Grillezni készültünk. A grillhúsokhoz pedig kitűnő köret a saláta. Ezen kívül készült még krumplisaláta, görög saláta, nyári saláta is. A kukoricasaláta a lehető legegyszerűbb, és nem mellesleg persze hogy kedvenc... Főleg a férjem, és a fiam imádja nagyon. Könnyen elkészíthető, igazából elronthatatlan. Hozzávalók a kukoricasalátához: - 2 konzerv kukorica - 1 kicsi lilahagymának a fele - majonéz - tejföl - só - bors - egy-két mokkáskanál citromlé Kukoricasaláta elkészítése: A majonézből, és a tejfölből kikavarjuk a mártást, sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá egy kevés citromlevet. A lila hagymát felszeleteljük, a mártáshoz adjuk, a konzerv kukoricát lecsepegtetjük, és ezt is hozzáadjuk. Összekeverjük, és hűtőbe tesszük 1-2 órára, hogy összeérjenek az ízek.
Bejegyzések
Ezt a nagyon finom salátát valamivel korábban készítettük. Kicsit megkésve ugyan (időhiány), de végre felkerült a blogra - mert megérdemli. Hozzávalók a tojássalátához: - 8 db főtt tojás - 2 db főtt burgonya kis kockákra vágva - 1 kisebb fej lila hagymának a fele - 1 kisebb kígyóuborka - 1 kaliforniai paprika Az öntet hozzávalói: - 7-8 evőkanál majonéz - 150 gramm natúr joghurt - 1 kiskanál mustár - 1-2 mokkáskanál citromlé - só - őrölt bors - petrezselyem Tojássaláta elkészítése: A főtt tojásokat meghámozzuk, karikákra vágjuk, és beletesszük egy tálba. A hagymát vékony szeletekre vágjuk, a kaliforniai paprikát, és a kígyóuborkát pedig apróra felkockázzuk, és a burgonyával együtt hozzáadjuk a tojásokhoz. Ezután elkészítjük az öntetet. A majonézt a joghurttal simára keverjük, sóval, borssal, mustárral, és citromlével ízesítjük, majd hozzákeverjük a petrezselymet is. Ezt ráöntjük a salátára, és óvatosan összeforgatjuk. Egy órára hűtőbe tesszük, és aztán fogyasztha...
Alapvetően szeretjük a salátákat, így nem volt kérdés, hogy elkészítjük-e ezt is. Jelentjük, ez is nagyon finom, ízletes saláta, így bátran ajánljuk mindenkinek. :-) Hozzávalók az orosz hússalátához: - 4 dl tejföl - 3 evőkanál majonéz - 3 evőkanál mustár - 6 db tojás - 10 dkg savanyú uborka - kicsi, fél fej lilahagyma - 3 db alma - 5 db burgonya - 10 dkg csirkemell sonka - fél kávéskanál őrölt bors - 1 teáskanál só Orosz hússaláta elkészítése: A krumplit meghámozzuk, kis kockákra vágjuk, és megfőzzük, majd leszűrjük. A tojásokat is megfőzzük, megpucoljuk. A sonkát, és a meghámozott almát apró kockákra vágjuk, A hagymát megtisztítjuk, és nagyon vékony szeletekre vágjuk. A tojások fehérjét apró kockákra vágjuk, a sárgáját pedig összekeverjük a tejföllel, majonézzel, mustárral, borssal, sóval. Ebbe az öntetbe tesszük a hagymát, az almát, a sonkát, a burgonyát, a tojások fehérjét, és a szintén kicsi kockákra vágott savanyú uborkát. Forrás: Tóthné Pánya Marianna: Házi...
Nálunk régen elképzelhetetlen volt a Húsvét anyósnyelv süti nélkül. Idén elkészítettem én is a családomnak. Direkt húsvétira szabtam az ovális kiszúróval, mintha csak egy-egy csokitojás lenne. De igazából bármilyen kiszúróval elkészíthető. A lényeg úgyis az, hogy nagyon finom, puha, omlós sütemény, ha ezt választjátok, tévedni nem lehet vele. Könnyen összeállítható, és nem baj, ha áll 1-2 napot, mielőtt kikerülne az asztalra, tehát egy fontos esemény, ünnep előtt pár nappal elkészíthető. Ha még nem ismerted, s nem kóstoltad, akkor itt az ideje! Hozzávalók a tésztához: - 60 dkg liszt - 40 dkg margarin - 20 dkg porcukor - 5 dkg kakaópor - 1 tojás Hozzávalók a krémhez: - 10 dkg margarin - 8 dkg porcukor - 5 dkg liszt - 2 dkg cukor - 1 vaníliás cukor - 1 tojás - 3 dl tej Hozzávalók a csokimázhoz: - 2-3 evőkanál olaj - 10 dkg étcsokoládé - 2-3 dkg fehércsokoládé És még: - sárgabaracklekvár Anyósnyelv elkészítése: A tészta hozzávalóit alaposan összegyúrjuk, ...
A férjem nagyon szereti a kókusztekercset, valahogy azonban mégis ritkán készül nálunk. De most igazi Kánaán volt számára, mert ebből a mennyiségből két hatalmas kókuszrúd jött ki, amiből az egyiket szinte azonnal meg is ette. Az a jó ebben a sütiben, hogy egyszerű, kevés alapanyag kell hozzá, mégis mutatós, ízletes. Ami azonban nekem szükséges volt az elkészítéséhez, az a Klarstein gépem. Mióta sütök, legtöbbször kézzel gyúrok, de azt vettem észre, hogy én sem leszek már fiatalabb... érzem a kezeimen, hogy fájnak, már nincs akkora energiám, és erőm, hogy sokáig, és nagy mennyiségű tésztát gyúrjak. Ehhez itt hozzá sem kezdtem a konyhagép nélkül. Szerencsére pont belefért az összes hozzávaló a táljába, és (nem viccelek) egy perc alatt összegyúrta! Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nem csak időt, de energiát is megtakaríthat vele! De jöjjön a recept! Hozzávalók a kakaós masszához: - 1 kg darált háztartási keksz - 40 dkg porcukor - 5 dkg kakaópor - 3 csomag vaníliá...
Bejegyezte:
Medvéné Adamóczki Dóra
–
Szeretjük a medvehagymát , mert finom és egészséges. Minden évben várom a medvehagyma szezonját, mert egyszerűen imádom azt a különleges zöldes fokhagymás ízt. A blogunknak is többször volt már főszereplője ez a roppant egészséges növény. Készítettünk már belőle medvehagymás savóitalt, illetve medvehagymás kefirkrémet , de még a medvehagymaszár kovászolását is kipróbáltuk. Ezúttal arra gondoltam, az egyéb zöldségkrémeink mintájára magát a medvehagymát próbálom meg eltenni télire, hogy azt az év bármely szakában fel tudjam használni bármilyen célra, bármilyen étel ízesítésére. Nem bántam meg, hogy nekifogtam, mert egy kimondottan finom, ízletes és gusztusos medvehagymakrém lett az eredmény, amellyel bármilyen ételt bátran ízesíthetünk, de akár szendvicsfeltétként is használhatjuk... Hozzávalók a medvehagymakrémhez: - friss medvehagyma - konyhasó Medvehagymakrém elkészítése: Az elkészítés nagyon egyszerű. A medvehagymát a szár részekkel együtt zöldségaprítóval pépesíts...
Szerintem mindenki ismeri ezt a kekszsüteményt. A maga egyszerűségében is mutatós a ferde szeletelés következtében. Nem kell hozzá sok minden, és a gyerekek is szeretik. Az én fiam nem győzte enni - lehet azért pörög annyira? A kávé miatt? Á, nem, amúgy is állandó mozgásban van. Folyamatosan ott sertepertélt körülöttem, és nagyon akart volna ő is segíteni a maga három évével, de aztán beérte azzal is, hogy a krém maradékát megehette. Ajánlom azoknak, akik gyors, és könnyű édességre vágynak, s mindazoknak, akik szeretik. Hozzávalók azebra sütihez: - 1 csomag Albert keksz - 1 csomag csokoládé ízű pudingpor - 4 evőkanál kristálycukor - fél dl főzött kávé - 3 dl tej - 20 dkg ráma margarin Zebra süti elkészítése: A pudingport a cukorral, a kávéval, és a tejjel sűrűre főzzük, és mikor még forró, beletesszük a margarint is, s elkeverjük. Megvárjuk, míg ez a krém kihűl, aztán egy folpack fólián elkezdjük összerakni a sütit. Két keksz közé krémet teszünk, aztán krém, keksz, k...
A gyümölcssaláta nagyon mutatós, és finom nassolni való, Hogy mit rakunk bele, annak csak a fantáziánk szabhat határt, meg persze évszaktól függően a pénztárcánk. Nyáron nyilván sokkal könnyebb összerakni egy gyümölcssalátát, de télen meg annyira jól tud esni... Itt most kimaradt, de lehetett volna bele tenni meggybefőttből, vagy grapefruit-ot (aki szereti) , szőlőt, epret, stb. Mi egyszer vettünk eperkonzervet, de azóta sem, mert egyáltalán nem ízlett. A fagyasztónkban van ugyan eper még nyárról, de nem akartam most beletenni, úgyhogy ebből a salátából most kimaradtak a piros gyümölcsök. Azonban mint írtam, mindenki kedve szerint rakhatja bele a finomabbnál finomabb gyümölcsöket! :-) Hozzávalók a gyümölcssalátához: - 5-6 kivi - 2 nagy narancs - 5-6 mandarin - 3 banán (ne legyen túl érett) - 1 ananászkonzerv - 1 őszibarackkonzerv Gyümölcssaláta elkészítése: Nincs más dolgunk, mint hámozás után kockákra, illetve karikákra vágni a gyümölcsöket, beletenni egy tálba, a...
Kevés ettől egyszerűbben elkészíthető, mégis fenséges húsétel van. Itt ugyanis nincs sok dolgunk, mégis egy látványban gazdag, ízletes ételt kapunk. Tíz éve már, hogy először készítettem, és azóta sem hiányozhat az ünnepi asztalról. Fogadjátok szeretettel! :-) Hozzávalók a kolbásszal töltött karajhoz: - 1 kg csont nélküli karaj - 1 szál Gyulai kolbász - konyhasó - olaj Kolbásszal töltött karaj elkészítése: A karajba középen hosszába hosszú, éles késsel lyukat vágunk, a kolbászt kicsit beolajozzuk, és belecsúsztatjuk a karajba. Ezután sóval bedörzsöljük a karajt mindenhol, és hagyjuk állni fél óráig. Egy serpenyőben kevés olajat hevítünk, és a karaj minden oldalát fehéredésig sütjük, aztán kivesszük, hőálló tálba tesszük, egy kevés olaj-víz keveréket öntünk alá, lefedjük alufóliával, s egy óráig sütjük 180 fokon. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e a hús, s ha jónak ítéljük, akkor vegyük le az alufóliát, és egy kicsit pirítsuk meg a karaj tetejét. Érdemes többször rán...
A linzerkarika elmaradhatatlan része a karácsonynak. Mi is nekiálltunk nagy lelkesedéssel, aminek eredményeképpen sok-sok apró sütink lett, úgymint Mikulás-csizma ischler , és mézeskalács . Ha tudjuk, készítsük el pár nappal korábban, mert a dobozban való állás jót tesz neki. A hozzávalók mennyiségéből látszik, hogy szép mennyiség lesz belőle - nem is volt kedvem kézzel összegyúrni, rábíztam a Klarstein robotgépemre , ami pillanatok alatt összegyúrta helyettem. Komolyan mondom, élvezet volt nézni, hogy "ő" dolgozik, és nem én. :-) Hozzávalók a linzerkarikához: - 30 dkg porcukor - 60 dkg margarin - 1 kg liszt - 2 tojás sárgája - késhegynyi konyhasó - késhegynyi fahéj - házi baracklekvár - 10 dkg darált dió - két tojás fehérje Linzerkarika elkészítése: A porcukrot, margarint, lisztet, tojások sárgáját, sót, és a fahéjat összegyúrjuk, folpackba csomagoljuk, aztán két órára hűtőszekrénybe tesszük. Az idő leteltével előszedjük, vékonyra kinyújtjuk, és kör alak...
Már olyan régóta szerettem volna készíteni Mikulás csizmákat... és íme! :-) Az egész azzal kezdődött, hogy nagyon belelendültünk a tésztagyúrásba, mert a Klarstein konyhagépünkkel pikk-pakk össze lehet gyúratni egy tésztát, és ugye egy tészta nem tészta, úgyhogy vérszemet kaptunk a férjemmel... és csak adtuk és adtuk a konyhagépnek az újabb kihívásokat. :-) Így lett házi mézeskalácsunk , és linzer karikánk is. :-) Alig tudtunk megálljt parancsolni magunknak hogy ne pakoljunk még több tésztának való hozzávalót a Klarstein gép keverőtáljába, hiszen ezeket ki is kell még sütni... :-) Az ischler csizmák szépen kisültek, a díszítéshez kell egy kicsit több türelem. Én borzasztóan díszítek, egyáltalán nem nekem való feladat, de ezzel megbirkóztam. Kicsit pepecselős, és azt mondtam akkor, hogy soha többet... de most hogy írok róla, úgy érzem, akár e pillanatban is nekiállnék újra. De nem fecsegek, itt a recept: Hozzávalók az ischlerhez: - 20 dkg liszt - 15 dkg margarin - 8 dkg por...
Pár éve már nem készítettem mézeskalácsot, de most felkerült a karácsonykor elkészítendők listájára, úgyhogy valamelyik reggel nekiláttunk a férjemmel, hiszen úgyis állnia kell a tésztának egy éjszakát, akkor valószínű nem baj, ha kicsit többet is áll (tényleg nem volt baj) . Megkértem a férjemet, hogy szedje elő nekem a Klarstein gépet , mert most nincs kedvem kézzel gyúrogatni. (Sajnos kicsi a konyhánk, ezért mindig mindent el kell pakolni... na de dolgozunk azon, hogy jó irányba változzanak a dolgok.) Az én drága férjem elő is kapta a konyhagépet, aminek a keverőtáljába simán belefértek az alapanyagok. Bekapcsoltuk a gépet, én pedig leültem kicsit pihenni, miközben gyönyörködtem benne, hogy de jó, megcsinálja helyettem! 😊 Nem kellett neki, csak pár perc... ezen felbuzdulva, a férjemmel összenéztünk, hogy akkor sütünk még valamit? Hát miért ne? Nem ragozom, még kétfajta tésztát gyúrattunk össze ezzel a fantasztikummal, csak arra nem gondol...
Elkapott a sütési láz - ami nem baj, hiszen annyi recept van, amit meg akarok sütni, hogy sosem fogok a végére érni. Összeírtam párat, és kiragasztottam a konyhaszekrényre. A férjem mikor meglátta, csak annyit kérdezett, hogy ez az éves lista? Mondom dehogyis, ez az idei decemberi lista... Azt mondta, nem tudta, hogy ez a karácsony olyan lesz, hogy csak sütiket fogunk enni. :-) Igaz, van még egy kevés a vaníliás kifliből , és két-három darab a mézes puszedliből , de fontos a folyamatos "utángyártás", hogy legyen mihez nyúlni. Ez a házi keksz pedig jó választás. Finom, vaníliás-kakaós illata magával ragad. Én el szeretném tenni egy dobozba, hogy egy-két hétig kitartson. De ki tudja, a család többi tagja mit szól majd ehhez? :-) Hozzávalók: - 50 dkg liszt - 20 dkg vaj - 20 dkg porcukor - 2 tojás - 1 csomag vaníliás cukor - 1 csomag sütőpor - 2 evőkanál kakaópor - csipetnyi konyhasó Elkészítés: A hozzávalókat a kakaó, és a vaníliás cukor kivételével össze...
A szerzői jogokról
Az oldalon található tartalmak részleteikben szabadon felhasználhatóak és terjeszthetőek a forrás hiteles és kattintható link formájú megjelölésével. Egyéb esetekben a tartalom felhasználása tilos. A blogban elhelyezett fényképek az általunk ténylegesen elkészített ételekről, vagy azok fázisairól készültek. A képeket szerzői jog védi, azok máshol történő felhasználását a szerző megtiltja. A blogban közzétett receptek és/vagy fotók kereskedelmi célú felhasználásához a szerző nem járul hozzá, azokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény által meghatározott módon kell kezelni. Copyright © 2013- www.eztfaldfel.hu