Pizza készítése házilag - házi pizza

A pizza - bár nem egy magyar eredetű étel -, de mindenképpen az egyik legfinomabb, ami létezik. Mi legalábbis nagyon szeretjük az én drága feleségemmel, aki már jó ideje rendszeresen kedveskedik nekem a saját készítésű házi pizzáival (tavaly nyáron már írtunk egyszer a pizzáról, akkor éppen gyros-pizzát készített) . Én pedig - mérhetetlen hálám jeléül - mindig maradék nélkül fel is falom, miközben szorgosan dicsérgetem. :-) Igen, ez valóban így szokott zajlani, ugyanis valóban nagyon finom az én drágám pizzája. Pedig van összehasonlítási alap bőven, hiszen számtalanszor rendeltünk már házhoz pizzát, amikor  nem volt időnk - vagy épp kedvünk - magunk elkészíteni, de egyik silányabb a másiknál. Hol túl vékony és kemény a tészta, hol túl nyúlós, hol pedig ízetlen. A feltétről már nem is beszélve, mert abból az égvilágon mindent kispórolnak. Az éttermekben felszolgált pizzákkal szintén hasonlóak a tapasztalatok. A boltban kapható gyorsfagyasztott pizzának csúfolt förmedvényekről meg m
A pizza - bár nem egy magyar eredetű étel -, de mindenképpen az egyik legfinomabb, ami létezik. Mi legalábbis nagyon szeretjük az én drága feleségemmel, aki már jó ideje rendszeresen kedveskedik nekem a saját készítésű házi pizzáival (tavaly nyáron már írtunk egyszer a pizzáról, akkor éppen gyros-pizzát készített). Én pedig - mérhetetlen hálám jeléül - mindig maradék nélkül fel is falom, miközben szorgosan dicsérgetem. :-) Igen, ez valóban így szokott zajlani, ugyanis valóban nagyon finom az én drágám pizzája. Pedig van összehasonlítási alap bőven, hiszen számtalanszor rendeltünk már házhoz pizzát, amikor  nem volt időnk - vagy épp kedvünk - magunk elkészíteni, de egyik silányabb a másiknál. Hol túl vékony és kemény a tészta, hol túl nyúlós, hol pedig ízetlen. A feltétről már nem is beszélve, mert abból az égvilágon mindent kispórolnak. Az éttermekben felszolgált pizzákkal szintén hasonlóak a tapasztalatok. A boltban kapható gyorsfagyasztott pizzának csúfolt förmedvényekről meg már ne is beszéljünk, hiszen azokban van a legkevesebb anyag (gyártótól és márkától függetlenül). Tele vannak ételfestékkel, tartósítóval, ízfokozóval, és természetesen sok-sok sót és cukrot tartalmaznak... szóval, van összehasonlítási alap, és bizton állíthatom, megéri a fáradtság, hogy az ember otthon készítse el saját maga a pizzáját (a képen látható pizza feltétje: vörös bab, kukorica, szalonna, chili paprika, gomba, paradicsomkarikák, sajt)...

Hozzávalók a házi pizzához (tésztához):
- 2.4 dl csapvíz
- 2 kávéskanál só
- 1 dl étolaj
- 4 dkg élesztő
- 40 dkg liszt

Hozzávalók a pizzaszószhoz:
- diónyi vöröshagymakrém
- 5 evőkanál étolaj
- 3 evőkanál paradicsom sűrítmény (vagy egy kicsi konzerv)
- 2 teáskanálnyi pizza fűszerkeverék (vagy gyros fűszerkeverék)
- a paradicsom sűrítménnyel megegyező mennyiségű víz (3 evőkanál)

A pizzaszósz elkészítése:
Az olajat egy edényben meglangyosítjuk, majd beletesszük az összes hozzávalót, és jól elkeverjük. Ezt követően forrásig melegítjük. Nem kell tovább főzni, ha felforrt, le lehet zárni. Mielőtt a pizzatésztára kennénk, hagyjuk kicsit hűlni, hogy ne legyen már forró.

A feltétről:
A feltétet mindenki magának rakja össze ízlése szerint, mert számtalan dologból számtalan módon lehet összevariálni. Mi most kétféle feltéttel készítettük a pizzát (az alapanyag is duplázott mennyiség volt). Az egyik egy téliszalámis-gombás-kukoricás, míg a másik egy mexikói jellegű chilis-babos-szalonnás-kukoricás változat volt, de tényleg csak a fantázia szabhat határt a feltétnek, ezért arra komolyabb hangsúlyt nem fektetnénk most. :-) Mellékesen azonban megjegyezném, hogy érdemes próbálkozni a különböző feltét kombinációkkal, mert a pizza egy olyan étel, amelynek íze 95%-ban függ a rápakolt feltéttől. A tészta és a szósz csak az alapízt adja meg. A baloldali képen látható pizza feltéte: paradicsomkarikák, gomba, téli szalámi, kukorica, sajt.

Házi pizza elkészítése:
Az élesztőt langyos vízben elkeverjük egy pici cukorral (kb. egy kávéskanál), majd hagyjuk felfutni. Amikor már szép szürkés-barnás hab van a tetején, akkor pont jó. Amikor ez megtörtént, az összes többi hozzávalóval együtt jól összegyúrjuk egy tálban, majd konyharuhával letakarva szoba hőmérsékleten hagyjuk kelni a tésztát nagyjából egy óráig. Ha megkelt, akkor kinyújtjuk, tepsibe tesszük, megkenjük a pizzaszósszal, rápakoljuk az ízlés szerinti feltéteket, majd 25-30 percig sütjük 200 fokra előmelegített sütőben (ekkor végezhetünk tűpróbát). Ha megsült, kivesszük, reszelt sajttal ízlés szerint megszórjuk, és visszatoljuk a sütőbe még 5-10 percre, hogy ráolvadjon a sajt. Ezt követően melegen tálaljuk...

Mindenkinek jó étvágyat kívánunk a házi pizzához... :-)

Terjesztés: ha elviszed a receptet, kérlek jeleníts meg egy hivatkozást, hogy itt találtad. Köszönöm előre is. 💚 Nyilván te sem szeretnéd, hogy csak úgy elvigyék a munkádat szó nélkül, miközben te több órát dolgoztál vele! A képeket pedig kérlek, csak egészében használd fel, ne vágd le róla a logókat, mert szerzői jog védi őket. Legyünk egymásra tekintettel! 😊

Megjegyzések

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu