2015. július 1., szerda

Meggyszörp télire tartósítószer nélkül – házi meggyszörp

A minap itt jártak a feleségem szülei, és hoztak nekünk egy szép adag meggyet (közel 16 kg), amelynek egyik részéből a jelen poszt alanyát képező házi meggyszörp lett, másik részéből pedig oda van téve tíz liter meggybor (recept is lesz, ha elkészül). Az idei nyár a házi szörpkészítés jegyében telik nálunk, ugyanis gyermekünk elérte azt a kort, hogy imádja a szörpöket - persze mi sem vetjük meg a jóféle házi szörpöt -, és ha már el tudjuk készíteni mi magunk, akkor miért itatnánk a nagyipari, színezékekkel és mesterséges adalékanyagokkal teletömött vackokkal?



A dolog érdekessége, hogy bár valamikor nagyon régen gyerekkoromban ittam már házi meggyszörpöt, nem nagyon emlékeztem már rá. Boltit persze mi is ittunk néha, és azt a bizonyos "M" betűs szénsavas meggyízű üdítőitalt még többet, mert szeretjük. De higgyétek el, közel nem hozza azt az igazi, intenzív meggy ízt egyik sem, mint egy jó pohár házi meggyszörpből készült frissítő. A lényeg, hogy szódával, vagy buborékos ásványvízzel igyuk. Valahogy buborékmentes vízzel nem ugyanaz...

Hozzávalók a házi meggyszörphöz:
- 5.5 kg meggy
- 3 kg kristálycukor
- 2 l csapvíz
- 10 mokkáskanál citromsav

Meggyszörp elkészítése tartósítószer nélkül:
Az egészet azzal kell kezdeni, hogy alaposan átmossuk a meggyet, eltávolítjuk belőle az esetleg benne maradt szárdarabkákat. Amikor ez megvan, előszedjük a szörpnek szánt üvegeket, és a tartósítószermentes befőzésnél megszokott módon járunk el: alaposan kimossuk az üvegeket mosogatószeres forró vízben, majd átöblögetjük őket, és fejjel lefelé fordítva lecsepegtetjük. Ugyanígy járunk el a kupakokkal is.

Amíg az üvegek csepegnek, vegyünk elő egy lábast, vagy fazekat, amiben szeretnénk a szörpöt főzni. Dobáljuk bele az előzőleg kimagozott meggyet, öntsük nyakon az említett mennyiségű vízzel, majd alaposan törjük össze a meggyet. Ennek legegyszerűbb módja, ha belenyúlunk, és a markunkkal szétnyomjuk a meggyeket a lé alatt. Ahogy egyre több meggyszem roncsolódik szét, úgy alakul a meggylé színe is. Ne ijedjünk meg, hogy megfogja a kezünk, egy alapos kézmosással lejön. És itt jön a kérdésre a válasz: minek a meggyszörpbe víz? Nem lehet anélkül, natúr meggyszörpöt készíteni? De lehetne, de egyrészt szerintem úgy túl tömény lenne az íze, másrészt akkor ahogy nyomjuk szét a meggyet, könnyen előfordulhatna, hogy szétfröcsög, és ha a ruhánkat fogja meg, abból nem biztos, hogy kijön.

Ezt követően jöhet a szörp főzése. Igen, főzzük a szörpöt. Mi mindig főzzük a szörpöt. Hogy miért, arról a  Tények és tévhitek a szörpkészítéssel kapcsolatban... című cikkünkben írtunk bővebben. Szóval, tegyük oda a tűzre a lábast, és lassan melegítsük fel. Még nem kell forralni, csak forrás közeli állapotba hozni, hogy a meleg hatására a szétroncsolt meggyszemekből minél több íz- és illatanyag kioldódjon. Kevergessük így folyamatosan, majd amikor már majdnem forr, szűrjük le egy kis lyukú szűrőn. A visszamaradt gyümölcshús nem sok mindenre jó, de ha még aznap készülünk meggylekvárt is eltenni, akkor éppen abba belefőzhetjük, de egyébként mehet a szemétbe, ha alaposan kinyomkodtuk belőle a lét.



