2018. július 29., vasárnap

Fekete berkenye (arónia), az állítólagos szupergyümölcs...

Rendszeres időközönként előfordul blogunkban, hogy bemutatunk egy-egy igen sokra tartott, nagy népszerűségnek örvendő növényt. Ez a növény most a fekete törpeberkenye (Aronia melanocarpa) lesz. Pár éve ettől a szupergyümölcsnek kikiáltott csodanövénytől zengett az internet. Az arónialáz természetesen Amerikából indult, és még nálunk is futótúzként söpört végig. Mára a láz csökkent, de az aróniabogyó préselt levét, illetve a hatóanyagait valamilyen formában tartalmazó étrend kiegészítők mind a mai napig kaphatóak, méghozzá elég borsos áron. Eközben kevesen tudják, hogy a fekete berkenye alapjában véve egy igen igénytelen növény, amelyet nagyjából bárki viszonylag kevéske gondozással nevelgethet a kertjében.



Én a feleségem szüleinél találkoztam ezzel a növénnyel élőben, és bevallom, először fogalmam sem volt, hogy mi az, csak megtetszett a bokor, és az azt tarkító, kékes viaszréteg alá bújt temérdeknyi fekete bogyó. A bokor nagyon dekoratív, főleg őszre, mikor vörösesre festi a leveleket a közelgő tél. Szóval, meg tudtam, mi a neve. Utánanéztem, és rájöttem, hogy akarok ilyet, de hát akkor még nem volt kertes házunk, nem lett volna hova ültetni, az anyósom bokra meg túl kicsi volt még a szüreteléshez. Aztán évőr évre nőtt a bokor, míg mára egy közel két méter magas bokor lett belőle, amiről az idén játszi könnyedséggel szüreteltem le hét kiló aróniabogyót úgy, hogy a madaraknak is maradt még rajta legalább ugyanennyi.

Na de beszéljek a fekete berkenyéről is, ne csak sztorizgassak. :)



Aronia melanocarpa vagyis fekete berkenye Észak-Amerika keleti partvidékein honos. A XIX. században jelent meg a kereskedelem segítségével Európa északi részein, Skandináviában, Lengyelországban és Oroszországban, ahol mind a mai napig hatalmas, több hektáros területeken termesztik is. Különösen ismert Németországban (itt szintén hatalmas területeken termesztik) ahol gyümölcsleveket, szirupokat, lekvárt zseléket készítenek belőle, és használják például joghurtok színezésére, ízesítésére is. A más néven aróniaként ismert  bogyós gyümölcsöt termő növény 1-3 méter magas bokrokká fejlődik. Csúcs és oldalrügyeiből sátorvirágzatok nyílnak április végén.



Egy virágzat 14-20 virágból áll. Termése júliusban érik, 7-15 mm átmérőjű, sötétlila, szinte fekete színű. Túléretten sem potyog le és egészen a fagyokig a növényen hagyható. Ősszel gyönyörűen fénylő vörös színűvé alakulnak levelei. Kártevőkkel és betegségekkel szemben igen ellenálló. Abszolút fagytűrő. Akár a -35 °C fokot is elviseli károsodás nélkül. Igénytelen. A gyümölcs illatos, de fanyar ízű, ezért legtöbbször más gyümölcsökkel párosítva használják, bár saját tapasztalatom szerint a belőle nyert gyümölcslé citromsavval és édesítőszerrel turbózva kimondottan finom. Gyümölcsét a gyógyszeripar vérnyomás-szabályozó és idegbetegségek kezelésére alkalmas gyógyszer-alapanyagként használja.


Mi található benne?

Megnevezés
Mérték
Szélső értékek
Átlag
Szárazanyag
%
16,0
28,8
22,4
Kipréselhető lé
%
75
80
77,5
A lé szárazanyag-tartalma
%
12,5
21,4
17,1
Redukáló cukor: összes
glükóz
fruktóz
%
%
%
6,4
4,8
1,6
10,6
8,0
2,7
8,5
6,4
2,1
Szaharóz
%
0,9
1,00
0,95
Összes pektin
%
0,3
0,5
0,4
Vízben oldható
%
0,007
0,35
0,022
Cellulóz
%
3,0
3,1
3,05
pH
3,3
3,8
3,6
Savtartalom: almasav
%
0,6
1,4
1,0
borkősav
g/1
7,0
12,0
9,5
Vitamin: C
P
B2
B,
E
E
PP
mg%
mg%
mg%
mg%
mg%
mg%
mg%
15,0
2222
0,1
0,05
0,5
0,6
0,6
68,0
6000
0,1
0,8
0,8
0,8
41,5
4111,0
0,1
0,075
0,65
0,7
0,7
Karotinoidok
mg%
2,1
11,0
6,5
Tannin
mg%
1110
1973
1528,0
Antocianin összes
mg%
306
631
492,0

Mitől lesz ez a kevéssé ismert bogyós gyümölcs az áfonya és a szőlőmagkivonat versenytársa.
  • Először is antioxidáns kapacitása miatt, amely az eddig vizsgált bogyós gyümölcsök között a legmagasabb. A friss juice TEAC értéke (az antioxidáns potenciál mérésére szolgáló mérőszám)  négyszer magasabb mint az áfonyalének, vagy a vörösbornak
  • Antimutagén hatása miatt: a bogyóból kivont fenolos vegyületek bizonyított antimutagén hatással rendelkeznek
  • Anti-poliferatív hatása miatt: az arónia antocianinokban gazdag kivonata  gátolja a humán HT-29 vastagbél rákos sejtek növekedését valamint elősegíti ugyanezen sejtek  apoptózisát. Ez a hatása nagyobb mértékű volt összehasonlítva az antocianinokban szintén gazdag szőlő és áfonya kivonattal. (In vitro és állatkísérletek alapján.)
  • Májvédő hatása miatt: az arónia kivonat csökkentette az állatok veséjében és májában a toxikus kadmium lerakódását, és az akut mérgezések vizsgálatához használt széntetraklorid hatását is csökkentette. Ezek alapján talán azt mondhatjuk a berkenye fogyasztása  védő hatású lehet a környezeti ártalmak ellen.
  • Szívvédő hatás: az arónia kedvezően befolyásolja a szív,-és érrendszeri betegségek számos kockázati tényezőjét. Ilyenek az ér falának védelme, továbbá a vérlemezkék összecsapódásának gátlása (anti-trombocita hatás),  valamint  vazoaktív és vazoprotektív hatás. Enyhe hyperkoleszterinémiában szenvedő férfiakon végzett vizsgálat alapján napi 250 ml.  berkenyelé fogyasztás 6 hétig csökkentette a szérum teljes koleszterin,
  • LDL koleszterin és trigylcerid szintjét. Továbbá egy mérsékelt, de szignifikáns csökkenést idézett elő a szérum
  • glükóz, homocisztein és a fibrinogén koncentrációjában. Ezek a metabolikus változások vérnyomáscsökkenéssel jártak együtt amely 13 Hgmm csökkenést jelentett a szisztolés vérnyomásban, és 7 Hgmm-t a diasztolésban. Hasonló pozitív hatásról számoltak be mikor miokardiális infarktus után sztatinokkal egyidejűleg adták a berkenye flavonoidokban gazdag kivonatát 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegeknek.
  • Diabétesz elleni hatás: állatmodellekben a kivonat  diabéteszes patkányokban  csillapította a  hyperglykaemiat és a trigliceridémiát. Az emberen végzett tanulmány amelyet 3 hónapon keresztül 200 ml arónia kivonattal végeztek a következő eredményeket hozta: csökkentő éhgyomri glükózszint  nem inzulinfüggő cukorbetegeknél, továbbá az arónia gyümölcslé  jótékony hatást mutatott a HbA1c-glikozilált
  • hemoglobin szintjére valamint a teljes koleszterin és lipid szintekre.  Ezek az eredmények összhangban vannak azokkal a kutatásokkal melyek a procianidinban gazdag élelmiszerek jótékony hatását bizonyítják cukorbetegség esetén. 
És végül még egyszer: az hogy a  címben emlegetett “szupergyümölcs” kifejezés  túlzás vagy nem mindenki döntse el saját maga. A vizsgálatok természetesen kivonatokkal vagy a gyümölcslé mindennapos hosszú távú fogyasztásával készültek. Viszont a fent említett hatások azt mutatják ha az étkezésünkbe be tudunk illeszteni egy kis arónia bogyót, lekvárt, netán házilag készített gyümölcslevet csak jól járhatunk.

Források: fitoterapiakalauz.hu, www.tankonyvtar.hu, hobbikert.hu, www.tankonyvtar.hu
Google+