Almás-vaníliakrémes piskóta

A most következő receptet a Príma Konyha receptes újságból vágta ki a feleségem még valamikor régen. Azóta többször is szemezett vele, hogy elkészítse-e, de valahogy mindig másra esett a választásunk. Ma ez másképpen történt. Ma úgy úgy döntött, ezt fogja elkészíteni, mert elég finomnak - és ami sokkal fontosabb - gyorsnak és egyszerűnek látszott. Az egyszerűség fontos volt, mert mára több dolgot is terveztünk a konyhában (zöldségleves, zöldséges spagetti ), ugyanakkor a picurka (egy hónapos fiúnk) nem nagyon hagy időt arra, hogy mi zavartalanul eltöltsünk a konyhában akár egy fél napot is. :-) Persze ez így van rendjén, ehhez kell alkalmazkodnunk, amit eddig egészen jól csinálunk, szerintem. Szóval, nekiállt az én drágám a sütésnek, míg én magamra vállaltam a főzést. De a végeredmény persze az lett, hogy hol én segítettem neki, hol ő nekem. De hát így szép az élet párban. :-) A almás-vaníliakrémes piskóta elkészült végül. Már nagy izgalommal vártuk az eredményt, hiszen ilyet most
A most következő receptet a Príma Konyha receptes újságból vágta ki a feleségem még valamikor régen. Azóta többször is szemezett vele, hogy elkészítse-e, de valahogy mindig másra esett a választásunk. Ma ez másképpen történt. Ma úgy úgy döntött, ezt fogja elkészíteni, mert elég finomnak - és ami sokkal fontosabb - gyorsnak és egyszerűnek látszott. Az egyszerűség fontos volt, mert mára több dolgot is terveztünk a konyhában (zöldségleves, zöldséges spagetti), ugyanakkor a picurka (egy hónapos fiúnk) nem nagyon hagy időt arra, hogy mi zavartalanul eltöltsünk a konyhában akár egy fél napot is. :-) Persze ez így van rendjén, ehhez kell alkalmazkodnunk, amit eddig egészen jól csinálunk, szerintem. Szóval, nekiállt az én drágám a sütésnek, míg én magamra vállaltam a főzést. De a végeredmény persze az lett, hogy hol én segítettem neki, hol ő nekem. De hát így szép az élet párban. :-) A almás-vaníliakrémes piskóta elkészült végül. Már nagy izgalommal vártuk az eredményt, hiszen ilyet most először készítettünk.

Vagy az elvárásaink voltak túl nagyok, vagy nem tudjuk mi van, de az almás-vaníliakrémes piskóta nem hozta azt az érzést, amit vártunk tőle. Furcsa volt a fahéjas alma a kakaóporral megszórt vaníliakrémmel. :-) Azt nem mondanám, hogy rossz, de mindenképpen egy érdekes gasztro élmény, ami egy próbálkozást megért...

Hozzávalók az almás vaníliakrémes piskóta tésztájához:
- 6 db tojás
- 14 dkg kristálycukor
- 14 dkg finomliszt
- késhegynyi szódabikarbóna
- 1 csipet konyhasó

Hozzávalók az almatöltelékhez:
- 4 db közepes nagyságú alma
- 1 csapott kávéskanál őrölt fahéj
- 1 evőkanál porcukor

Hozzávalók a vaníliakrémhez:
- 2 csomag főzős vaníliapuding
- 8 dl tej
- 6 evőkanál kristálycukor
- 2 mokkáskanál vaníliás cukor
- 10 dkg vaj, vagy sütőmargarin

Almás vaníliakrémes piskóta elkészítése:
A tojásokat törjük fel, válasszuk szét a fehérjét a sárgájától. A fehérjéket egy csipet konyhasóval verjük kemény habbá, majd ebbe szórjuk bele a kristálycukrot. Ezzel verjük tovább, aztán egyenként keverjük bele a tojássárgákat is. Ha ez megvan, a szódabikarbónás lisztet apránként keverjük bele fakanállal. A masszát szilikonos sütőpapírral bélelt (nagyjából 25 cm * 35 cm-es) tepsibe öntjük, és félre tesszük. Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, majd ízlés szerinti gerezdekre (mi egy almából nyolc gerezdet vágtunk) vágjuk. A fahéjat a porcukorral jól elkeverjük, és az almagerezdekkel összeforgatjuk. A fahéjas almákat szépen rásorakoztatjuk a piskótatészta tetejére, az sem baj, ha a szeletek egy kicsit takarják egymást. Ezt követően előmelegített sütőben 180-200 fokon 25 perc alatt készre sütjük. Végül a sütőből kivéve szellős helyen - hogy az almából a gőz szabadon távozhasson, különben ázott, ragacsos lesz a tészta - hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, kiszedjük a tepsiből, lefejtjük az aljáról a sütőpapírt. Tálcára tesszük úgy, hogy az almás fele legyen felfelé.



Megfőzzük a pudingot a tejből, a pudingporokból, és a kétféle cukorból. Hagyjuk hűlni, majd a szoba hőmérsékletű vajat vagy sütőmargarint beledaraboljuk, és végül robotgéppel az egészet jó habosra keverjük. Ezt a krémet egyenletesen az almás piskótára kenjük. Ha elkészültünk, letakarva hűtőszekrénybe tesszük. Tálalás előtt szeleteljük, és a tetejét kakaóporral szórjuk. Mindenkinek kellemes nassolgatást kívánunk... :-)

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

  1. Én kicsit másként készítem: A tepsit kivajazom, lisztezem , 4-5 db almát vékonyan felszeletelem és szétterítem a tepsi aljában. Fahéjas cukorral megszórom és ráöntöm a piskótát. Megsütöm. Ha kihűlt deszkára borítom, így az alma felül lesz. ( ami esetleg a tepsiben marad azt késsel felszedem és rákenem a többire ) Erre kenem a pudingos vaj krémet. A tetejére bőven csokit reszelek. Lehűtve nagyon finom.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu