Sajtos tallér házilag készítve

Anyukám több, mint harminc évvel ezelőtt vett egy sajtos tallér sütő masinát a piacon, ami azóta is működik. Igaz, már nagyon leharcolt állapotban van, mert nagyon sokszor előszedtük, és csak sütöttük, és sütöttük vég nélkül a sajtos tallérokat. Nálunk ez az igazi sajtos tallér, nem a boltban kapható, lehelet vékony tallér. Akartam volna én is egy ugyanolyat, amilyen Anyának van, de sajnos sehol nem lehet már beszerezni. Viszont a boltokban kapható az ostyasütő, és azzal is ugyanolyan jól ki lehet sütni eme ínycsiklandó sajtos tallérokat. Így megkaptam az ostyasütőt, amit Húsvét alkalmából fel is avattunk. A sajtos tallér nagy kedvenc a gyerekeim körében (is) . Volt itthon ez a rágicsa, meg mézes krémes , illetve kókusztekercs . Mindből raktam egy tányérra, hogy majd aki akar, eszik belőle. Aztán egyszer csak a négy éves fiam gondolt egyet, odavette maga elé, leült, és addig fel sem állt az asztaltól, míg mindent meg nem evett róla. 😀 A két éves lányom is hasonlóan szereti a sós
Anyukám több, mint harminc évvel ezelőtt vett egy sajtos tallér sütő masinát a piacon, ami azóta is működik. Igaz, már nagyon leharcolt állapotban van, mert nagyon sokszor előszedtük, és csak sütöttük, és sütöttük vég nélkül a sajtos tallérokat. Nálunk ez az igazi sajtos tallér, nem a boltban kapható, lehelet vékony tallér. Akartam volna én is egy ugyanolyat, amilyen Anyának van, de sajnos sehol nem lehet már beszerezni. Viszont a boltokban kapható az ostyasütő, és azzal is ugyanolyan jól ki lehet sütni eme ínycsiklandó sajtos tallérokat. Így megkaptam az ostyasütőt, amit Húsvét alkalmából fel is avattunk.



A sajtos tallér nagy kedvenc a gyerekeim körében (is). Volt itthon ez a rágicsa, meg mézes krémes, illetve kókusztekercs. Mindből raktam egy tányérra, hogy majd aki akar, eszik belőle. Aztán egyszer csak a négy éves fiam gondolt egyet, odavette maga elé, leült, és addig fel sem állt az asztaltól, míg mindent meg nem evett róla. 😀 A két éves lányom is hasonlóan szereti a sós-édes sütiket, csak ő még sokkal kevesebbet bír enni belőlük - de napról napra egyre több lemaradást dolgoz le e tekintetben. 😁 Egy szó mint száz, nem kell attól tartunk, hogy Úristen, valami ránk marad, vagy megromlik, mert egyszerűen ez lehetetlen. Aki még nem ismeri, vagy nem készített sajtos tallért, mindenképpen próbálja ki, mert nagyon finom ropogtatni való! 😊

Hozzávalók a házi sajtos tallérhoz:
  • 60 dkg finomliszt
  • 25 dkg margarin
  • 30 dkg trappista sajt reszelve
  • 2 kávéskanál konyhasó
  • fél csomag sütőpor
  • annyi tejföl, amennyit felvesz
Házi sajtos tallér elkészítése:
Először a tejföl kivételével összegyúrjuk a hozzávalókat, majd fokozatosan adagoljuk egy evőkanállal a tejfölt, s mindig gyúrjuk a tésztát közben. Annyi tejfölt adjunk hozzá, amitől még nem lesz ragacsos a tészta. Ha elkészültünk a tésztával, akkor letakarva egy órára tegyük a hűtőbe pihenni. Aztán pedig süssük ki a sajtos tallér sütővel, illetve ha az nincs, akkor ostyasütővel vagy mostanság egyre többen írják a neten, hogy gofrisütővel is lehet sajtos tallért sütni.

Megjegyzések

  1. Dóri, milyen állaga kell legyen és hogyan sütöd ki? Palacsintatészta-szerű és merőkanállal adagolod a szerkentyűbe, vagy nyújtani kell és előformázni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Timi! A tésztát mikor összeállítjuk, egy masszív tésztát kell kapnunk, ami nyújtható, golyókká formálható. Nem szabad, hogy folyós legyen. Miután pihent a tészta, én magam elé veszem a tálat, és a nagy tésztából apró darabokat tépek, golyókká formázom, és így teszem a sajtos tallér sütőbe. Azzal összelapítom, és megvárom, míg megsül. :-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu