pedig további feldolgozásig kimagozva bekerült a fagyasztószekrénybe, amiről aztán szépen lassan meg is feledkeztünk. Most azonban, hogy itt van megint a friss gyümölcsük szezonja, és elkezdtük (első körben az eperrel) feltölteni velük a fagyasztószekrényt télire, előkerült a tavalyi parasztbarack. Mivel a feleségem éppen gyümölcslevest készült főzni, az az ötletünk támadt, hogy ez a barack lesz az alapja, és mivel amúgy i
Még tavaly nyáron találtam Budapest XI. kerületének az egyik belső udvaros bérházának kertjében három gyönyörű parasztbarack fát. A gyümölcseit megkóstolva újraértelmeződött számomra az őszibarack, ugyanis ezek a szép, kis méretű gyümölcsök majdnem ugyanúgy néznek ki, mint az őszibarack (szeplősebbek), ugyanakkor beleharapva rögtön érezhető a különbség, mert bár kissé savanykás, kissé kesernyés, mégis ugyanakkor édes és zamatos, ropogós és lédús. Akkor szedtem belőle egy szép nagy adagot, aminek egyik feléből fűszeres parasztbarackbefőtt lett, a másik fele pedig további feldolgozásig kimagozva bekerült a fagyasztószekrénybe, amiről aztán szépen lassan meg is feledkeztünk.


Most azonban, hogy itt van megint a friss gyümölcsük szezonja, és elkezdtük (első körben az eperrel) feltölteni velük a fagyasztószekrényt télire, előkerült a tavalyi parasztbarack. Mivel a feleségem éppen gyümölcslevest készült főzni, az az ötletünk támadt, hogy ez a barack lesz az alapja, és mivel amúgy is van egy kesernyés-savanykás felhang az ízében, meggyel és cseresznyével fogjuk párosítani. Hogy fogyjon a tavalyi befőtt maradéka, egy üveg meggybefőtt és egy üveg cseresznyebefőtt került a levesbe az egy kilónyi barack mellé. Az eredmény egy nagyon, nagyon finom gyümölcsleves lett...

Hozzávalók a parasztbarackos gyümölcsleveshez:
- 1 üveg meggybefőtt (720 ml)
- 1 üveg cseresznyebefőtt (720 ml)
- 1 kg parasztbarack
- 1 liter víz
- 4 evőkanál kristálycukor
- pár darab szegfűszeg (ízlés szerint)
- 1 csapott mokkáskanál őrölt fahéj (vagy néhány darabka egész)
- 2 dl tej
- 1 csomag vaníliapuding por

Parasztbarackos gyümölcsleves elkészítése:
A befőtteket öntsük bele levükkel együtt egy lábasba (ha friss gyümölcsből szeretnénk készíteni, akkor több víz és több cukor is fog hozzá kelleni, de természetesen friss gyümölcsökkel is finom lesz), és adjuk hozzá a parasztbarackot is. Öntsük fel vízzel, tegyük bele a fűszereket, és forrásig melegítsük, de tovább főzni nem szükséges. Ha felfőtt, akkor a tejben keverjük el a pudingport, majd öntsük a leveshez folyamatos kevergetés mellett (ha valaki nem szereti a pudingos gyümölcslevest, az természetesen a hagyományos módon is behabarhatja). Forraljuk össze még egyszer az egészet, majd legvégül adjuk hozzá a kristálycukrot is. A cukor mennyisége erősen függhet attól, kinek milyen édes a befőttje, így ezt mindenképpen egyénileg kell kitapasztalni.

Ha készen vagyunk, zárjuk el alatta lángot, hagyjuk kihűlni, és tegyük a hűtőbe. Hogy az ízek kellően összeérjenek, nem árt ha legalább 5-6 órát tölt a hűtőben. Az én drágám délután főzte meg, és másnap ebédre ettünk belőle először. Akkor már igazán finom volt. :-)

Mindenkinek jó étvágyat kívánunk a parasztbarackos gyümölcsleveshez...

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu