A dolog érdekessége, hogy bár valamikor nagyon régen gyerekkoromban ittam már házi meggyszörpöt, nem nagyon emlékeztem már rá. Boltit persze mi is ittunk néha, és azt a bizonyos "M" betűs szénsavas meggyízű üdítőitalt még többet, mert szeretjük. De higgyétek el, közel nem hozza azt az igazi, intenzív meggy ízt egyik sem, mint egy jó pohár házi meggyszörpből készült frissítő. A lényeg, hogy szódával, vagy buborékos ásványvízzel igyuk. Valahogy buborékmentes vízzel nem ugyanaz...
Hozzávalók a házi meggyszörphöz:
- 5.5 kg meggy
- 3 kg kristálycukor
- 2 l csapvíz
- 10 mokkáskanál citromsav
Meggyszörp elkészítése tartósítószer nélkül:
Amíg az üvegek csepegnek, vegyünk elő egy lábast, vagy fazekat, amiben szeretnénk a szörpöt főzni. Dobáljuk bele az előzőleg kimagozott meggyet, öntsük nyakon az említett mennyiségű vízzel, majd alaposan törjük össze a meggyet. Ennek legegyszerűbb módja, ha belenyúlunk, és a markunkkal szétnyomjuk a meggyeket a lé alatt. Ahogy egyre több meggyszem roncsolódik szét, úgy alakul a meggylé színe is. Ne ijedjünk meg, hogy megfogja a kezünk, egy alapos kézmosással lejön. És itt jön a kérdésre a válasz: minek a meggyszörpbe víz? Nem lehet anélkül, natúr meggyszörpöt készíteni? De lehetne, de egyrészt szerintem úgy túl tömény lenne az íze, másrészt akkor ahogy nyomjuk szét a meggyet, könnyen előfordulhatna, hogy szétfröcsög, és ha a ruhánkat fogja meg, abból nem biztos, hogy kijön.
Ezt követően jöhet a szörp főzése. Igen, főzzük a szörpöt. Mi mindig főzzük a szörpöt. Hogy miért, arról a Tények és tévhitek a szörpkészítéssel kapcsolatban... című cikkünkben írtunk bővebben. Szóval, tegyük oda a tűzre a lábast, és lassan melegítsük fel. Még nem kell forralni, csak forrás közeli állapotba hozni, hogy a meleg hatására a szétroncsolt meggyszemekből minél több íz- és illatanyag kioldódjon. Kevergessük így folyamatosan, majd amikor már majdnem forr, szűrjük le egy kis lyukú szűrőn. A visszamaradt gyümölcshús nem sok mindenre jó, de ha még aznap készülünk meggylekvárt is eltenni, akkor éppen abba belefőzhetjük, de egyébként mehet a szemétbe, ha alaposan kinyomkodtuk belőle a lét.
Ha mindent jól csináltunk, akkor az 5.5 kg meggyből és a 2 liter vízből lett legalább 4 liter gyönyörű szép sötétvörös meggylevünk. Hogy a színe a későbbiekben is ilyen csodás maradjon, adni kell hozzá egy kis citromsavat. Ekkor mennyiséghez kell legalább 10 mokkáskanállal, de mivel a citromsav teljesen természetes és veszélytelen anyag, akár többet is adhatunk hozzá, ha savanyúbb szörpöt szeretnénk. Ezt alaposan keverjük el benne, és szinte azonnal látni fogjuk, ahogy felélénkíti az amúgy is gyönyörű színét a meggylének. Ha jól elkevertük, akkor jöhet a cukor. Borítsuk bele, majd tegyük vissza a tűzre, és folyamatos kevergetés mellett forraljuk fel. Forrástól számítva még legalább 15-20 percig főzzük (a tetején képződő habot folyamatosan szedjük le). Itt érdemes arra figyelni, hogy a 3 kg cukor jelentős térfogat növekedést fog okozni. Mi éppen ezért egy 9 literes fazékban főztük. Az elején még olyan nagynak látszott ez az edény ahhoz a relatíve kevéske meggyhez, de a végére szépen felszaporodott...
Ezt követően palackozhatjuk (nekünk 5 db 0.5 literes, és 5 db 0.7 literes szörpös üveg telt meg): forrón töltsük az üvegekbe a szörpöt, majd azonnal zárjuk rá alaposan a kupakot, és száraz dunsztba hagyjuk kihűlni. Így főzve minden tartósítószertől mentesen egészen biztosan eláll legalább egy évig, de akár tovább is. Nálunk azonban biztosan nem kell addig állnia, mert már most megittunk egy üveggel, pedig alig csak pár napja főztük a magunk házi meggyszörpjét...
Mindenkinek kellemes meggyszörp főzést kívánunk! :-)
Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊
Eperszorpot is lehetne ugyanigy kesziteni?
VálaszTörlésSzia! Természetesen. De mivel az eper édesebb, kevesebb cukor kell hozzá, viszont ugyanezen ok miatt egy kicsivel több citromsav. De igen, lehet eltenni eperből is nagyjából ugyanígy :-)
TörlésKoszonom valaszod es a kedves tanacsod! Nagyon jok es eredetiek vagytok! Gratulalok!!!!
TörlésKöszönjük a receptet! Gyors és nem úszik a konyha! Megjegyzések: 1. Nem szükséges kimagozni.2.A habot nem kell leszedni, 15-20 perces főzésnél amúgy is eltűnik.3.Az üvegeket célszerű mosogatógépben a leggyorsabb programon fertőtleníteni, de a tetőket ki kell főzni.4.Annyi víz kell az előfőzéshez, hogy a gyümölcs szintje alatt legyen néhány ujjnyival.5. A maradékot nem kell kidobni, mehet egyenesen a vegyes gyümölcs cefrébe! Jó meggyszörp főzést kívánok mindenkinek!
TörlésNéhány apró kiegészítéssel élnék. 1.) bár a 21. században élünk, de nem mindenkinek van mosogatógépe. 2.) nem kell kifőzni a tetőket kifőzni, mivel a forrón eltett szörp fertőtleníti. 3.) felesleges a mosogatógéppel áramot "égetni", mikor a mosogatószeres mosás bőven elegendő a befőtes és szörpös üvegeknek. ha nem így lenne, akkor 100 éve dédanyáink nem is tudtak volna még befőzni. :) A cukorhabot mi mindig leszedjük, bár valóban nem muszáj. 4.) nem mindenki főz pálinkát, és így cefrét sem mindenki készít. De köszönjük a tippeket. :)
TörlésTegnap este kipróbáltam ezt a receptet és bevált. A gyerekeim sajnos nem szeretik a rostos szörpöt, ha valami úszkál a pohárban, de ez a szempont is rendben volt:) Én leszedtem a habot, ma reggel joghurttal kiváló volt.
TörlésKöszönöm szépen a részletes receptet, még ma elkészítem!
VálaszTörlésSzép napt kívánok!
Emőke
Szervusz! Igazán nincs mit köszönni! :-) Majd számolj be a fejleményekről! :-)
TörlésElkészültem❤️ Már csak a cimkézés maradt hátra. Holnap mutatom a blogomon a végeredményt:-)
TörlésSzép hétvégét kívánok!
Emőke
A szörp nagyon nagyon ízletes, fellelhető benne a gyümölcs intenzív íze ♥ A citromsav gyönyörű színűvé varázsolta az egyébként is szép színű levet. Köszönöm a részletes készítési útmutatót!
VálaszTörlésHa szeretnétek megnézni, hogy" mit műveltem":-)), a szörpre vonatkozó bejegyzést itt olvashatjátok:
http://rozsaporta.blogspot.hu/2016/06/szereti-tik-meggyet.html
Szép hétvégét kívánok!
Emőke
Gratulálok hozzá! :-)
TörlésMa elkeszult a szorp, az egyik fele szarazdunsztban pihen, a masik fele pedig varja sorsat,m az itt leirt mennisegbol nekem 10 liter szorpom lett es nem voktam felkeszulve ra 😁 ha holnap ujra felforralom es ugy palackozom nem lehet neki baja?
VálaszTörlésHú, az jó sok lett. De hát ez megeshet. A meggyek sem egyformák, nem mindegyiknek egyforma a lé/rost aránya. A tiéd ezek szerint lédúsabb fajta. :-) Semmi baja nem lesz, ha másnap újra felforralod, és hagyod 1-2 percig forrni. És hidd el, elfogy a 10 liter is majd, mert nagyon finom szódával...
TörlésTegnap estére készen lett!!! Nagyon nagyon finom!!! KÖszönöm szépen a receptet! :) :)
VálaszTörlésKedves Krisztina! Igazán örülök, hogy ennyire nagy sikere lett a receptünknek. :-)
TörlésNagyon "elszúrtam" a meggyszörpömet, tartósítószer nélkül, két napos állás után megforrt! citromsav és víz van benne, mit tudok vele még kezdeni?...szörp már biztosan nem lesz belőle! menteném, ami menthető!valakinek valami tippje?
VálaszTörlésSajnálom, hogy nem sikerült. Nekünk tökéletes lett tartósítószer nélkül is, az utolsó üveget idén tavasszal bontottuk fel. A tartósítószermentes eltevésnél kritikus a kellő idejű és hőmérsékletű hőkezelés, és a makulátlan tisztaság. Minden eszközt, edényt, üveget alaposan el kell mosni használat előtt, és nem szabad eltörölgetni, hagyni kell magától megszáradni. A gyümölcsöt is alaposan meg kell tisztítani, át kell válogatni, hogy csak egészséges szemek kerüljenek bele. De ha már megtörtént a baj:
TörlésMeg kell kóstolni, hogy mennyire lett cefrés. Mivel ilyenkor alkoholos erjedés indul el benne, attól pezseg fel, tulajdonképpen a borkészítés kezdeti fázisa zajlik. Meg kell kóstolni, ha nem túl cefre ízű, akkor fel kell forralni (a szénsavas íz kifő belőle), és legalább 8-10 percig forrásban kell tartani, majd takarék lángot hagyni a lábas alatt, miközben újra tisztára mosott üvegekbe töltjük. Ezt követően mehet a száraz dunsztba. Ha azonban nagyon cefrés lenne az íze, akkor már csak meggybort lehet belőle készíteni mondjuk az alábbi recept alapján: http://www.eztfaldfel.hu/2015/07/meggybor-keszitese-hazilag-hazi-meggybor.html
Remélem, tudtam segíteni. :-)
Sziasztok.Ez a cikk most nagyon aktuális. Köszönöm nektek.Viszont az lenne a kérdésem,hogy ha édesítőszerre váltanom le a cukrot,kb.mennyi kellhet? Vagy ha mondjuk ízlés szerint cukrozom?Elrontaná a szörpöt? 😊
VálaszTörlésKedves Andi! Nem tudom neked megmondani, hogy mennyi édesítőszerrel mennyi cukrot lehet pótolni, mert ez édesítőszerenként változó. Az adott édesítőszer csomagolásán nagy valószínűséggel fel van tüntetve, hogy hogyan viszonyul arányaiban a cukorhoz. Cukrozni cukrozhatod ízlés szerint, de arra ügyelj, hogyha kevesebb cukrot teszel bele, nem lesz édes a végtermék. Ezt ugyanis később vízzel fogod hígítani, így egy pohár üdítőben így is alig lesz némi cukor, hát még ha eleve kevesebbet teszel a készülő sziruphoz...
TörlésKedves Zsolt!
VálaszTörlésMai napon meggyszedés alkalmából kerestem szörp receptet és ez a recept nyerte el tetszésemet melyet most már készítek (főzöm is). Eddig csak fenyőszörpöt készítettem igaz, évek óta készítem azt, még anyukámtól tanultam. Köszönöm a receptet és örömmel látom, hogy nagyon sok jó recept van feltéve. Üdv. Viola
Kedves Viola!
TörlésKöszönjük szépen az elismerő szavakat. Remélem, elégedett leszel a meggyszörppel. :-)
Megkerlek a fenyoszirup receptjet leadod .Köszönöm szépen.
TörlésAz lenne a kérdèsem szölôcukorral ki lehet e váltani a sima cukrot.köszi .üdv Zsolesz.
VálaszTörlésKedves Bernadett! Természetesen szőlőcukorral is elkészítheted a receptet, de arra azért gondolj előtte, hogy a szőlőcukor rendelkezik saját ízzel, ami nem biztos hogy pozitív irányba fogja befolyásolni a meggyszörp ízét. Én akkor már inkább gyümölcscukorral (fruktóz) helyettesíteném, mert annak nincs saját íze. :-)
Törlésa gyümülcsöt turmikszolva lehet-e natúr ivólevet készíteni
VálaszTörlésbefőzőautomatán ??
Kedves Andor! A natúr ivóleveket nagyon nehéz befőzni otthoni körülmények között. Az ipari hőkezelés általában 200 fok környékén történik, és így tartósítószer és cukor nélkül is eltehető. De otthoni körülmények között ez véleményem szerint nem fog menni, a befőzésen kívül még valamilyen tartósítási módszer (vagy cukor, vagy tartósítószer) kelleni fog...
TörlésKedves Zsolt!
VálaszTörlésAz 5,5kg meggy magos vagy mag nélküli mennyiség? Köszönöm a választ!
Kedves Petra! Mindig úgy adjuk meg a mennyiségeket, ahogy beszerezhető az alapanyag. Mi maggal mértük, úgy ahogy az a kosárban megérkezett hozzánk. :)
TörlésKedves Zsolt! Annak van bármiféle jelentőssége, hogy a cukrot a zúzalékba (magos) vagy a leszűrt léhez adjuk hozzá?
VálaszTörlésKedves Klára! Elviekben nincs, de azért nem érdemes a zúzalékba tenni, mert amikor leszűröd és a magokat kiveszed, rengeteg cukrot is ki fogsz dobni, amit magába szív a zúzalék. Ráadásul tiszta ragacs lesz tőle minden. Ezért én azt javaslom, hogy a cukrot a már megtisztított, leszűrt lébe tedd.
TörlésMost tettem fel a tűzhelyre egy nagy fazek meggyet. Már most tűkön ülök hogy milyen lesz.
VálaszTörlésA korábbi évek tapasztalata alapján én nem tettem hozzá vizet, majd a pohárban megy hozzá, elég lédús meggyem van anélkül is (Érdi bőtermő).
A nyomkodás egy másik receptből elcsent módszerrel krumplinyomóval történik. Pár órát állt már a magozott meggyem, kezdő léadag van alatta.
Eddig sosem főztem a meggyem csak a levét fordultam, kíváncsian várom az eredményt.
Ui. Nálam a maradék is megy befőttes üvegbe egy forralás után. Télen bedobálós sutibe isteni.
Kedves Zsolt! Köszönjük a receptet, már nem először készítem a leírás alapján, és mindig tökéletes lesz! Nincs az a mennyiség ami el ne fogyna nálunk hamar. A nyár végére már nem nagyon marad belőle. Két éve mégis sikerült egy üveggel megőriznem a karácsonyi ünnepekre, így biztosan állíthatom, hogy eláll(na) télire is (ha nem fogyna el addig).
VálaszTörlésJónapot kivánok!Én csak ajánlani tudom ezt a meggy szörp készítést,mindig így teszem el,és holnap is fogok,köszönöm ezt a szuper receptet!
VálaszTörlésKedves Zsolti! Én tavaly csináltam meg először a recepted alapját , igaz jóval kevesebb mennyiségű szörp sikerült, de az isteni lett. Egy hónap alatt elfogyott. Most újra neki állok,mert a párom tűkön ül az új adagért. Még a magozást is bevállalta 😉 Köszönöm szépen!!!
VálaszTörlés