Ha mindent jól csináltunk, akkor az 5.5 kg meggyből és a 2 liter vízből lett legalább 4 liter gyönyörű szép sötétvörös meggylevünk. Hogy a színe a későbbiekben is ilyen csodás maradjon, adni kell hozzá egy kis citromsavat. Ekkor mennyiséghez kell legalább 10 mokkáskanállal, de mivel a citromsav teljesen természetes és veszélytelen anyag, akár többet is adhatunk hozzá, ha savanyúbb szörpöt szeretnénk. Ezt alaposan keverjük el benne, és szinte azonnal látni fogjuk, ahogy felélénkíti az amúgy is gyönyörű színét a meggylének. Ha jól elkevertük, akkor jöhet a cukor. Borítsuk bele, majd tegyük vissza a tűzre, és folyamatos kevergetés mellett forraljuk fel. Forrástól számítva még legalább 15-20 percig főzzük (a tetején képződő habot folyamatosan szedjük le). Itt érdemes arra figyelni, hogy a 3 kg cukor jelentős térfogat növekedést fog okozni. Mi éppen ezért egy 9 literes fazékban főztük. Az elején még olyan nagynak látszott ez az edény ahhoz a relatíve kevéske meggyhez, de a végére szépen felszaporodott...



Ezt követően palackozhatjuk (nekünk 5 db 0.5 literes, és 5 db 0.7 literes szörpös üveg telt meg): forrón töltsük az üvegekbe a szörpöt, majd azonnal zárjuk rá alaposan a kupakot, és száraz dunsztba hagyjuk kihűlni. Így főzve minden tartósítószertől mentesen egészen biztosan eláll legalább egy évig, de akár tovább is. Nálunk azonban biztosan nem kell addig állnia, mert már most megittunk egy üveggel, pedig alig csak pár napja főztük a magunk házi meggyszörpjét...

Mindenkinek kellemes meggyszörp főzést kívánunk! :-)

20 megjegyzés :

  1. Eperszorpot is lehetne ugyanigy kesziteni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Természetesen. De mivel az eper édesebb, kevesebb cukor kell hozzá, viszont ugyanezen ok miatt egy kicsivel több citromsav. De igen, lehet eltenni eperből is nagyjából ugyanígy :-)

      Törlés
    2. Koszonom valaszod es a kedves tanacsod! Nagyon jok es eredetiek vagytok! Gratulalok!!!!

      Törlés
  2. Köszönöm szépen a részletes receptet, még ma elkészítem!
    Szép napt kívánok!
    Emőke

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! Igazán nincs mit köszönni! :-) Majd számolj be a fejleményekről! :-)

      Törlés
    2. Elkészültem❤️ Már csak a cimkézés maradt hátra. Holnap mutatom a blogomon a végeredményt:-)
      Szép hétvégét kívánok!
      Emőke

      Törlés
  3. A szörp nagyon nagyon ízletes, fellelhető benne a gyümölcs intenzív íze ♥ A citromsav gyönyörű színűvé varázsolta az egyébként is szép színű levet. Köszönöm a részletes készítési útmutatót!
    Ha szeretnétek megnézni, hogy" mit műveltem":-)), a szörpre vonatkozó bejegyzést itt olvashatjátok:
    http://rozsaporta.blogspot.hu/2016/06/szereti-tik-meggyet.html
    Szép hétvégét kívánok!
    Emőke

    VálaszTörlés
  4. Ma elkeszult a szorp, az egyik fele szarazdunsztban pihen, a masik fele pedig varja sorsat,m az itt leirt mennisegbol nekem 10 liter szorpom lett es nem voktam felkeszulve ra 😁 ha holnap ujra felforralom es ugy palackozom nem lehet neki baja?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, az jó sok lett. De hát ez megeshet. A meggyek sem egyformák, nem mindegyiknek egyforma a lé/rost aránya. A tiéd ezek szerint lédúsabb fajta. :-) Semmi baja nem lesz, ha másnap újra felforralod, és hagyod 1-2 percig forrni. És hidd el, elfogy a 10 liter is majd, mert nagyon finom szódával...

      Törlés
  5. Tegnap estére készen lett!!! Nagyon nagyon finom!!! KÖszönöm szépen a receptet! :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Krisztina! Igazán örülök, hogy ennyire nagy sikere lett a receptünknek. :-)

      Törlés
  6. Nagyon "elszúrtam" a meggyszörpömet, tartósítószer nélkül, két napos állás után megforrt! citromsav és víz van benne, mit tudok vele még kezdeni?...szörp már biztosan nem lesz belőle! menteném, ami menthető!valakinek valami tippje?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy nem sikerült. Nekünk tökéletes lett tartósítószer nélkül is, az utolsó üveget idén tavasszal bontottuk fel. A tartósítószermentes eltevésnél kritikus a kellő idejű és hőmérsékletű hőkezelés, és a makulátlan tisztaság. Minden eszközt, edényt, üveget alaposan el kell mosni használat előtt, és nem szabad eltörölgetni, hagyni kell magától megszáradni. A gyümölcsöt is alaposan meg kell tisztítani, át kell válogatni, hogy csak egészséges szemek kerüljenek bele. De ha már megtörtént a baj:

      Meg kell kóstolni, hogy mennyire lett cefrés. Mivel ilyenkor alkoholos erjedés indul el benne, attól pezseg fel, tulajdonképpen a borkészítés kezdeti fázisa zajlik. Meg kell kóstolni, ha nem túl cefre ízű, akkor fel kell forralni (a szénsavas íz kifő belőle), és legalább 8-10 percig forrásban kell tartani, majd takarék lángot hagyni a lábas alatt, miközben újra tisztára mosott üvegekbe töltjük. Ezt követően mehet a száraz dunsztba. Ha azonban nagyon cefrés lenne az íze, akkor már csak meggybort lehet belőle készíteni mondjuk az alábbi recept alapján: http://www.eztfaldfel.hu/2015/07/meggybor-keszitese-hazilag-hazi-meggybor.html

      Remélem, tudtam segíteni. :-)

      Törlés
  7. Sziasztok.Ez a cikk most nagyon aktuális. Köszönöm nektek.Viszont az lenne a kérdésem,hogy ha édesítőszerre váltanom le a cukrot,kb.mennyi kellhet? Vagy ha mondjuk ízlés szerint cukrozom?Elrontaná a szörpöt? 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andi! Nem tudom neked megmondani, hogy mennyi édesítőszerrel mennyi cukrot lehet pótolni, mert ez édesítőszerenként változó. Az adott édesítőszer csomagolásán nagy valószínűséggel fel van tüntetve, hogy hogyan viszonyul arányaiban a cukorhoz. Cukrozni cukrozhatod ízlés szerint, de arra ügyelj, hogyha kevesebb cukrot teszel bele, nem lesz édes a végtermék. Ezt ugyanis később vízzel fogod hígítani, így egy pohár üdítőben így is alig lesz némi cukor, hát még ha eleve kevesebbet teszel a készülő sziruphoz...

      Törlés
  8. Kedves Zsolt!
    Mai napon meggyszedés alkalmából kerestem szörp receptet és ez a recept nyerte el tetszésemet melyet most már készítek (főzöm is). Eddig csak fenyőszörpöt készítettem igaz, évek óta készítem azt, még anyukámtól tanultam. Köszönöm a receptet és örömmel látom, hogy nagyon sok jó recept van feltéve. Üdv. Viola

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Viola!
      Köszönjük szépen az elismerő szavakat. Remélem, elégedett leszel a meggyszörppel. :-)

      Törlés
  9. Az lenne a kérdèsem szölôcukorral ki lehet e váltani a sima cukrot.köszi .üdv Zsolesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bernadett! Természetesen szőlőcukorral is elkészítheted a receptet, de arra azért gondolj előtte, hogy a szőlőcukor rendelkezik saját ízzel, ami nem biztos hogy pozitív irányba fogja befolyásolni a meggyszörp ízét. Én akkor már inkább gyümölcscukorral (fruktóz) helyettesíteném, mert annak nincs saját íze. :-)

      Törlés

Google+ Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...