Citromos sárgadinnyelekvár mentával és levendulával...

A most következő tartósítószermentes levendulás-mentás-citromos sárgadinnyelekvár egy különlegesség lesz. Csak próbálkoztam az ízek összekombinálásával, és meglepően pikáns, de nagyon finom végeredményt kaptam. Már kezdem sajnálni, hogy csak ennyi dinnyéből készítettem, mert ebből az adagból sajnos csak két üvegre futotta, de nem kizárt, hogy majd nekiállok valamikor még egy adagnak. :-) A történet abból indult ki, hogy imádom a sárgadinnyét és a mentát is. Valamelyik nap, mikor sárgadinnyét majszolgattam, letéptem egy mentalevelet és bekaptam a dinnyedarab mellé. Az íz igen kellemes volt, így már akkor elhatároztam, hogy ezt nem hagyom ennyiben, folytatni fogom a kísérletezést... ez a mai napon teljesedett ki, és ez a lekvár lett a végeredménye. Végül a mentán kívül még került hozzá citrom és levendula is. A fél citrom levét először csak azért adtam hozzá, hogy a sárgadinnye megőrizze majd szép színét, de mikor megkóstoltam, tudtam, hogy most valamibe belenyúltam... ekkor csavar
A most következő tartósítószermentes levendulás-mentás-citromos sárgadinnyelekvár egy különlegesség lesz. Csak próbálkoztam az ízek összekombinálásával, és meglepően pikáns, de nagyon finom végeredményt kaptam. Már kezdem sajnálni, hogy csak ennyi dinnyéből készítettem, mert ebből az adagból sajnos csak két üvegre futotta, de nem kizárt, hogy majd nekiállok valamikor még egy adagnak. :-) A történet abból indult ki, hogy imádom a sárgadinnyét és a mentát is. Valamelyik nap, mikor sárgadinnyét majszolgattam, letéptem egy mentalevelet és bekaptam a dinnyedarab mellé. Az íz igen kellemes volt, így már akkor elhatároztam, hogy ezt nem hagyom ennyiben, folytatni fogom a kísérletezést... ez a mai napon teljesedett ki, és ez a lekvár lett a végeredménye. Végül a mentán kívül még került hozzá citrom és levendula is. A fél citrom levét először csak azért adtam hozzá, hogy a sárgadinnye megőrizze majd szép színét, de mikor megkóstoltam, tudtam, hogy most valamibe belenyúltam... ekkor csavartam hozzá a citrom másik felének a levét is, és reszeltem bele a héját. A levendula... az csak úgy jött, de nagyon feldobta a végére. Mindenképpen ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki...

Hozzávalók:
- 2 kg sárgadinnye (bruttó súly, a zöldségesnél lemérve)
- 15 dkg kristálycukor
- 4 g vaníliás cukor vagy ennek megfelelő vanília
- 1 biocitrom leve és reszelt héja
- 1 csipet szárított levendulavirág vagy egy szál friss levendula virága
- 7-8 közepes mentalevél

Csak biocitrom héja alkalmas emberi fogyasztásra, mert a boltban kapható citrusfélék héját gomba- és baktériumölő szerekkel kezelik, amely eljárás következményeként a gyümölcs héja alkalmatlanná válik az emberi fogyasztásra. Ezért étkezési célra vagy a boltban kapható szárított reszelt tasakos citromhéjat használjuk, vagy megbízható forrásból származó biocitromot.

Előkészületek:
Két darab 315 ml-es befőttes üveget mossunk át alaposan mosogatószerrel, majd forró vízzel többször is öblítsük át. Ezt követően tegyük tiszta konyharuhára száradni. Nem törölgetjük el! A tetőkkel is járjunk el hasonlóan. Ügyeljünk a tisztasági szabályok betartására, mert ettől függ, hogy tartósítószer nélküli lekvárunk megromlik-e, vagy sem. Ha odafigyelünk, nem fog megromlani.

Elkészítés:
A sárgadinnyét vágjuk ketté, kaparjuk ki a belsejét. Hámozzuk le a héját a dinnye sárga húsáig, majd vágjuk akkora kockákra, hogy a robotgép elbírjon vele. Turmixgéppel pépesítsük. Ekkor rengeteg leve keletkezik, ezért finom lyukú szűrőn szűrjük le, mert kár lenne órákig tartó főzéssel az éterbe engedni annyi lét. A lét tegyük félre (én betettem a hűtőbe, vagy megiszom majd, vagy holnap készítek belőle talán valamit), a dinnyehúst mérjük le. Nekem 60 dkg lett, ehhez ment 4:1 arányban a cukor, így lett a listán a cukorból 15 dkg. Öntsük hozzá a cukrot, és a vaníliás cukrot a dinnyehúshoz és tegyük fel főni. Míg melegszik, csavarjuk bele a citrom levét, és reszeljük bele a héját is. A menta leveleket aprítsuk fel, és ha felforrt a lekvárnak való, adjuk hozzá a csipetnyi levendulavirággal együtt. Főzzük bő egy órát, hogy a sárgadinnye darabkák kellőképp átpuhuljanak. Nekem kellett hozzá az egy órányi főzés.

Ha megvagyunk, akkor még forrón szedjük üvegekbe, hogy minél kevesebb üres rész maradjon az üveg nyakánál. Csavarjuk rá a tetejét, majd tekerjük újságpapírba, és mehet a száraz dunsztba, hogy ott hűljön ki teljesen. Kellemes lekvárfőzést kívánok mindenkinek... :-)

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

  1. Jó ideje Provence-ban lakunk, úgyhogy minden alapanyag adott...
    A levendula szüret idején (itt augusztus elején volt) nézegettem mindenféle levendula receptet, és ez is megtetszett. :) Nagy-nagy köszönet érte! :)
    Most szántam rá magam, hogy elkészítsem. A nagy kérdés következik: Ha turmixgéppel leturmixolom, abból teljesen folyékony ital lesz... Most ha azt leszűröm, nem tudom, mennyi marad meg lekvárnak... :-?
    Na mindegy, majd meglátjuk! Majd megírom, hogy milyen lett a végeredmény!
    (Mert a 2000 olvasóból még senki nem írta meg...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz!

      Mindenképpen érdekelnének a tapasztalataid, mert min mondod, eddig még senki sem írta meg. Hogy ez azért van, mert nem készítették el, vagy mert csak nem jöttek vissza, azt nem tudom. De kíváncsian várjuk a véleményedet erről a nem éppen megszokott ízkombinációról. :-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu