Bejegyzések

Túrós rétes – egy igazi csoda!

Úgy gondoltam, nem szeretem a rétest. Ha lehetett mást is választani, akkor nem a rétesre esett a választásom. Azonban mióta látom a boltok polcain a réteslapot, valami megmozdult bennem, és újra meg újra azt éreztem, hogy rétest kellene készítenem. Hiszen így annyira egyszerű, és gyors! Mint a pizzás háromszög kész leveles tésztából, ami annyira nehezen kerül fel a blogba...! Csak mert hamarabb elfogy, minthogy azt mondaná: csíííízzz. Esélye sincs. Szóval bár a családtagok nem repkedtek az örömtől, de azt mondtam, eszik-nem eszik, akkor is megsütöm, mert én viszont egyre jobban kívántam ezt a rétest. Úgyhogy nekiálltam, és tényleg pillanatok alatt össze lehet állítani, nincs vele sok macera. Persze nem kellett senkinek sem a torkán lenyomni, mert már a sülő rétes illatára bekuckóztak a konyhába, és türelmetlenül várták, mikor haraphatnak bele az illatos csodába. 😄  Előkészületek: 10 perc Elkészítés: 20 perc Összesen ennyi idő: 30 perc Adag: 3 rúd Hozzávalók

Fügés-diós-zabpelyhes keksz gyömbérrel – fügés keksz

Sosem titkoltam, hogy az egyik nagy kedvenc gyümölcsöm a füge. Ennek köszönhető az is, hogy fügével foglalkozó szakmai blogot írok, és létrehoztam egy füge-fajtagyűjteményt Farmoson . Azonban a nyári/őszi fügedömpinget követően nem egyszerű finom, friss fügéhez jutni. Nagy mázli azonban, hogy aszalt fügéből is rengeteg finomságot lehet készíteni, így a téli hónapokban sem kell lemondanunk a fügéről. 😋 A most bemutatásra kerülő fügés keksz, azaz teljes nevén a fügés-diós-zabpelyhes keksz gyömbérrel egy pohár meleg kakaóval, vagy forró teával tökéletesen illik egy hideg téli esthez, de akár egy könnyed délutáni csemegézésnek is megteszi. Rendkívül gyorsan elkészíthető, sokáig eláll – már ha hagyjuk –, és nagyon, de nagyon finom! Nálunk legalábbis mindenki nagyon szereti. Egyébként ez a recept nagyon sokban hasonlít a diós-csokoládés kekszhez , csak egy kicsit felturbóztuk a fügével, vaníliával, gyömbérrel és zabpehellyel, valamint elhagytuk belőle a csokoládét, porcukor helyet

A szerzői jogokról

Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013-2023 www.eztfaldfel.hu